9 növénytől függünk

2019. március 3. 16:07

9 növénytől függünk

A FAO érdekes adatokat közölt arról, hogy az élelmezési céllal tartott, termesztett vagy tenyésztett állatok és növények biológiai értelemben vett sokszínűsége hogyan alakult az utóbbi időben.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint az embernek nemcsak környezetvédelmi, de élelmezési szempontból is alapvető érdeke a biodiverzitás minél nagyobb fokának megőrzése, mert ha ez nem sikerül, egyre nehezebb lesz megtermelni a világ lakosságának elegendő élelmiszert. 

A FAO egy tőlünk ugyan nagyon távoli, ám mégis szemléletes példával illusztrálja a veszélyt. A mikronéziai szigetvilágban található Pohnpei lakosai 55 fajta banánhoz férnek hozzá (a fejlett világ banánkereskedelmét lényegében egy faj uralja), 133 féle kenyérfa van náluk, 171 jamgyökérből választhatnak, és közel 1200 ehető halfajra halászhatnak a közvetlen környezetükben. Ám ennek ellenére a hagyományos helyi ételek a szigeten visszaszorultak, és az import készételekre szoktak rá az emberek. Az eredmény többek között az lett, hogy a helyi lakosok a súlyos táplálkozási problémákra visszavezethető betegségektől, például az elhízástól és az A-vitamin hiányától szenvednek.

Elég megdöbbentő adat, hogy az ember világszerte több mint 6 ezer növényt termeszt élelmezési céllal, de ebből csak 200 olyan van, amely jelentősebb szerepet kap az élelmiszergyártásban, és mindössze kilenc növény adja az összesített termés kétharmadát.

  biodiverzitás élelmezés FAO jelentés 2019 (13 MB pdf.)

A halfajok egyharmadát túlhalássza az ember, vagyis többet vesz ki a környezetéből, mint amennyi a fennmaradáshoz hosszabb távon szükséges. A halak 60 százaléka maximálisan le van halászva, azaz többet fogni már nem lehet belőlük anélkül, hogy ne legyenek túlhalászva. Mindössze 7 százalék azoknak a fajoknak az aránya, amelyek fennmaradását ilyen módon nem veszélyeztetjük.

A G7 szerint nem jobb a helyzet a (szárazföldi) állatállománnyal sem. Jó adatnak látszik, hogy még mindig 7745 állatfajt/fajtát tenyésztünk élelmezési céllal, ezek 26 százaléka mégis a kihalás szélén áll, 67 százaléknál nem is tudjuk a veszélyeztetettség kockázati fokát, és csak abban lehetünk biztosak, hogy 7 százalékuk nincs veszélyben.


Nesze neked agrodiverzitás

Nesze neked agrodiverzitás

Világszerte csökken a nagyüzemek által termesztett növények száma, ezért mind egyhangúbbá válik a mezőgazdasági termesztés. Mára ott tartunk, hogy az agrárterületek felén négy növény osztozik.

Egyre egyhangúbbá válik a mezőgazdasági termelés a világban, ugyanis egyre inkább ugyanazokat a növényeket kezdik termeszteni a világ legkülönfélébb részein – derül ki egy tanulmányból, amelyet a University of Toronto készített, és amelyet a Science Daily tudományos hírekre szakosodott portál szemlézett.

A mindinkább sematikussá váló mezőgazdasági termelés nagy problémát jelent az agrárium fenntarthatósága szempontjából.


 

 




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés