A rovat kizárólagos támogatója

„Brutális paramilitáris erők” finanszírozásával vádolja a Buzzfeed című online magazin a világ egyik legnagyobb természetvédelmi szervezetét, a Természetvédelmi Világalapot (World Wildlife Fund for Nature, WWF), amely erre reagálva bejelentette, hogy független vizsgálatot rendel el az ügyben.

A lap szerint a WWF évek óta támogat Afrikában és Ázsiában olyan vadőröket, akik rendszeresen vadorzással gyanúsított embereket kínoznak és ölnek meg. A portál egy éven át vizsgálta a vadorzás elleni fellépés módszereit hat országban, és saját állítása szerint találkozott olyan kegyetlen félkatonai vadőrök áldozataival, akikkel a WWF együttműködik.

„Az aranyos pandás logóról ismert, népszerű jótékonysági szervezet ázsiai és afrikai nemzeti parkokban paramilitáris erőket képez ki, finanszíroz és lát el felszereléssel, olyan erőkkel folytat szoros együttműködést, amelyeket sok ember megverésével, megkínzásával, szexuális megtámadásával és meggyilkolásával vádolnak, emellett falvak elleni rajtaütéseket finanszíroz” – írja a Buzzfeed.

Chitwan Nemzeti Park bejárata NepálChitwan Nemzeti Park bejárata Nepál

A jelentés, amely több mint 100 emberrel készített interjúkon alapul, azt állítja, a szervezet terepen dolgozó munkatársai "brutalitásukról híres" fegyveres csoportokkal hajtottak végre akciókat orvvadászok ellen, és a WWF "jóváhagyott egy javaslatot a nemkívánatos személyek megölésére egy olyan nemzeti parki igazgató részéről, aki több tucat ember lemészárlását felügyelte". A portál szerint az egyik afrikai országban a WWF részese volt egy olyan kétes akciónak, amelyben egy hírhedt hadseregtől vásároltak automata karabélyokat. Nepálban vadőrök egy férfit halálra kínoztak 2006-ban, Kamerunban 2017-ben pedig szülei szeme láttára kínoztak meg egy 11 éves fiút. A Buzzfeed riporterei szerint Nepálban a WWF azon volt, hogy ejtsék a vádat a kínzással vádolt vadőrök ellen, akik közül az egyiket később felvettek alkalmazottként.  A vádak hatására Ben Fogle ismert brit kalandor és médiasztár megszakította együttműködését a természetvédelmi szervezettel.

A svájci székhelyű WWF közleményben jelentette be, hogy nagyon komolyan vesz minden állítást, független vizsgálatot rendel el az ügyben, és a bizonyítékok megosztására kéri a Buzzfeedet. A szervezetnél alapkövetelmény az emberi jogok tiszteletben tartása, az őshonos lakosság védelme érdekében szigorú rendszabályok vonatkoznak a saját alkalmazottakra és a szerződéses partnerekre – hangsúlyozták, hozzátéve, hogy azonnal intézkednek, ha beigazolódnak a túlkapások- írta a HVG.

orvvadászoktól elkobzott állati termékek elégetése Chitwan NP Nepálorvvadászoktól elkobzott állati termékek elégetése Chitwan NP Nepál

 

Állatvédelem és emberek kínzása

Egy nepáli nemzeti parkban egy Shikharam nevű falusi férfit azért vágták sittre, mert azt gyanították, hogy a fiával elásta egy orrszarvú orrszarvát a kertjében. Igaz, erre nem találtak semmilyen bizonyítékot, a biztonság kedvéért, miért ne alapon mégis bekasztlizták, majd hülyére verték. A természetvédelmi őrök kegyetlenül megkínozták, sós vizet öntöttek a szájába és az orrába, ütötték-rúgták napokon keresztül. A férfi kilenc nap múlva meghalt. A hivatalos vizsgálat szerint hét bordája tört el a két napon át tartó verésekben.

A nepáli nemzeti park a WWF aktív támogatásával küzd az orvvadászok ellen, a természetvédelmi világszervezet pénzzel és eszközökkel is segíti az őröket. Valójában egy ezer fős magánhadseregről van szó, államról az államban, melynek tagjai rendőri-bírói jóváhagyás nélkül is őrizetbe vehetnek bárkit, önvédelemre hivatkozva agyon is lőhetik az orvvadászokat. A vadőrök a szokásos médianarratíva szerint hősies küzdelmet folytatnak a veszélyeztetett fajok érdekében, Nepálban például dzsippekről, hajókról és elefántok hátáról harcolnak.További információk >>>


Egyébként nem ez az első eset, hogy kegyetlenkedéssel vádolják a WWF-et. A Survival International nevű, ugyancsak elismert jogvédő szervezet 2017-ben a pigmeusok emberi jogainak "szisztematikus és általános" lábbal tiprásával vádolta meg a WWF által fizetett kameruni, kongói és közép-afrikai erdőőröket.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás