A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A jövő nemzedékek szószólója azt kéri a belügyminisztertől, hogy szigorítsa a tűzijátékok lakossági használatát, valamint társadalmi párbeszéd indítását is javasolja.

Bándi Gyula szerint a beszerzésre és a használatra vonatkozó rendelkezések túlságosan megengedők, pedig a tűzijáték légszennyezési, állat- és egészségvédelmi szempontból is aggályos. A szakszerűtlenül használt és tárolt tűzijátékok pedig többször okoztak már baleset, a lakosság is többször petíciót indított a betiltásukért.

A szószóló szerint a nemzetközi összehasonlításban feltűnően engedékeny hazai szabályozást közelíteni kell az európai példákhoz. A jelenleg majdnem szabadon forgalmazható kisebb, 1. és 2. osztályú pirotechnikai eszközöket csak 18 év felettiek, a veszélyesebb, 3. besorolású eszközöket pedig csak rendőrségi engedéllyel rendelkező pirotechnikai szakértők vásárolhassák meg – írja Bándi Gyula.

Javaslata szerint magánrendezvényeken csak szakértők közreműködésével, előzetes rendőrségi bejelentéssel lehessen tűzijátékot használni, szilveszterkor és – állami ünnep kivételével – egyéb ünnepi alkalmakkor pedig a legmegfelelőbb az önkormányzatok lebonyolításában rendezett, közösségi szervezésű tűzijáték lenne.

Ezekkel a szabályozásokkal szerinte mérsékelhetőek lennének a mai kockázatok és zavaró hatások, és elő lehet segíteni a környezetkímélő, csendes tűzijátékok elterjedését is.

Bejött a tatai petárdastop

Bejött a tatai petárdastop

Az újesztendő első napján reggel az Öreg-tavon a tegnapi 23 ezerhez képest több, mint 13 ezer ludat találtunk!!! Ez óriási eredmény, hiszen a ludak mintegy 60%-a itt maradt!

Ilyen már hosszú évek óta nem volt, pláne hogy tízezres nagyságrendben maradtak itt! (ilyenre 30 év alatt ezelőtt csupán 3 alkalommal volt példa) – írta ma FB oldalán Michl József polgármester.

Az eredményben nagy szerepe lehetett a tatai "petárdastop" nak, melyről korábban beszámoltunk: Tata az első olyan város Magyarországon, ahol természetvédelmi okokból nem megengedett a tűzijáték az év egy bizonyos időszakában, így szilveszterkor sem. 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás