A rovat kizárólagos támogatója

Behajtási díj bevezetése, a kisföldalatti korszerűsítése és meghosszabbítása, több villamosvonal meghosszabbítása, utak felújítása, biciklis infrastruktúra fejlesztése – többek között ezek szerepelnek a főváros közlekedésfejlesztései elképzelései között.

Az Index szúrta ki, hogy már a múlt héten nyilvánosságra hozták a terveket, amelyben szerepel az is, hogy milyen elképzelések vannak a 2021 és 2025 közötti időszakra. Az egyelőre véleményezésre váró koncepció három különböző költségvetési kerettel is számol: szűkössel, közepessel és gazdaggal. A dugódíj mindhárom verzióban szerepel, mint egy 3,3 milliárd forintból megvalósítandó projekt.

Az alacsony költségvetés melletti elképzelések között szerepel – többek között – egy integrált menetrend és menetdíjrendszer kialakítása, a BKK-MÁV-Volán szolgáltatásainak harmonizálása, az M1 metróvonal korszerűsítése és meghosszabbítása, a 3-as villamos vonal meghosszabbítása a Kassai téren át észak felé és Szegedi úti felüljáró megépítése, vagy éppen a Csepeli gerincút (Teller Ede út) kialakítása.

Közepes forráskeretnél már szerepel a tervek között az M2 metróvonal és a gödöllői HÉV összekötése, valamint a hármas metró meghosszabbítása Káposztásmegyerig.

Amennyiben pedig még több pénz lenne, akkor szóba kerülne a négyes metró nyugati meghosszabbítása, illetve az újpalotai villamosvonal megépítése.

Mi is az a dugódíj?

A dugódíjra 2015-ben már pontos fővárosi elképzelések voltak: Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kétlépcsős javaslatot tettek a kerületek a fővárosnak a bevezetésére. Első lépcsőben lenne egy Budapest-matrica, aminek érvényessége a főváros teljes közigazgatási területére kiterjedne (a megyei matricához hasonlóan). Ennek ára 5000 forint lenne évente. Második lépcsőben lehet egy szűkebben vett 2. belvárosi zóna, külön díjjal. Ennek határát nem tudni, de Tarlós szerint inkább a városmagot védené. A díj összegét még nem határozták meg.
A dugódíj bevezetése miatt sokáig azért volt elkötelezett a főváros, mert a 4-es metró megépítésének EU felé vállalt feltétele volt. A főváros azonban örömmel vette, amikor a parlament jogszabályt fogadott el arról, hogy a dugódíjat nem lehet bevezetni. Azóta a dugódíj lekerült a napirendről.

Itt a többi fejlesztési terv >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás