A rovat kizárólagos támogatója

Beigazolódott az ellenzék egy héttel ezelőtt megfogalmazott gyanúja: mára 
a Szlovák Villamos Művek is elismeri, hogy képtelen lesz 
az aktuális ütemtervben meghatározott időpontig átadni 
a mohi atomerőmű 3. blokkját, ráadásul az építkezés költségei is tovább nőnek.

A mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának az építése már eddig is soha véget nem érő történetnek számított. Míg az eredeti tervek szerint a két blokkot 2013-ig szerették volna üzembe helyezni, a tavaly módosított ütemterv szerint a harmadik blokk átadására az idei második negyedévben számítottak, a 4. blokk átadását pedig 2020 második negyedévére tervezték. Időközben az építkezés költségvetése is 2,8 milliárd euróról 5,4 milliárd euróra nőtt. Peter Pellegrini kormányfő ugyan már tavaly jelezte, hogy újabb kifogásokat már nem fogadnak el, vagyis a kivitelezőnek tartania kell magát az aktuális ütemtervhez, azonban hamarosan újra változhat a helyzet.

Jana Kiššová, az SaS parlamenti képviselője, a parlament gazdasági bizottságának elnöke már a múlt hét elején jelezte, hogy a hozzájuk eljutott hírek szerint az említett blokkok átadása még későbbre tolódhat, és tovább nőnek a kiadások is. „A költségvetés minimum 200 millió euróval nőhet” – nyilatkozta Kiššová. Az ellenzéki párt állítását mára a Szlovák Villamos Művek (SE) is megerősítette. A társaság szerint a 3. blokk tesztelése ígéretesen alakul, az egyik teszt azonban a tűzjelző rendszer nem tervezett hamis aktiválása miatt másfél hónappal elhúzódott, emiatt a 3. blokk átadása is késhet az aktuális ütemtervhez képest.

Az előzetes becslések szerint az említett blokk fizikailag valamikor a nyár folyamán lesz kész arra, hogy feltöltsék fűtőanyaggal. A cég vezetése is elismeri, hogy az adminisztratív kötelességek miatt a 3. blokk tényleges beindítása akár további nyolc hónapot is késhet.

A Szlovák Villamos Művek azt is elismerte, hogy a késéssel párhuzamosan az építkezés költségei további 270 millió euróval nőhetnek, amit az SE többségi tulajdonosa, a Slovak Power Holding fizetne. A 3. és 4. blokk építésén jelenleg egyébként több mint 3500-an dolgoznak, az előbbi 98,8, az utóbbi 84,6 százalékra készült el.

A gazdasági miniszter, Peter Žiga szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy a társaság betartsa az eredeti ütemtervet. „Nem normális, hogy az év elején valamiben megegyezünk, és három hónap elteltével újabb módosításokkal rukkoljanak elő” – mondta Žiga, hozzátéve, hogy az SE harmadát birtokló állam nem járul hozzá a késéssel járó többletkiadások finanszírozásához. Egyben arra is felkérik az SE többségi tulajdonosát, hogy változtasson a cég vezetésének az összetételén.

„Hogy a mohi atomerőmű 3. blokkjának az átadását újra csaknem egy évvel elhalasztották, azt bizonyítja, hogy a Szlovák Villamos Művek nem ura a helyzetnek”  – nyilatkozta Karol Galek, az SaS parlamenti képviselője. Az SaS elnöke, Richard Sulík szerint a gazdasági miniszter és a kormányfő is felelős a kialakult helyzetért. „Nem tartották folyamatos nyomás alatt a kivitelezőt, csak akkor jelennek meg az erőműben, ha elfajul a helyzet, és már a tüzet kell oltani” – mondta Sulík. A párt emiatt összehívta a parlament gazdasági bizottságát, amelynek májusban kellene összeülnie. Ezzel párhuzamosan a főügyészt is meg szeretnék szólítani. Kiššová arra is felhívta a figyelmet, hogy az építkezés miatt az állam eddig már több mint 1,8 milliárd eurós osztalékról mondott le, amely az SE nyereségéből vándorolt volna az államkasszába- írta az ujszo.com.

Kapcsolódó anyagok:

5 évet is csúszhat a mohi atomerőmű

A Mohi atomerőmű árnyoldala

Csúszik és drágul a mohi atomenergia

Eltitkolt tűz a Mohi atomerőműben

Illegális a Mohi atomerőmű építése

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás