A rovat kizárólagos támogatója

Összesen 13 minisztériumi alkalmazott, illetve vezető ismerhette meg közpénzből a kishajó-vezetés szépségeit. A magyarázat parádés.

Elképesztő magyarázatot adott Nagy István agrárminiszter arra a kérdésre, hogy miért kellett közpénzből kishajó-vezetésre tanítani az agrártárcához tartozó helyettes államtitkárokat, egykori vezetőket és minisztériumi dolgozókat. Vadai Ágnes, DK-s képviselő a Népszava cikke nyomán érdeklődött a miniszternél: korábban megírtuk, hogy agrárminisztériumi vezetők – köztük jelenlegi és volt államtitkár-helyettesek – állami forrásból végezhettek el kishajó-vezetői tanfolyamot, amivel egyébként egy kisebb luxusjachtot is elkormányhozhatnak.

Állami támogatással tanult meg kishajózni például Szinay Attila jogi- és igazgatási helyettes-államtitkár, Ugron Ákos Gábor volt helyettes-államtitkár (jelenleg a Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója), de a tárca környezetvédelmi referense is.

Vadai arra volt kíváncsi, hogy
–pontosan mennyibe került az oktatás, és milyen keretből fizették?
— Milyen munkavégzéshez volt szükség erre a kiképzésre?
— Szinay-n és Ugronon kívül hány embert fizettek be a tanfolyamra?
— az említett volt és jelenlegi helyettes államtitkárokon kívül túl hányan kaptak még felkészítést

Nagy István miniszter szerint az oktatásra  a halgazdálkodási forrásokból biztosítottak pénzt, a képzésre pedig az „állami halászati őri, rendészeti és élelmiszerlánc-ellenőrzési feladatok ellátása kapcsán volt szükség”.

Képzeljük el mindezt éles helyzetben:
“Szinay Attila jogi- és igazgatási helyettes-államtitkár szolgálati autójával a Tisza mellett jár, mikor a part mellett váratlanul halorzókat vesz észre. Ekkor lakkcipőjét levetve, selyem nyakkendőjét hátra dobva gumicsizmába ugrik, és – addig a part mentén várakozó – szolgálati kisgéphajójával a rabsicok nyomába ered.”

A miniszteri indoklást minimum furcsának tartja Vadai Ágnes is. – Voltam a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, de ettől még nem tanítottak meg Gripent vezetni. Gyanús, hogy olyanok kapnak szolgálati kiképzést, akik a Kossuth téri irodáikban ülnek; akik tényleges halőri, rendészeti feladatokat látnak el, azok általában valamilyen szakhatóság és nem egy minisztérium közvetlen munkatársai – mondta a politikus.
Nagy válasza alapján ráadásul a program gyanúsan túlárazottnak tűnik: 13 alkalmazott kapott oktatást, bruttó 5,53 millió forintért – írta a miniszter. Ez azt jelenti, hogy egy embert nettó 335 ezer forintért tanítottak. A korábban a Népszava birtokába kerülő szerződések alapján a képzéseket vállaló társaság, az Agilis-Pákász Bt. fejenként nettó 280 ezer forintért vállalta a munkát, a minisztérium által közölt ár azonban  ennél 55 ezer forinttal magasabb.
Nagy István ráadásul csak 13 alkalmazott képzési költségeit említi, miközben hozzáteszi, hogy állami vezetőket is tanítottak hajót vezetni. Ha a vezetőnek számító helyettes államtitkárok költségeit nem számolták bele az összegbe, a tanfolyam  ennél is többe kerülhetett.-írta a Népszava.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás