Autós turizmus a Bükk hegységben

FÜLEP TEOFIL - forrás: Holocén Természetvédelmi Egyesület

2005. szeptember 18. 17:14

A Közép- és Kelet-Európai Munkacsoport a Biodiverzitás Megőrzéséért (CEEWEB) és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület 2005. szeptember 13-15 között rendezte meg a harmadik természetvédelmi szemináriumot Turizmus és természetvédelem címen, ahol Fülep Teofil bükki tapasztalatairól tartott előadást.

A turizmus korunk egyik megélhetési lehetőséggel kecsegtető divatja, sokan ebben látják az egyetlen kiutat a kilátástalanná vált helyzetükből. A turizmus azonban gyakorta rombolóan hat vissza éppen azokra a természeti kincsekre, amelyek odavonzzák a látogatókat. A turizmus tehát pusztíthatja is, a bevétele révén pedig segítheti is a természet védelmét. Mivel a turizmus és a természetvédelem érdekei és folyamatai nemegyszer ellentétesek, a közös hang megtalálása a mostaninál sokkal több erőfeszítést igényel a világ számos pontján és a Bükk hegységünkben egyaránt.

A Bükk régi múltú turisztikai központjai felkapottá váltak az utóbbi években (évtizedekben), kiépítettségük és forgalmuk növekedett. A turisztika feltételei sokat javultak: nőtt a szolgáltatások száma, térképek, kiadványok, információk sokasága segíti az érdeklődőket, megjelent az ökoturizmus gondolata stb. Az autós–motoros turisták száma érzékelhetően emelkedett, a technikai lehetőségek pedig utat nyitottak a kerékpárosok előtt. A 70-es évek válságot okozó autós inváziójáról számol be a szakirodalom, ezt követően a Bükki Nemzeti Park (BNP) forgalomszabályozást végzett (HORTOBÁGYI–MARTUSZ 1983, KARDOS 1983, MISÓCZKI 2002). Jelentősen csökkentették az ajánlott túraútvonalak számát (valamennyi gyalogos), a fontosabb helyeken sorompókkal, esetenként kőhányással zárták le az utakat az autósok elől, és volt egy útdíjas szakasz is néhány évig. Ahol megoldható, a fokozottan védett természeti területeket a jelzett turistautak is elkerülik, a barlangok sorra le vannak zárva, bizonyos helyek látogatása engedélyhez kötött. A BNP tanösvényeket kínál, ökoturizmust fejleszt, a szelíd turizmus jegyében pedig jelzett kerékpáros turistautakkal szolgál. Mindennek ellenére az autós turizmus sajnos jellemző a Bükkre.

a védett Bükk fennsíkon a védett Bükk fennsíkon A gépkocsik száma ország/világszerte növekszik, a társadalmi felső/középréteg egyre nagyobb felesleget halmozott fel, a technikai fejlődés mellett a tömegközlekedés „gondokkal küszködik”, jól járható hegyi utak vannak, szolgáltatásokat kínálnak számukra – minden együtt van ahhoz, hogy ösztönözze az autós turizmust. A Bükk hegységet helyenként és időszakonként az autósok „uralják”. Ilyenek a „kirándulóidős” hétvégék, ünnepnapok, az autósokat is szívesen látó turisztikai egységek, a felkapott helyek, s az út menti rétek. Mostanára már általános az a kiábrándító kép, hogy ahol épületek állnak, ott autók sorakoznak, szinte körbevéve az erdei házakat… A Bükki Nemzeti Park területén sajnos közúti táblák is csalogatják az autósokat a hegység belsőbb, magasabb részei felé, a fennsíkon kisebb-nagyobb parkolók létesültek az évek folyamán, s van, ahol aszfalt, mesterkélt park, egészségtelen üdítőital és jégkrém rikító reklámtáblája várja a látogatókat. Az ilyen turistaközpontok emlékeztetnek a Mátra kiépítettségére, amely erről híresült el, és bizony nem előnyére vált a természetvédelemnek. Vajon a természetjárók keresik fel az ilyen helyeket? Azok, akik számára a természet szépségeinek megismerése és védelme a fontos? A környezet- és egészségtudatos emberek, akik azért mennek a karszthegység belsejébe, hogy elszakadjanak a fogyasztói társadalom törtető megnyilvánulásai elől? Bizonyára nem. Ilyen helyekre leginkább a kényelmes autósok mennek, akik kerülik a mozgást, és így akarnak minél több helyre eljutni.

Úgy tapasztaltam, hogy az autósok sokkal hajlamosabbak az olyan dolgokra, amelyek nem kívánatosak a természeti értékekben gazdag területeken. Magukkal viszik a fogyasztói társadalom igényeit és rossz szokásait, a csomagtérbe bőven tudnak pakolni, a hulladékaikat pedig sokan még így sem képesek elvinni, ott hagyják vagy elégetik a szemetet. Olykor gyűjtenek – nagy tételben. Mivel táblák és szolgáltatások fogadják őket, otthon érzik magukat. A behajtási tilalmat habozás nélkül hagyják figyelmen kívül, a nyitott sorompók mellett elrobognak, s ha kedvük szottyan, bárhová befurakodnak az autójukkal. Sok helyen nincs sorompó, szabadon be lehet hajtani az erdőbe, fel lehet kapaszkodni a fennsíkra. Ez talán pénzkérdés. De mi a magyarázata annak, hogy számos sorompó (a BNP határain belül és kívül) gyakorta nyitva áll?
nyitott sorompó Bánkút felé nyitott sorompó Bánkút feléAz időbeli korlátozás része vagy csak hanyagság, nemtörődömség? Véleményem szerint a hegységeknek – így a Bükkünknek is – egy természetes, hármas védelmi rendszere van: a földrajzi távolság, a domborzat–terepviszonyok és a rejtettség. Úgy gondolom, hogy ez a védelem foghíjas és kihasználatlan, és ez szerintem kulcstényező a turisztika által okozott túlterhelésben. Köztudott, hogy komoly összefüggés van a természeti károk és a látogatottság mértéke között. A Bükkben otthonosan mozgó autósok „elfoglalták” a hajdani természetjárók bázisait, jelentősen megnövelték a látogatók számát a távoli, rejtett helyeken is. Kevés az autósok (autós–bakancsosok) által elérhetetlen hely, így több ember jut el a természeti értékekben gazdag helyekre. Apránként szaporodnak az autósok pihenő és szolgáltató helyei.

Az általános károk közé tartozik a lég-, olaj- és zajszennyezés, a talajtömörítés, és az állatgázolás. A nagyobb turistaforgalom nagyobb kártétellel jár: taposás, zavarás, virágszedés, szemét, cigarettacsikk stb. Véleményem szerint a „természet szentélyét” szabadidőparkként használó autósok között több a kártékony ember, mint pl. a gyalogosok között. A BNP 1983-as monográfiájában tervek voltak a gépjárműforgalom visszaszorítására (elektromos autóbusz, kisvasút, libegő). „[…] a fennsíkon autóparkolók nem építhetők.” „Lehet választani, autók a fennsíkon vagy gyalogos emberek!” (KESZTHELYI 1983, V. SZABÓ 1983) Ezek sajnos nem valósultak meg, sőt a 2002-es monográfiában némi szemléletváltást is érzékelek: „[…] a gépjárművel érkező látogatók ellenőrizhetetlen tömege rajzik szét a hegységben, ahol még jelenleg számtalan erdészeti feltáróúton tudják megközelíteni a természeti értékeket, és szándékos vagy jóhiszemű jelenlétükkel kárt okoznak. Ugyanakkor a gépkocsis turizmus bizonyos fokú kiszolgálása is cél addig, amíg létezik, azaz ütemterv szerint zajlik a parkolók, pihenőhelyek, utak menti bemutatóösvények, információs táblák kihelyezésének programja.” (SZITTA 2002)

Úgy gondolom, az autós turizmus magától nem fog megszűnni! Autós turizmus addig létezik, amíg nem tesznek kellően ellene! A BNP területén a motoros turizmus is megjelent. Az aszfaltúton haladó klasszikus motorosok környezeti hatása leginkább az autókhoz hasonlít, míg a szabályokkal és akadályokkal nehezen távol tartható terepmotorosok komoly talaj-, növény- és zajkárokat okoznak, és közveszélyesek. Találkoztam már fokozottan védett természeti területen végigszáguldó, éktelen zajt csapó vadmotoros konvojjal. Szerencsére jól kidolgozott módszerekkel igyekeznek megfékezni és felelősségre vonni az ilyen „látogatókat”, nem is eredménytelenül. A kerékpáros turizmus a szelíd turizmus, az ökoturizmus és a sportturizmus egyik kiváló ága, a bicaj a világ leghatékonyabb, legszelídebb szárazföldi járműve, a hegyi kerékpározás kiváló erőnlétet és sok tapasztalatot kíván. A kerékpárosok nagyon sokfélék, az utakon haladó túrázókat – akik a Bükkben már külön jelzéseket is kaptak (!) – nem érheti kritika. Sajnos mégis vannak, akik egy megítélés alá veszik a motorosokkal, holott ég és föld a különbség.
motorizáció a Garadna völgyben motorizáció a Garadna völgybenAz eróziókár pedig nagyságrendekkel kisebb a gépjárművek által okozottnál, gondoljunk pl. az erdészeti munkagépekre. Véleményem szerint szükséges a kerékpározás előnyeinek és helyes módjának nyomatékosítása, és az extrémkerékpárosok távol tartása. (Bár ehhez a városi kerékpározás lehetőségét is meg kellene teremteni, pl. Miskolcon…)

Összegzésképpen véleményem szerint mindent el kellene követnünk, hogy a Bükk hegység, a BNP belső, fennsíki része a csend birodalma, a természetjárók otthona legyen: a túrázóké, a kirándulóké és a kutatóké. A „szabadidőpark” jellegű tájhasználat ne jusson túl a hegység ill. a települések peremén. Jobb tömegközlekedésre és hegységperemi (őrzött) parkolókra lenne szükség. A gyalogos (bakancsos) és a kerékpáros turizmus ösztönzése (tanösvényekkel, esőbeállókkal, szolgáltatásokkal) népegészségügyi kérdés is. Az autók által járató hegyi utak következetes lezárására van szükség a hatékony forgalomszabályozás érdekében. Minden sorompó mellé elkelne egy tábla, amely magyarázatot ad a lezárás okára és időtartamára (a védendő értékek felfedése nélkül), hadd tanuljanak az arra járók. A fogyasztói társadalom kiszolgálása a karsztfennsík területén nagyon megkérdőjelezhető.

Irodalom:
HORTOBÁGYI ERNŐ – MARTUSZ FERENC (1983): Természetjárás a Bükkben. In Sándor András szerk.: Bükki Nemzeti Park. Kilátás a Kövekről. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 411
KARDOS LÁSZLÓ (1983): A bükki barlangok világa. In Sándor András szerk.: Bükki Nemzeti Park. Kilátás a Kövekről. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 160
KESZTHELYI ISTVÁN (1983): Nemzeti park a Bükkben. In Sándor András szerk.: Bükki Nemzeti Park. Kilátás a Kövekről. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 37
MISÓCZKI LAJOS (2002): A természetjárás és idegenforgalom története. In Baráz Csaba szerk.: A Bükki Nemzeti Park. Hegyek, erdők, emberek. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Eger. 549
SZITTA TAMÁS (2002): Természetvédelmi kezelés. In Baráz Csaba szerk.: A Bükki Nemzeti Park. Hegyek, erdők, emberek. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Eger. 589
V. SZABÓ FERENC (1983): A Bükki Nemzeti Park a belátható jövőben. In Sándor András szerk.: Bükki Nemzeti Park. Kilátás a Kövekről. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 418–420 

Szöveg, fotók: Fülep Teofil http://teo73.freeweb.hu  
Miskolc, 2005




Hozzászólások

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés