Légyvédelem

Bánsági Éva - greenfo - forrás: Reuters

2006. május 18. 14:07

12 ritka légyfaj került védelem alá, melyek különleges udvarlási szokásaikról ismertek, és kizárólag a Hawaii-szigeteken találhatóak meg. Az Egyesült Államok hal-és vadvédelmi szolgálata a nagy értékű Delphinia picta legyet is védelem alá helyezte.

Az arizonai központú Biológiai Diverzitás Központ 2005 márciusában beperelte a Szolgálatot, mondván az megsértette a Veszélyeztetett Fajok védelmére vonatkozó törvényt. Ugyanis ezek a légyfajok nem elég gyorsan kerültek fel a veszélyeztetett fajok listájára, holott már 2001-ben felterjesztették azokat. A hawaii Delphinia picta az egyik legfontosabb endemikus gerinctelen faj Hawaii-on. Kétszer –háromszor nagyobb, mint a házilégy és teljesen ártalmatlan az emberre. Nevét a szárnyain található különleges mintázatról kapta, ezen kívül híres egyedülálló udvarlási vagy területének védelme közben végzett mozgásáról. Tavaly nyáron a bíróság kötelezte a szövetségi kormányt, hogy 2006 áprilisára indítsák el a szóban forgó fajok és élőhelyeik védelmét biztosító intézkedéseket. Az újonnan védettnek nyilvánított fajok közül egyikükről azt hitték, hogy már kihalt, egészen 1993-ig, amikor rátaláltak egy egészen kis populációra.

A havaii légyfajokat négy évtizede kutatják, mondja Kenneth Kaneshiro, a Havaii Egyetem entomológia professzora, aki egyben a Védelmi Kutató és Oktató Központ igazgatója. A Drosophilidae családnak körülbelül 1000 faja él a szigeten, köztük a Delphinia picta. A viszonylag nagy fajszám egy területre koncentrálódik. Kutatók felfedezték, hogy egyes havaii légyfajok, melyek között fellelhető néhány az újonnan védettnek számítóak közül, antibiotikum ellenálló baktériumot tartalmaznak. Ez hozzájárulhat akár betegségek eredményesebb gyógyításához. Kaneshiro szerint még körülbelül 200 légyfaj van hasonló helyzetben, így ennek a 12 fajnak a védelme csak a kezdet!




Hozzászólások

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés