Biológiai Sokféleség Világnap 2006. május 22.

Hajdu Klára Biodiverzitás programfelelős CEEWEB - forrás: www.ceeweb.org

2006. május 22. 0:22

Az elmúlt két évhez hasonlóan 2006. május 22-én ismét megünnepeljük a Biológiai Sokféleség Világnapját. A jeles naphoz kapcsolódó rendezvényt idén a Kiskunsági Nemzeti Parkban, Bugacon szervezik.

A helyszín kiválasztásának oka, hogy az ENSZ sivatagosodás és aszály elleni küzdelemről szóló egyezménye 2006-ot a sivatagosodás világévének nyilvánította, ezért május 22-én a földi életről, a biológiai sokféleségről szóló egyezmény is nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni erre a problémakörre. Bár hazánk az utóbbi időben árvizekkel küzd, igyekeztünk a rendezvényünknek olyan helyszínt választani, amely leginkább kapcsolódik a fenti témához.

A Biológiai Sokféleség Világnapján szervezett rendezvény keretében Miniszter úr átadja a most elkészült „Madarak és fák tanösvényét”, amely a Kiskunsági Nemzeti Park élővilágát mutatja be. A sajtótájékoztatót követően a résztvevők a Nemzeti Park munkatársának vezetésével tekinthetik meg a tanösvényt.

Délután a kiírt pályázatra jelentkezett, a természet megőrzése és az újságírás iránt érdeklődő diákok számára szervezünk programot, amelynek keretében néhány meghívott szakújságíró osztja meg tapasztalatait arról, hogy miképp kell jó cikket írni, illetve hogyan segítheti a sajtó a biológiai sokféleség megőrzését. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok is tisztában legyenek azzal, hogy miért fontos Földünk élővilágának megőrzése, hiszen az ő segítségükkel könnyebben felhívhatjuk kortársaik figyelmét a környezetünket veszélyeztető problémákra. A délutáni interaktív foglalkozás keretében a diákok rövid tudósítást készítenek a Világnap eseményeiről, amelyek felkerülnek az Egyezmény hazai honlapjára a legjobb cikkek pedig írott sajtóban is megjelennek. A Világnap alkalmából a biológiai sokféleséget népszerűsítő képeslap is készült, amely az ország legtöbb ingyenes képeslapokat terjesztő pontján hozzáférhető lesz.

A Biológiai Sokféleség Egyezmény 2002-ben azt a célt tűzte ki, hogy 2010-re világszinten jelentősen mérsékelni kell a biológiai sokféleség csökkenésének jelenlegi ütemét. A 2010-re vonatkozó célkitűzést később a Fenntartható Fejlődés Világcsúcs is elfogadta. Az Európai Unió a globális vállalásnál ambiciózusabb célt tűzött ki maga elé, ugyanis az Európai Tanács göteborgi ülésén vállalta, hogy Európában 2010-ig megállítja a biológiai sokféleség csökkenését.


Mi az a biológiai sokféleség és miért fontos számunkra?

A biológiai sokféleség a földi élet sokféleségét jelenti, így a szárazföldi, a tengeri és az édesvízi rendszerekben megtalálható fajokon belüli és fajok közötti sokféleséget, valamint az ezen természeti rendszerek (ökoszisztémák) közötti sokféleséget.

A biológiai sokféleség fontos szerepet játszik a természeti rendszerek működésében mind az emberi hasznosítás alatt álló, mind a természetes ökoszisztémákban, amelyek fenntartó, szabályozó, termelő és kulturális szolgáltatásokat nyújtanak az ember számára. Ezáltal a biológiai sokféleség alapvetően hozzájárul az emberi jóléthez. Az ilyen, természet által nyújtott szolgáltatásoknak köszönhető, hogy van tiszta ivóvizünk, egészséges élelmünk, gyógynövényekből előállított gyógyszerünk, tűzifánk, a ruháinkhoz természetes alapanyagok a (pl. gyapot, kender).
A biológiai sokféleség közvetettebb módon olyan természetes folyamatokhoz, kapcsolatokhoz is hozzájárul, mint például a beporzás, a vízkörforgás, a talaj tápanyag-utánpótlásának biztosítása, a víz öntisztulása vagy a levegőminőség szabályozása. A természet nyújtotta szolgáltatások nemcsak az ember, hanem milliónyi egyéb faj számára is fontosak, így amikor a biológiai sokféleséget károsítjuk, akkor az egész élővilág fennmaradását veszélyeztetjük.

A biológiai sokféleség puszta létfenntartásunkon túl a kultúránk, a társadalmi kapcsolatok de akár a vallás szempontjából is jelentőséggel bír. Egy számunkra fontos élőhely vagy faj eltűnése (pl. egy városi park felszámolása, egy megszokott természetes tájkép teljes átalakítása vagy egy állatfaj kihalása) pótolhatatlan veszteséget jelenthet számunkra.


A biológiai sokféleség csökkenésének megállítása érdekében azonban rendkívüli erőfeszítésekre van szükség, hiszen jelenleg az emberiség a növekvő igényeinek kielégítése érdekében egyre gyorsabb ütemben és nagyobb mértékben alakítja át a környezetét. Az élőhelyek eltűnése vagy nagymértékű átalakításuk, az éghajlatváltozás, a természet kizsákmányolása, a környezetszennyezés jelentősen veszélyezteti az élővilág sokszínűségének fennmaradását és befolyásolja a természet által nyújtott szolgáltatásokat. Ahhoz, hogy természeti erőforrásaink és kulturális értékeink a jelen és jövő generáció igényeit is ki tudják elégíteni, meg kell őriznünk, fenntartható módon kell hasznosítanunk őket. A természetes élőhelyek átalakítása, a természet erőforrásainak túlhasználata és pazarlása ugyanis a földi életet nemcsak minőségében, hanem létében is veszélyezteti.




Hozzászólások

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés