Európai Nemzeti Parkok Napja - május 24.

2006. május 24. 6:44

Az EUROPARC Szövetség kezdeményezésére 1999 óta május 24-én ünneplik az Európai Nemzeti Parkok Napját annak emlékére, hogy 1909. május 24-én alakultak meg az első európai nemzeti parkok: egyszerre kilenc Svédországban.

Az EUROPARC Szövetség (1997-ig Európai Nemzeti Parkok és Natúrparkok Szövetsége) 1973-ban alakult, s 38 ország 400-nál is több védett területéért felelős. A szervezet abból a felismerésből született, hogy a természeti erőforrások minőségi fenntartását ma már nem lehet egyes nemzeti parkok vagy országok határain belül megoldani. Csak nemzetközi összefogással, a tapasztalatok, ismeretek cseréjével, az élőhely-védelmi programok összehangolásával, megújult természet megőrzési politikával lehet tartós eredményeket elérni.
Május 24-én az egész Európára kiterjedő, kampányjellegű rendezvénysorozat a nemzeti parkok és egyéb védett területek célkitűzéseire és jelentőségére kíván ráébreszteni, illetve igyekszik minél szélesebb társadalmi támogatást szerezni a természetvédelem ügyének. Az idei világnap jelmondata: "A mi tájunk - tér a természetnek, lehetőség az embereknek".

Az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából a nemzeti parkok különféle programokkal mutatják be tevékenységüket, védett értékeiket. Magyarországon 2002 márciusában avatták fel a tizediket, az Őrségi Nemzeti Parkot (előtte az Aggteleki, a Balaton-felvidéki, a Bükki, a Duna-Dráva, a Duna-Ipoly, a Fertő-Hanság, a Hortobágyi, a Kiskunsági és a Körös-Maros Nemzeti Park nyerte el ezt a címet), s már megkezdődött a Szatmár-Beregi Nemzeti Park létrehozásának szervező munkája.
Részletek a greenfo programajánlójában >>>




Hozzászólások

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés