Az elektromos vezetékektől védik a túzokokat

2006. december 8. 9:44

A túzokok elektromos légvezetékekkel való ütközését kívánják megakadályozni azzal a speciális eszközzel, amelyet a Hortobágyon szereltet fel az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. A hazánkban egyedülálló kezdeményezést tegnap mutatták be egy Karcag melletti repcésben.

Sándor István a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója a madárjelzővelMagyarországon egyedülálló módon kapcsolódott be az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. a túzokvédelembe. Az áramszolgáltató a svéd Hammarprodukter eszközeit helyezi fel a villamosvezetékekre a Hortobágyi Nemzeti Park túzokok számára legveszélyeztetettebb területén. Az eszköz a madarak számára könnyen észlelhetővé teszi a vezetékeket. A hazai nemzeti parkok és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület évtizedek óta küzdenek a túzokpopuláció fenntartásáért, illetve gyarapításáért, ebbe a munkába kapcsolódik be az E.ON.

Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága egy másik, már folyamatban lévő 2 éves projekt keretében közel 80 km hosszúságban helyezi át a park területén futó légvezetékeket a föld alá, hogy mentsék a védett madarakat. A mostani, újabb kezdeményezés során az E.ON kifejezetten a túzokra, az Európa-szerte védett madárra koncentrál. A túzok világszerte veszélyeztetett faj, Nyugat-Európa legtöbb országából kipusztult. A hazánkban található csaknem 1300 példány Közép-Európa legjelentősebb állománya, ezért Magyarország szerepe kulcsfontosságú a faj megmentésében, a hazai túzokvédelmi programba kapcsolódik be az E.ON.

A jól repülő, ám rosszul navigáló, nagytestű madarak esetében veszélyforrás az elektromos vezeték (is), ám a túzokokat nem áramütés, hanem maga az ütközés veszélyezteti. A FireFly elnevezésű madárvédelmi eszköz fényvisszaverő, fluoreszkáló felületét a madarak akár ellenfényben, rossz látási körülmények között is észreveszik, így elkerülhetik a nagy valószínűséggel halálos kimenetelű ütközést.

madárjelölő felszerelésA Magyar Madártani Egyesület üdvözli az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. kezdeményezését, amelynek keretében 40 db speciális, a madarak látásához kifejlesztett madárriasztót szerel fel a legveszélyesebb vezeték szakaszra a Hortobágyi Nemzeti Park területén. A svéd Hammarprodukter cég eszközeit a Drive-Electric Kft., a forgalmazó, támogatásával az áramszolgáltató szakemberei feszültség alatti munkavégzés (FAM) technológiájá-val helyezik ki, a munkák miatt nem kerül sor feszültségmentesítésre, tervezett üzemszünetre.




Hozzászólások

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés