Az állatok éjszakája az ember éjszakája

Simonyi Gyula - forrás: BOCS Alapítvány

2008. október 4. 9:01

Október első vasárnapja az Állatok világnapja, október 4-én pedig Assisi Szent Ferencet, az ökológia és az állatok védőszentjét ünnepeljük. De ha a tényeket nézzük, inkább az állatok éjszakáját, szenvedését, kipusztulását láthatjuk.

Az emberiség létszáma évente közel nyolcvan millióval nő. Csupán csak a mai, egyetlen napon (!) több embercsecsemő születik, mint amennyi az összes emberszabású fajok (csimpánz, gorilla, orangután, gibbon, bonobo) együttes teljes létszáma a Földön. Az előrejelzések szerint ezek a legintelligensebb fajok, legközelebbi rokonaink, egy-két évtizeden belül mind teljesen eltűnnek a vadvilágból. A túlszaporodó emberiség egyszerűen megeszi őket, erdőiket pedig kivágják, felégetik, hogy emberi élelmet termesszenek a helyén.

De nagyrészt a többi fajok sem állnak jobban. Másfél évtizede lépett életbe az ENSZ Környezetvédelmi Világkonferencia (Rio de Janeiro, 1992) biodiverzitás egyezménye, a biodiverzitás, az élővilág sokfélesége mégis gyorsan csökken, rengeteg állat- és növényfaj pusztul ki. Pedig a biológiai sokféleség tartja fenn az élő rendszerek viszonylagos stabilitását. Ahogy zajlik az élővilág pusztulása, az emberiség is egyre többet szenved.

A mezőgazdaság feltalálása óta az emberiség létszáma kb. másfélezer évenként duplázódott meg. (Ha Jézust megkérdezték volna, mennyi idő múlva lesz kétszer ennyi ember a Földön, még ő is másfélezer évet mondott volna. A mai szaporodási sebességgel másfélezer év alatt egy emberből nem kettő, hanem egymilliárd lenne.) 1650-től 1850-ig a népesség megduplázódásához már csak 200 év kellett (félmilliárdról 1 milliárdra), és ez a fajok kihalásának sebességét megtízszerezte. A következő duplázódás már 80 év alatt bekövetkezett (1930-ban 2 milliárd), azután már csak 45 év kellett hozzá (1975-ben 4 milliárd), és ez a fajok kihalásának sebességét újra megtízszerezte.

Az emberiség nem azért szaporodott túl ilyen katasztrofálisan, mert az emberek ezt akarják. Percenként több mint másfélszáz, a párok által nem kívánt foganás történik. Szegény százmillióknak ma sincs joguk, tudásuk, eszközük a családtervezéshez. Jobb módú tízmillióknak nincs kultúrájuk hozzá. Reproduktív egészség szolgáltatások, tudás és jogok hiányában az állatokra éjszaka vár, s velük együtt az emberre is.

Szent Ferenc élete tökéletes megoldást kínál. A szerzetesi hármas eszményt (szegénység, tisztaság, engedelmesség) mindenki megvalósíthatja egy ökológiai értelemben:

- mértékletesség az anyagi fogyasztásban (hiszen a boldogságot úgyis a nem-anyagi gazdagság ezerféle értéke és öröme adja),

- mértékletesség a saját gének terjesztésében (hiszen az embernél a génekét már rég lekörözte a mémek evolúciója, az eszmék és élet-minták közösség-teremtőbbek, mint a vérrokonság),

- mértékletesség a társadalmi pozíció-harcban (hiszen az erőszakosság csak magányt, stresszt, rombolást és félelmet teremt).

Szent Ferenc élete azt is bemutatja, hogy az Élet Istene nem növekedés-mániás, mint a mai civilizációnk. Nem a mennyiség a stílusa, hanem a minőség, a finom egyensúlyok, a Teremtés harmóniája. Semmiképp nem humániás, hanem humánus. Neki minden élet fontos, a veréb is, a Teremtés szépsége, az ember által nem dúlt-szennyezett tájak érintetlensége, az élővilág sokfélesége, gazdagsága, együttműködő összhangja, amelyben semelyik faj nem viselkedhet rákos daganatként.

A Teremtés könyvében két teremtés-történet van egymás után. Az ún. 'E' teremtéstörténetben az állatok ugyanúgy megkapják az áldást, mint az ember, hogy sokasodjanak és töltsék be a Földet. Ráadásul a szárazföldi állatokat Isten ugyanúgy a hatodik napon teremti, mint az embert.

S az áldás nem parancs. Az áldás célja a beteljesülés, ami a sokasodás és a Föld betöltése terén már réges rég megtörtént.

A Teremtés könyve másik, ún. 'J' teremtéstörténetében egy szó sincs termékenységről, szaporodásról. A meztelenség természetes és szégyenkezés nélküli. Jézus ezt a teremtéstörténetet idézi a férfi-nő kapcsolat magyarázatához, s Jézusnál sincs szó termékenységről.

Az állatokat Isten az ember segítőtársaiul teremti. Csak miután látja, hogy igazi segítőtársat nem talált köztük az ember, teremt másik embert. Tehát az állatoknak is megvan a maguk méltósága a Teremtés rendjében.

„Azután így szólt az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő. Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá." (Ter 2,18-20)

"Valahányszor egy Elvevő pár arról beszél, milyen csodálatos lenne egy nagy család, újra és újra a Jó és Rossz Tudásának Fája alatti jelenetet játsszák el:

- Természetesen jogunkban áll úgy felosztani az életet ezen a bolygón, ahogy az nekünk tetszik.

- Miért állnánk meg ... lehet akárhány gyermekünk, legfeljebb beszántunk további néhány száz hektár esőerdőt ... és kit érdekel, ha ennek következtében még egy tucat faj eltűnik?"
(Daniel Quinn: Izmael)




Hozzászólások

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés