Kihasználatlan földhő

2008. október 30. 8:22

A különböző felmérések és modellezések szerint csaknem 130 petajoul hőenergiát lehetne hasznosítani Magyarországon évente, ezzel szemben 3,6 petajoul a jelenlegi felhasználás - mondta Kurunczi Mihály, a Magyar Termálenergia Társaság elnöke.

A szakember szerint az ország éves szinten 500 petajoul fűtési hőenergia igényének a húsz százalékát lehetne így kiváltani. A világban Magyarország a sereghajtók között van. Amerika költi a legtöbbet a megújuló energiák felhasználására a világban. Emellett Japán, Törökország, Olaszország, a speciális adottságokkal rendelkező Izland is előttünk áll a sorban. Számos olyan ország is megelőz azonban bennünket, melyek lényegesen rosszabb adottságokkal rendelkeznek, de sokat áldoznak a kutatás-fejlesztésre, és az alkalmazásra is, ilyen például Németország, és a skandináv országok. 

Magyarországon a következő néhány évben, előbb utóbb el kell érni a megújuló energiák hathatós állami támogatását. A felhasználás terén Szentes élen jár. A városban olyan termál közműhálózat működik, amely Európában is kivételes. Ez a rendszer csaknem háromezer háztartást és középületet lát el. A rendszer három hagyományos földgáz üzemű fűtőművet és hat termálkutat kapcsol össze egy automatikus vezérléssel. Technikai megoldásában a hálózat nagysága miatt a kontinensen egyedülálló. Szentesen elsősorban a mezőgazdasági felhasználás a jellemző, a világ legnagyobb termálvízzel fűtött üvegház rendszere a dél-alföldi településen található. Emellett a település kezdeményezésére az ötven éves termálvíz felhasználás hatásait is elemezték.

A Kurca folyó kotrásakor vett iszapminták szerint a termálvíz semmilyen lerakódást, károsító hatást nem fejtett ki a negyven év alatt. Ezzel egy olyan adatsor készült el, amely a felhasznált termálvíz földbe való visszasajtolása körül kialakult vitában igazolja, hogy azoknak a termál vizeknek, amelyek a térségben vannak semmiféle károsító hatásuk nincs. Az ügyben egy évvel ezelőtt a miniszterelnök segítségét kérte a város vezetése. Szirbik Imre polgármester akkor felhívta a figyelmet egy uniós jogszabály téves értelmezésére. A termálvíz kapcsán ugyanis az úgynevezett visszasajtolást az uniós jogszabályok, mint különleges eljárást, különleges engedélyhez kötik, és nem előírják, addig a magyar jogszabályok előírják, és azt kötik engedélyhez, hogy ne lehessen visszasajtolni. Mostanra a környezetvédelmi tárcához került a vizsgálat eredménye és a szakemberek bíznak abban, hogy még idén megtörténik a jogszabályi változtatás.




Hozzászólások

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés