Felhagy a kísérleti hulladékégetéssel a Vértesi Erőmű

2009. március 13. 11:50

Tegnap késő délután közmeghallgatást tartottak Oroszlányon, ahol a Vértesi Erőmű vezetése tájékoztatást adott a kísérleti hulladék-együttégetés eddigi tapasztalatairól, valamint a hulladék-részarány megnövelésének szándékáról.

Mint ismeretes, Bencsik János - a térség országgyűlési képviselője – egy héttel korábban úgy nyilatkozott, hogy hatóságilag engedélyezett emberkísérlet folyik az erőműben. A kísérlet ténye a bányászvárosban erősen felborzolta a lakosság kedélyállapotát. A közmeghallgatáson kettőszázötven helyi lakos jelent meg. A három és fél órás érvelési versenyt a lakosság nyerte, a fórum végén Szabó Pál, a Vértesi Erőmű nemrégiben kinevezett vezérigazgatója bejelentette, hogy a gazdasági társaság eláll a kísérleti együttégetés folytatásától.

A közmeghallgatás során a vállalat vezetése hosszas beszámoló keretében mutatta be a kísérlet eddigi eredményeit, és adott tájékoztatást az elégetendő hulladékmennyiség tervezett megnöveléséről. A lakosság türelmesen kivárta, hogy saját szemszögéből ismertethesse az együttégetéssel kapcsolatos álláspontját. Idősek és fiatalok, mérnökök és orvosok sorolták a kísérlet során tapasztalt negatív jelenségeket, és egytől-egyig elutasították azt, hogy a város határában működő szénerőműben hulladékot égessenek.

Kezdetben a vállalat vezetése azzal védekezett, hogy a hulladék tüzelésére azért van szükség, mert csak ez által lehet megmenteni a nagy múltú – áttételesen állami tulajdonban lévő – energetikai társaságot. A Vértesi Erőműnek, a kapcsolt bányaüzemmel együtt, jelenleg 2100 saját dolgozója van. A beszállítókkal együtt, több mint tizenötezer embernek biztosít megélhetést. Bencsik János, a térség országgyűlési képviselője, hozzászólásában kifejtette, a hulladékégetés nem befolyásolja a társaság jövőbeni működőképességét, ezért egy kompromisszumot javasolt.

Arra kérte a környezetvédelmi szervezeteket, hogy fogadják el a biomassza szénnel együtt történő elégetésének gyakorlatát, mert a szén-dioxid kvótakötelezettségét csak ebben az esetben tudja teljesíteni az erőmű. Ezzel, ha a politika is rábólint az idei évben, néhány évvel meg lehet hosszabbítani a bánya-erőmű integráció működését. A vállalat és az önkormányzat részéről pedig a lakossági álláspont méltányos mérlegelését kérte.

A három és fél órás közmeghallgatás végén Szabó Pál vezérigazgató bejelentette, hogy a vállalat eláll a kísérletek további folytatásától, és amíg ő lesz az első számú vezető, addig nem kerül sor további hulladék-együttégetésre. Bencsik János szerint jelesre vizsgázott a civil kurázsi, Oroszlányon győzött a népakarat - áll Bencsik János közleményében.


Lakossági tiltakozásra megszüntetik a hulladékégetést a Vértesi Erőműben, s visszaadják ez évre érvényes hulladékégetési engedélyüket - közölte az MTI-vel pénteken az oroszlányi kistérség sajtóreferense.

Ivák István tájékoztatása szerint gázálarcot és pormaszkot öltve tiltakozott több résztvevő az oroszlányi képviselő-testület csütörtök esti közmeghallgatásán a Vértesi Erőmű hulladékégetési kísérletei ellen. A felszólalók a rákos betegségek növekedése és ingatlanjaik elértéktelenedése miatt is aggodalmuknak adtak hangot. A 250 résztvevővel zajló, három és fél órás vita végén Szabó Pál kijelentette, hogy amíg ő a vezérigazgató az erőműben, nem lesz több hulladékégetés - mondta el Ivák István.

A közelmúltban lakossági jelzések nyomán kapott nagyobb nyilvánosságot, hogy a Vértesi Erőműben, a faapríték tüzelése mellett, kísérleti jelleggel, különféle anyagokat kevernek a szénhez. Korábban az erőmű környezetvédelmi munkatársa a MTI kérdésére elmondta, hogy vállalatnak 2006-ban engedélyezték 20.000 tonna hulladék kísérleti elégetését, a kvótából összesen 2.800 tonnát használtak fel. A kísérleteket még nem tudták befejezni, ezért hosszabbítást kértek 2009 végéig. A közmeghallgatás előtt, február elején, a hulladékégetés ellen tiltakozva, ezernél több aláírást adtak át Oroszlány jegyzőjének, majd a lakók az időközben rendezett tájékoztató fórumokon is ellenezték az eljárást. (MTI)




Hozzászólások

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés