Hírek

Cserebökénybe visszatértek az első szalakóták és kék vércsék

kmnp.hu

2018. május 5. 21:04

Cserebökénybe visszatértek az első szalakóták és kék vércsék A Körös-Maros Nemzeti Park cserebökényi részterületére visszatértek telelőhelyeikről a kék vércsék és szalakóták első csapatai. Az igazgatóság mindkét faj költési sikerét kihelyezett költőládákkal, odúkkal segíti.

A szalakóták és a kék vércsék szeptember-októberben hagyják el Európát, hogy a dél-afrikai szavannákra vonuljanak telelni. Április közepén, május elején több hullámban térnek vissza költőhelyeikre. A kék vércsék a sólyomfélékre jellemzően nem építenek saját otthont, hanem a varjúfélék üres fészkeit foglalják el. Részükre nagyméretű,nyitottabb, odúkat, vércse költőládákat helyeztek ki a korábbi években a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai.

Az elmúlt évben a területen költő 101 párból 84 költött mesterséges fészekben. Bízunk benne, hogy 2018-ban is kedvezően alakulnak a költések. Az első visszatérő kék vércsék nyomban foglalni kezdték a költőláda-telepekeket. A szalakóták odúkban költenek, így részükre 6 cm röpnyílású, „D” típusú odúkat helyeztünk ki. A szokásos éves odúkarbantartásokat, a kijavított, pótolt odúk kihelyezését az első szalakóták érkezésével egyidőben fejeztük be. 2017-ben a Cserebökényi-puszták madárvédelmi területen költő 124 pár szalakótából 114 pár költött mesterséges, "D" típusú odúban. Idén 200 darab mesterséges odú várja vissza a szalakótákat.