Hírek - Természetvédelem Archívum - Keresés

Itt olvashatják a természetvédelmi híreket. Portálunk hírei rendszeresen megjelennek az OzoneNetwork Televízió hétköznap este 11-kor kezdődő Egyenlítő című műsorában.

Szakmai párbeszéd az erdők természeti értékeinek megőrzéséért

2017. március 23. 8:27

Szakmai párbeszéd az erdők természeti értékeinek megőrzéséért Sikerrel zárult a WWF Magyarország és partnerei által szervezett Élő Erdő konferencia Sopronban. A szakmai rendezvényen jelenlévő több mint 200 résztvevő egyetértett: a Natura 2000 célok elérése közös felelősség, amelyet csak szoros együttműködésben lehet magasabb szintre emelni.

Természetvédelmi látogatóközpontok és ökoturizmus

2017. március 21. 8:19

Természetvédelmi látogatóközpontok és ökoturizmus A természetvédelemmel foglalkozó szakemberek gyakran tartanak önvizsgálatot a tekintetben, hogy a rendszerváltástól folyó környezeti szemléletformálás elérte-e azt a hatást, amit reméltünk tőle. Élesebben fogalmazva elért-e bármilyen valódi társadalmi hatást? Vajon az ökoturisztikai látogatóközpontok, a nemzeti parkos és non-profit bemutatóhelyek, a rengeteg tanösvény és gombamód növő erdei iskolák valóban formálják a szemléletet? Vagy csak szórakoztatnak?


Április-május kiemelt fecskevédelmi időszak Magyarországon

2017. március 20. 12:05

Április-május kiemelt fecskevédelmi időszak Magyarországon Miközben hazai füsti- és molnárfecske-állomány felére, a tiszai partifecskéké pedig alig 10%-ára (!) csökkent hazánkban 2015-re, a madárcsoport szerepe a klímaváltozás miatt egyre fontosabbá válik az emberek, társ- és haszonállataink egészségvédelme szempontjából is.

Geoturisztikai fejlesztések a Balaton-felvidéken

2017. március 18. 19:58

Geoturisztikai fejlesztések a Balaton-felvidéken Dunai Geo Túra projekt részeként a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén új tanösvényt hoznak létre, és bővül a Hegyestűn látható geológiai tárlat is. Az uniós beruházásra 257 ezer eurót fordítanak egy határokon átnyúló geológiai fejlesztéssorozat részeként.


Új növényfajt fedeztek fel kolozsvári botanikusok

2017. március 18. 11:57

Új növényfajt fedeztek fel kolozsvári botanikusok A Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének munkatársai új növényfajt fedeztek fel és írtak le. A dobrudzsai husáng felfedezése alátámasztja a védett területek jelentőségét. Szabó Anna fotóján a Ferula mikraskythiana összetett ernyővirágzatának egy jellemző részlete.

Nem akarok a probléma része lenni - egy tajgavédő aggodalma

2017. március 18. 8:40

Nem akarok a probléma része lenni - egy tajgavédő aggodalma Halija vagyok, több mint három éve dolgozom az oroszországi Greenpeace-nél azért, hogy a bolygónk jobb hely legyen. Imádom a tajgát. Ám nemcsak környezetvédő aktivista vagyok, hanem fogyasztó is. A környezetért aggódó fogyasztó. Egy sor kétségem van azokkal a termékekkel kapcsolatban, amelyeket mindennap használok.


Bennszülött rák is él a bombatölcsérben

2017. március 18. 7:49

Bennszülött rák is él a bombatölcsérben Algák, férgek, kisrákok, sőt kétéltűek és hüllők is élnek azokban a hazai kis szikes tavacskákban, amelyek medrét eredetileg a II. világháborús bombák hozták létre. Az egyikben olyan endemikus rákfajra is rábukkantak, amellyel az elmúlt 25 évben csupán kétszer találkoztak Magyarországon.

Jogi személyként ismertek el egy folyót Új-Zélandon

2017. március 16. 23:10

Jogi személyként ismertek el egy folyót Új-Zélandon A világon elsőként a wellingtoni parlament az őslakos maorik kérésére megszavazta, hogy az ország harmadik leghosszabb folyója, a 290 kilométeres Whanganui, maori nevén Te Awa Tupua önálló jogalanyként szerepelhessen vitás ügyekben.


Régi kedvencek és új lakók Szarvason

2017. március 15. 11:59

Régi kedvencek és új lakók Szarvason Mától ismételten megnyitja kapuit a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, Szarvason található, Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark bemutatóhelye. A hideg téli szezont átaludták a teknősök, a nyestkutyák és részlegesen a borzok is, akikkel tavasszal ismét találkozhatnak látogatóink.

Felmérték az Északi-középhegység erdeinek állapotát

2017. március 14. 8:52

Felmérték az Északi-középhegység erdeinek állapotát Hivatalosan is lezárult azon közel öt éves kutatási projekt szakmai része, mely az északi hegyvidékeink erdeinek természetvédelmi állapotát mérte fel. Eszerint az Északi-középhegység – kiemelten a Börzsöny, a Mátra, a Bükk és az Aggteleki-karszt – erdeinek állapota között jelentős különbség van, amely az ott élő, az Európai Unió szempontjából kiemelt jelentőségű állatfajok fennmaradási lehetőségeit is meghatározza.


További híreink

Újabb áldozatot szedett a légvezeték

2017. március 13. 21:18

A közelmúltban újabb túzokkakas maradványai kerültek elő Kunpeszér határában. Az esetről csak néhány tollmaradvány árulkodott, de így is egyértelműen megállapítható volt, hogy a madár középfeszültségű légvezetéknek történő ütközés következtében vesztette életét.

Országos Környezetvédelmi Tanács kételyei a hódritkítással kapcsolatban

2017. március 11. 21:01

A Földművelésügyi Minisztérium szerint nő a hódállomány, ezért a kormány tervbe vette egy részük likvidálását. Bár az eurázsiai hód kártétele lokálisan valóban jelentős lehet – de a rendelet nincs összhangban a természetvédelmet érintő aktuális kihívásokkal, melyekre az előterjesztő FM-nek nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie (pl. a nemzeti park igazgatóságok költségvetési helyzetének rendezetlen mivolta, az állami tulajdonú Natura 2000 területek magánkézbe adásának természetvédelmi problémái, vagy éppen a Magas Természeti Értékű Területek programjának ellehetetlenítése).


Pannon Természeti Élménynapok - határtalan kalandok

2017. március 11. 12:23

Az Európa szívében található Nyugat-Pannónia nemcsak történelmi szempontból rendkívül érdekes és izgalmas tájegység. Az Alpok és a Pannon-síkság találkozásánál 3 nemzeti park – a Neusiedler See – Seewinkel (Fertő-Fertőzug) és magyar folytatása a Fertő-Hanság NP, a Balaton-felvidéki NP és az Őrségi NP –, valamint 10 natúrpark és számtalan természetvédelmi terület kínál egyedülálló természeti élményeket. 2017. április 7-9 között Burgenland és Nyugat-Magyarország 3 napos programsorozattal csábít a természetbe.

A pandák miatt 170000 embert telepítenek át

2017. március 10. 21:03

A kínai Szecsuan tartományban 172 200 embert telepítenek át, hogy semmi és senki ne veszélyeztesse az óriáspandákat a kialakítani tervezett nagy nemzeti pandaparkban – jelentette be a tartomány erdészeti hivatala.


Mit tehetünk, ha széncinege költözött a postaládába?

2017. március 7. 22:08

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülthez minden évben több információ is érkezik postaládában fészkelő széncinegékről. A megfigyelések alapján a jelenség országosan általánosnak, sőt, gyakorinak tekinthető. A postaládákba épül fészkeket a napi használat során bedobott küldemények fizikailag is veszélyeztetik.

A védett sósvízi krokodilok egyre veszélyesebbek

2017. március 6. 7:30

Nyugat-ausztráliai Kimberley körzetében őshonos a sósvízi krokodil, mely a szakértők szerint egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre. Az akár 7 méteresre is megnövő hüllőket a 70-es években nyilvánították védetté, így azóta tilos vadászatuk, ennek következtében populációjuk évente 3 százalékkal nő.


Kivéreztetik nemzeti parkjainkat

2017. március 5. 9:40

Két lépésben mattot adott az Orbán-kormány a magyarországi nemzeti parkoknak: először költségvetési elvonásokkal rákényszerítette őket, hogy a saját finanszírozásukat az uniós támogatásokra építsék, majd a földalapú és az agrárkörnyezetvédelmi támogatásokat is elvette tőlük, drasztikus, 40 százalékos forráscsökkenést okozva. A példátlan kényszerfogyókúra ellen most közösen tiltakoznak az állami természetvédelem korábbi kulcsszereplői.

Védetté nyilvánították a délvidéki földikutya bajai élőhelyét

2017. március 3. 8:48

Földikutya-rezervátum kialakításáról rendelkezett Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A jövő nemzedékek szószólója üdvözli a ritka, és védett faj bajai élőhelyének védetté nyilvánítását.


E-kampusz az állatok számára élhető erdőkről

2017. március 2. 21:34

Milyen erdőt szeretnének a denevérek? És a madarak? Mi a holtfa szerepe az erdei életközösségekben? - minderre választ ad a WWF Magyarország új, YouTube-on ingyenesen elérhető E-kampusza. Az online előadások átfogó képet adnak az erdőhöz kötődő állatcsoportok (denevérek, rovarok, odúlakó madarak) jelenlegi helyzetéről, védelmük és megóvásuk fenntartható módjairól.

67 milliós fajmentés Szegeden

2017. március 2. 18:38

A Dél-Tiszántúl egykor legjellemzőbb növénytársulása, a pannon löszgyep fajait megőrző ötéves természetvédelmi munka kezdődik márciusban a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében.


Három kontinens gyerekei figyelik a madarak vonulását

2017. március 2. 9:31

Elindult a 2017. évi Tavaszi madárles (SpringAlive) program, melyet a madárvédelmi szervezetek világszövetsége (BirdLife International) indított 2006-ban. Célja a gyerekek bekapcsolása a vonuló madarak megfigyelésébe, ezen keresztül pedig a védelmükbe.

Tavaszi hírnökök: már virít az egyhajúvirág és a tarka sáfrány

2017. február 28. 21:01

A tavasziasra fordult időjárás a Kiskunsági Nemzeti Parkban előcsalogatta a föld alól két korán nyíló, gyönyörű vadvirágunkat, az egyhajúvirágot (Bulbocodium vernum) és a tarka sáfrányt (Crocus reticulatus).


Noé magyar bárkája

2017. február 28. 7:42

Ha a kihalás szélére került állatfaj utolsó példánya elpusztul, a világ minden pontján írnak róla. Ha egy hasonlóan veszélyeztetett növényfaj egyetlen tövét tapossa ki valaki, az nem kerül a hírekbe. A világ magbankjainak éppen az a szerepük, hogy megőrizzék a földi élet alapját jelentő flórát.

A kormány kilövethetné a hódokat

2017. február 27. 20:36

A minap került ki a kormány honlapjára a földművelésügyi miniszter tervezete, amely a védett állatokról szóló rendeletet módosítaná az eurázsiai hódok kárára. A csatolt magyarázat szerint az eurázsia hódok (Castor fiber) magyarországi állománya az utóbbi években jelentősen megnőtt, részben a természetes szaporodás és terjeszkedés, részben tudatos betelepítés miatt.


Hazatért az első fekete gólya, Tóbiás

2017. február 26. 19:31

Rekordgyorsasággal érkezett meg a Gemenci erdőbe Tóbiás, az első fekete gólya Afrikából. A Gemenc Zrt. szakemberei az észlelés után elindították a folyamatosan üzemelő webkamerákat, hogy bárki nyomon követhesse interneten ezeknek a fokozottan védett madaraknak az életét.

Új cápafajt fedeztek fel Belize-ben

2017. február 18. 17:38

Új pörölycápafajt fedeztek fel kutatók Belize partjainál. A WWF a felfedezés kapcsán további beavatkozásokat sürget a Közép Amerika partjainál húzódó korallzátony megmentéséért. A zöld szervezet tavalyi kampányának hatására a belizei kormány visszavonja a terület olajkészleteinek felkutatására kiadott próbafúrási engedélyeket.


A Hortobágyon lábadoznak a csempészett madarak

2017. február 17. 13:21

A záhonyi határátkelőhelyen Ukrajnából Olaszországba tartó illegális madárszállítmányt füleltek le a határrendészek. A rendőrség lefoglalt 250 védett énekes madarat, melyet egy személygépkocsi csomagtartójában zsúfoltak össze szűk dobozokban. Ritka, védett csonttollúak, süvöltők és tengelicek egymás hegyén-hátán, több napja, étlen-szomjan.

Környezet-és természetvédelemre 3540 milliárd forintot fordíthatunk 2020-ig

2017. február 16. 21:45

Magyarországon soha nem látott mértékű támogatási forrás áll rendelkezésre környezet- és természetvédelemre. A 2020-ig tartó európai uniós költségvetési ciklusban 3540 milliárd forintot fordíthatunk erre a célra, például energiatakarékos technológiák támogatására, agrár-környezetgazdálkodásra, vizes élőhelyek védelmére - mondta a földművelésügyi miniszter az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsorában.


Beindult a kormorán irtása a Tiszánál

2017. február 15. 18:45

Február végéig vadásznak a kormoránokra a Közép-Tisza mentén, a kiskörei erőműtől lefelé tartó Tisza-szakaszon. A madárcsapat a halak pusztításával százmilliós kárt okoz évente országosan.

Az amerikai vadőrök Trump orra alá is sok borsot törhetnek

2017. február 13. 8:40

Sokan kétségbe vonják, hogy Donald Trumpnak volt-e bármi fogalma arról, mit jelent az Egyesült Államok elnökének lenni, de arra aztán valószínűleg végképp nem számított, hogy az ellene szerveződő ellenállás legádázabb harcosai a nemzeti parkok őrei lesznek. Bár a hatalom megpróbálja elnémítani őket, a vadőrök és a természetvédelemmel foglalkozó hivatalok alkalmazottai valószínűtlen bátorsággal vágnak vissza.


hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés