A rovat kizárólagos támogatója

Kormányzati műanyag zacsi pacsi

A kormány úgy küzd az átlátszó műanyag kifliszacskókkal, mint a bálnák: se kiköpni, se lenyelni nem tudja. Az ügy, ami Gulyás Gergelyt is önironikus magyarázkodásra készteti. Az ügy, ami miatt a kormány ismét nyíltan szembehelyezkedik az előterjesztő szaktárcával.

Egy monstrum árnyékában – a Samsung-gyár Gödön

Az elektromos autóhoz kapcsolódó környezetszennyezés a világon szétterülve jelentkezik. Nem a mi hátsó udvarunkat vagy nem a mi városunkat szennyezi elsősorban, hanem távol levő helyeken, ahol a bányászat történik vagy ahol az összeszerelő üzemek vannak. De hogy jön ide a gödi Samsung-gyár?

Jajj ’nekünknek’! – Putyi a vérzivatarban

„Az európai mezőgazdaság halálos ítéletét jelentheti az Európai Bizottság környezetvédelmi terve – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Nagy István, agrárminiszter.” Mindjárt gratulálok is neki, hiszen ezt egyidejűleg a ’környezetvédelmi tárca’ vezetőjeként mondta. A mezőgazdaság halála a terjeszkedő környezetvédelem, a tragikus ökonyomulás?

Home-thinking on power plants – Karanténgondolatok az erőművekről

Na, ennek is elmentek otthonról – gondolhatják olvasóink, amikor az önkéntes karantén idején elkövetett írásom címét olvassák, hiszen ki az, aki a koronavírus járványnak még messze nem a végén, az erőművekről gondolkozik. Bevallom, nálam nem úgy történt a dolog, mint Semjén Zsoltnál, aki éjszaka még félig lázálmosan megalkotta heti salátatörvény javaslatát, amit azon frissiben még… Tovább »

A méhek a világért. A világ a méhekért?

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 2018-ban döntött úgy, a Szlovén Méhészeti Egyesület javaslatára, hogy május 20-at a Méhek Világnapjává nyilvánítja. Miért tartotta fontosnak a nemzetközi szervezet, hogy ezeknek a helyes kis rovaroknak saját napjuk legyen az évben, amikor remélhetőleg többen figyelnek rájuk, mint az egyéb időszakokban? És hogy jönnek a képbe a szlovénok?

Globális felmelegedés: miért nincs valódi megoldás?

Azt gondolom, hogy a most akut Covid-19-járvány egy csekély és lényegesen könnyebben megoldható probléma az emberiség számára, mint a globális felmelegedés kérdése, ami egy sokkal több emberáldozattal járó és jóval nehezebben megoldható feladat. Ez a járvány ugyanis – ha máshogy nem, akkor az emberi kapcsolatok ideiglenes korlátozásával – kordában tartható, míg a globális felmelegedés megoldására… Tovább »

Tegyünk most az egészségesebb jövőért! – Eljött az igazságos zöld átmenet ideje

Május folyamán az Európai Unió bemutatja új uniós költségvetési javaslatát, benne a gazdasági helyreállítást érintő elemekkel. Ennek kapcsán  az Energiaklub, a Klímastratégia Intézet 2050, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország arra kérik a magyar kormányt, hogy a gazdaság helyreállítását célzó olyan intézkedéseket fogadjon el, amelyek elősegítik az Európai Zöld Megállapodás… Tovább »

Narancszöld jövő

Február 16-i évértékelőjében a miniszterelnök nemcsak új aranykort ígért, hanem látványos zöldfordulatot is. Az azóta eltelt három hónap tapasztalatai viszont azt sugallták: még a tejjel-mézzel folyó Kánaán eljövetele is valószínűbb, mint hogy a Fidesz változtasson a fenntarthatóságot ignoráló álláspontján.

A korszerű szellőztetési rendszerek előnyei

A 21. század embere napjai közel 90%-át beltérben tölti, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani az otthonok és a munkahelyek levegőjének megfelelő minőségére. A levegőminőség nagyban befolyásolja az emberek komfortérzetét és közérzetét, de a teljesítőképességre is jelentős hatást gyakorol, amely a munkáltatók szempontjából különösen fontos. De milyen is a jó minőségű levegő és hogyan biztosítható? Az… Tovább »

Öt elterjedt tévhit a penészről

A penészgomba elleni harc nem egyszerű, de van megoldás és könnyen meg is előzhető. Ehhez azonban el kell oszlatnunk néhány tévhitet!