A rovat kizárólagos támogatója

2013 őszén egy kiadványon dolgoztunk. Munkánk végére értünk, megjelent egy rövid, 12 oldalas ismertető a Dél-Borsod hagyományos gazdálkodásáról!

Kiadványunkban a Dél-Borsod hagyományos gazdálkodási formáit mutatjuk be. A fejezeteket igyekeztünk úgy összeállítani, hogy ne csak egy ismertetést nyújtsunk a régmúlt hagyományairól, hanem szeretnénk felhívni a figyelmet azokra a módszerekre, állat- és növényfajtákra, amelyek a jelenben is megállják a helyüket, és újra teret kellene adnunk nekik a falusi portákon. Bemutatjuk ezért a természetes tájhasználat formáit, szólunk növénytermesztésről, külön kiemelve a gyümölcsészetet, valamint az őshonos háziállatok tartásáról. Végül szót ejtünk a Fenntartható Dél-Borsod Program jelenleg futó kezdeményezéseiről is, amelyeket már a blogon keresztül megismerhettetek.

Célunk, hogy kiadványunkkal felhívjuk az itt, a Dél-Borsodben élő emberek figyelmét arra, hogy milyen értékek vesznek körül minket, hiszen ezek megőrzésében komoly szerepünk és felelősségünk van. Másrészt reméljük, hogy azok számára is hasznos információkat nyújt, akikben felmerült a gondolat, hogy vidéken éljenek és önellátásra törekedjenek.

A kiadvány  ide kattintva letölthető,  vagy innen: Hagyományos gazdálkodás Dél-Borsodban (777 KB pdf.)  de aki szeretné nyomtatva is a kezében tartani, az írjon a kiss.dorottya@essrg.hu címre és eljuttatjuk hozzá.  A kiadvány megjelenését a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet támogatta.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás