Európai Mobilitási Hét

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2011. szeptember 16. - 2011. szeptember 22.

Helyszín: Miskolc

URL: http://www.ecolinst.hu/index.php/mobilitas-het

Email cím: ecolinst@kothalo.hu

EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT 2011. szeptember 16-22. Miskolc

Miskolc Önkormányzata tizenegyedik éve csatlakozik az európai kezdeményezéshez, melynek eredményeként évente több ezer lakos figyelmét tudjuk felhívni a közlekedés okozta környezeti, egészségi hatásokra, s az ezt csökkenteni képes ésszerű autóhasználatra, a közösségi és alternatív közlekedési eszközök előnyeire. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi rendezvénysorozatát idén a "Közlekedj ÖKOsan!" gondolat köré szervezi.
A központi rendezvények mellett szeptember 16-22 között ezúttal a város településrészeire is akciónapokat szervezünk, mely lehetőséget ad arra, hogy a helyben élők (gyerekek, szülők, kismamák, idős korosztályok) is könnyebben részt vehessenek rajta. A központi rendezvényeken népszerű programelemeket újabbakkal kiegészítve, több miskolcit szeretnénk bevonni és cselekvő résztvevővé tenni a Mobilitási Héten.

MOBILITÁSI HÉT MEGNYITÓ

2011. szeptember 16. (péntek)

7:13 Eljutási verseny (villamos-villamospótló busz, autóbusz, autó, kerékpár, futó): a Diósgyőri Gimnázium buszmegállójától a Városház térig.
7:00 – 9:00 Jutalom reggeli a kétkerekező városlakóknak a Városház-téren. Minden kerékpárral és futva érkező ajándék pólót kap.
8:00 Sajtótájékoztató a Városházán.
DIÓSGYŐR VÁRORÉSZI Mobilitási Nap

2011. szeptember 16. (péntek), Dél-Kilián, Könyves Kálmán iskola melletti parkoló
6:30 és 8:00 között: Gurulj a suliba! Kerékpáros reggeli az iskolába, munkába indulók számára a Könyves Kálmán általános iskola előtti standnál.
13:00-18:00 között: Részvétel (iskoláknak már előzetesen), egyénileg pedig az információs standnál való jelentkezés alapján lehetséges. Pontgyűjtő játék, a legtöbb programon részt vevők számára. Díjak: póló, fényvisszaverő bokapánt, gyümölcsök, levonók, tollak, terepi kirándulás, stb.
Csacsi fogatolás a Kiliáni lakótelepen (Szimbiózis Alapítvány)* Ügyességi közlekedési vetélkedők, kerékpárral, rollerrel, görkorcsolyával, gördeszkával, nyúlmotorral (óvodásoknak, általános- és középiskolásoknak, felnőtteknek) * KRESZ-társas* Aszfaltrajzverseny * Kerékpáros csúzlizda *Tekerj egy turmixot! * Próbáld ki! A kerékpárt, gördeszkát * Szerelj magad, segítünk! (Hozd fel a pincéből a járgányodat!) -fogyó és kopó eszközök pótlása, helyszínen megvásárolhatók (bowden, golyóscsapágy, csavarok, belsők) – Factory *Guruló csere-bere: börze, használt bicajok cseréje * Zöld stand: zöld háztartás, környezetbarát termékek * Ökológiai lábnyomszámítás * Parkolj és hordozz! Holdam Egyesület * Zöld Önkéntes toborzó VÁNDORKIÁLLÍTÁS
17:00-ától: MINIMAL MASS – kényelmes városrészi kerékpáros felvonulás a Kilián és Diósgyőr közötti
mellékútvonalakon, szervezői kísérettel, kerékpáremeléssel

"AUTÓ NÉLKÜL A TERMÉSZETBEN" – Családi nap, kerékpáros teljesítménytúra

2011. szeptember 17. (szombat)

KIRÁLYASZTAL – (kerékpáros, gyalogos, barlangos, íjász programok)
KERÉKPÁROS TELJESÍTMÉNYTÚRA Időpont: 2011. szeptember 17. szombat, 8-18 óra között
Rajt és cél: Miskolc Majálispark, Királyasztal
Figyelem! A túraközpont a korábbi évektől eltérően új helyszínen kerül kialakításra, a Vadasparkhoz is vezető, Királyasztalon található Városgazda Nonprofit Kft. faházánál. Kérjük, hogy a gépkocsival érkezők a Herman Ottó Emlékpark, illetve az 1-es autóbusz végállomása melletti parkolót vegyék igénybe! A parkolótól táblák jelzik a túraközpont helyszínét, amely a felfelé vezető szerpentint követően jobbra található.
Választható távok: 30 km, 50 km, 80 km, 110 km
A teljesítménytúra útvonala végig aszfaltozott erdészeti, illetve közforgalmú utakon halad. A résztvevők a rajtban útvonalleírást tartalmazó igazolófüzetet kapnak. Valamennyi útvonalon az útburkolatra felfestett irányító nyilak segítik a tájékozódást! A választott távtól függően különböző számú ellenőrzőpontot kell érinteni, melyek egyben frissítőpontként is szolgálnak: üdítőt, édességet, a célban uzsonnát biztosítunk. A táv szintidőn belüli teljesítése esetén a résztvevők medált és emléklapot kapnak.
Fejvédő használata kötelező!
14 éven aluliak csak felnőtt kíséretével vehetnek részt a rendezvényen!

„EGYÜTT A CSALÁD” A rajthelyre kerékpárral kilátogató gyermekes családokat uzsonnával várjuk, emléklappal jutalmazzuk.
Íjászat, kincskeresés, közösségi társas.
Kerékpáros és labdajátékok, ügyességi versenyek, díjazással.
Környezeti tanácsadás, ökológiai lábnyomszámítás.
Miskolci Állatkert és Kultúrpark: a kerékpárral érkezők ingyenes belépési lehetőséget kapnak.
A Bükki Nemzeti Park védett értékei című tabló kiállítás, ingyenes kiadványok.
Szimbiózis Alapítvány: 10 és 16 óra között csacsi fogatolás.
Miskolci Gombász Egyesület: gombaismereti túrák 10, 12, 14 órától.
Magyar Madártani Egyesület: színezők, év madara totó, fotó kiállítás, madárvédelmi eszközök bemutatója, madaras kitűzők, madárhang CD, stb.
Barlanglátogatás: Lillafüreden a Szent István és az Anna barlang a teljesítménytúra emléklapjával, vagy kisvasúti menetjegy felmutatásával 50%-os kedvezménnyel látogatható.
Herman Ottó Emlékház, Pelelak: Ingyenes látogatási lehetőség a kerékpárral, vagy szeptember 17-i dátummal ellátott kisvasúti menetjeggyel érkezők számára.

AVAS-TAPOLCAI VÁROSRÉSZEK Mobilitási Napja
2011. szeptember 18. (vasárnap) (Sályi István utca végi játszótér)
13 és 18 óra között: Részvétel (iskoláknak már előzetesen), egyénileg pedig az információs standnál való jelentkezés alapján lehetséges. Pontgyűjtő játék, a legtöbb programon részt vevők számára. Díjak: póló, fényvisszaverő bokapánt, gyümölcsök, levonók, tollak, terepi kirándulás, stb.
* Próbáld ki! A kerékpárt, gördeszkát… * Próbáld ki a parabájkot! * Mozdulj velünk: trambulin, twister, dominó, marokkó, óriás darts, tollas, pingpong, egyensúlyozó heveder, mobil kötélpálya * Szerelj magad, segítünk! – fogyó és kopó eszközök pótlása, helyszínen megvásárolhatók (bowden, golyóscsapágy, csavarok, belsők) – Factory * Guruló csere-bere: börze, használt bicajok cseréje * KRESZ-társas * Aszfaltrajzverseny * Kerékpáros csúzlizda * Szerencsekerék * Kerékpáros csúzlizda *Tekerj egy turmixot! * Piknik (kerékpárral, kerekes játszóeszközzel érkezők vendégül látása) * Kerékgurítás * Ügyességi versenyek * Mini vetélkedők kisgyerekeknek * Parkolj és hordozz! * Hintalópark * Rendőrségi stand * Zöld stand (ökolábnyom számítás, környezetbarát termékek bemutatása) * Egészségmegőrzés * Kézműves sátor *

17:00-ától: MINIMAL MASS – kényelmes városrészi kerékpáros felvonulás szervezői kísérettel, kerékpáremeléssel.

SZIRMA – MARTIN-KERTVÁROS városrészek Mobilitási Napja
2011. szeptember 19. (hétfő) (Bem József Ált. isk. udvara)

6:30 és 8:00 között: Gurulj a suliba! Kerékpáros reggeli az iskolába, munkába indulók számára az iskola előtt.
13 és 18 óra között: Részvétel (iskoláknak már előzetesen), egyénileg pedig az információs standnál való jelentkezés alapján lehetséges. Pontgyűjtő játék, a legtöbb programon részt vevők számára. Díjak: póló, fényvisszaverő bokapánt, gyümölcsök, levonók, tollak, terepi kirándulás, stb.

* KRESZ társas * Aszfaltrajzverseny * Kerékgurítás * Tekerj egy turmixot! * Szereld magad! – fogyó és kopó eszközök pótlása, helyszínen megvásárolhatók (bowden, golyóscsapágy, csavarok, belsők) – Factory * Kerékpáros csúzlizda *Ügyességi versenyek *Mozdulj velünk: trambulin, twister, dominó, marokkó, óriás darts, tollas, pingpong, egyensúlyozó heveder, mobil kötélpálya * Zöld stand (ökolábnyom számítás, környezetbarát termékek bemutatása) * Parkolj és hordozz-program * Mini vetélkedő kisgyerekeknek *Közlekedésbiztonsági stand *

17:00-ától: MINIMAL MASS – kényelmes városrészi kerékpáros felvonulás szervezői kísérettel, kerékpáremeléssel.

 

GYŐRI KAPU városrész Mobilitási Napja
2011. szeptember 20. (kedd) – Baross Gábor Szakközép iskola udvara

6:30 és 8:00 között: Gurulj a suliba! Kerékpáros reggeli az iskolába, munkába indulók számára az iskola előtt.
13 és 18 óra között: Részvétel (iskoláknak már előzetesen), egyénileg pedig az információs standnál való jelentkezés alapján lehetséges. Pontgyűjtő játék, a legtöbb programon részt vevők számára. Díjak: póló, fényvisszaverő bokapánt, gyümölcsök, levonók, tollak, terepi kirándulás, stb.
14:00-14:15 között: Bachata és Moderntáncok a Szent Benedek Gimnázium és Szakképző Iskola diákjainak előadásában

Ügyességi közlekedési vetélkedők, kerékpárral, rollerrel, görkorcsolyával, gördeszkával, nyúlmotorral (óvodásoknak, általános- és középiskolásoknak, felnőtteknek) * KRESZ-társas * Aszfaltrajzverseny * Kerékpáros csúzlizda * Szerencsekerék * Tekerj egy turmixot! * Próbáld ki! A kerékpárt, gördeszkát… * Szerelj magad, segítünk! – fogyó és kopó eszközök pótlása, helyszínen megvásárolhatók (bowden, golyóscsapágy, csavarok, belsők) – Factory * Guruló csere-bere: börze, használt bicajok cseréje * Mozdulj velünk: trambulin, twister, dominó, marokkó, óriás darts, tollas, pingpong, egyensúlyozó heveder, mobil kötélpálya * Zöld háztartás, környezetbarát termékek* Kerékpáros csúzlizda * Ökológiai lábnyomszámítás * Önkéntes toborzó * Holdam: Parkolj és hordozz! * Mini vetélkedő kisgyerekeknek *

17:00-ától: MINIMAL MASS – kényelmes városrészi kerékpáros felvonulás szervezői kísérettel, kerékpáremeléssel.

MVK Zrt. NYÍLT NAPJA
2011. szeptember 20. kedd (Szondi György utca 1.sz.)

13:45-kor találkozó az érdeklődőknek az Erzsébet téri parkolóban és az Ikarus 31-es buszokkal utazás a telephelyre:
• 10:00-tól 16:00-ig Ikarus városnézés
• Minden típusú jármű kiállítása (veteránok egymás mellett – fotózási lehetőség)
• Szavazz a kedvenc autóbuszodra a honlapon! – a legtöbb szavazatot kapott jármű biztosan ki lesz állítva
• Zöld Nyíl munkagépek felvonulása – fotózás és megtekintés
• "Játssz a bérletedért" Zöld Nyíl nyereményjáték
• Viszonylatjelző táblák árusítása
• Megállóhely felismerő verseny – fotók alapján (busz és villamos vegyesen)
• Relikviák kiállítása a nagyoktatóban
• Zöld Nyíl kibővített fotókiállítás
• Bejárás a telepen – műhelycsarnok megtekintése és váltóállítás kipróbálása
• Megállóhely bemondó verseny – legeredetibb bemondás díjazása

SZENTPÉTERI KAPU városrész Mobilitási Napja
2011. szeptember 21. (szerda) – (Papp József sportpálya)

6:30 és 8 óra között: Gurulj a suliba! Kerékpáros reggeli az iskolába, munkába indulók számára a Szolgáltatóház előtt.
13 és 18 óra között: Részvételi lehetőség előzetesen, vagy az információs standnál való jelentkezés alapján. Pontgyűjtő játék, a legtöbb programon résztvevők számára. Díjak: póló, fényvisszaverő bokapánt, gyümölcsök, levonók, tollak, terepi kirándulás, stb.

* Ügyességi közlekedési vetélkedők, kerékpárral, rollerrel, görkorcsolyával, gördeszkával, nyúlmotorral (óvodásoknak, általános- és középiskolásoknak, felnőtteknek) * KRESZ-társas * Aszfaltrajzverseny * Kerékpáros csúzlizda* Szerencsekerék * Tekerj egy turmixot! * Próbáld ki! A kerékpárt, gördeszkát… * Guruló csere-bere: börze, használt bicajok cseréje * Mozdulj velünk: trambulin, twister, dominó, marokkó, óriás darts, tollas, pingpong, egyensúlyozó heveder, mobil kötélpálya * Kerékpáros csúzlizda * Zöld háztartás, környezetbarát termékek * Ökológiai lábnyomszámítás * Önkéntes toborzó * Holdam: Parkolj és hordozz! * Mini vetélkedő kisgyerekeknek *

17:00-ától: MINIMAL MASS – kényelmes városrészi kerékpáros felvonulás szervezői kísérettel, kerékpáremeléssel.


"AUTÓMENTES NAP" BELVÁROSI Mobilitási Nap
2011. szeptember 22. (csütörtök) Miskolc Városi Szabadidőközpont (Sportcsarnok) előtti tér

EGÉSZ NAP: Ingyenes utazás az MVK Zrt. járművein érvényes forgalmi engedéllyel rendelkezők és családtagjaik számára (max. két gyermek és két felnőtt).
* Nevezési sátor * Kerékpáros csúzlizda * KRESZ-társas és puzzle * Környezeti tanácsadás, ökológiai lábnyomszámítás * Zöld önkéntes toborzó – Ökológiai Intézet Alapítvány * Kerékpáros Miskolc Egyesület – tagtoborzó * Szerelj magad, segítünk! fogyó és kopó eszközök pótlása, helyszínen megvásárolhatók (bowden, golyóscsapágy, csavarok, belsők) – Factory * Mozdulj velünk: trambulin, twister, dominó, marokkó, óriás darts, tollas, pingpong, egyensúlyozó heveder, mobil kötélpálya – Mini Ifjúsági Szolgálat * Tekerj egy turmixot!* Kerékpáros csúzlizda * Tekerj határok nélkül: szerencseKERÉK (a játék kérdései arra irányulnak, mit okoz a motorizált közlekedés a környezetünkben és a saját egészségünkben, mit tehetünk ellene) * TOTÓ, rádiós bringaerőmű, ismeretterjesztő anyagok, ajándékok (póló, láthatósági pánt) – Zöld Kapcsolat Egyesület * Próbáld ki a parabájkot! – közös kézműveskedés, fogyatékos művészeti csoport fellépése, Szimbiózis Alapítvány * Közlekedési információk – MVK Zrt * ÉMIKÖFE Levegőminőség mérő monitor állomás megtekintése a Búza téren *

9:00 – 15:00 Járműforgalom elterelése a Görgey utcán a körforgalomtól a Lévay utcáig tartó szakaszon
9:00-11:00 Aszfaltrajzverseny, a környezetbarát városi közlekedésről
10:00 – 12:00 Buszfestés (4 iskola, 6-6 fő+1 tanár)
10:00 – 12:00 Kicsik két és négy keréken (óvodások kerékpáros, rolleres versenye)
11:00 Kerületi kerékpáros gyülekező
11:30 Kerékpáros felvonulás, megnyitó
12:00 Húzzunk autóbuszt! 15-20 fős diák és munkahelyi csapatok számára
12:30 Kerékgurítás (3 fős csapatok)
12:30-16:30 között: ügyességi és közlekedési pálya, tesztírás lehetőség (Rendőrség)
13:00 Fussunk együtt az autómentes belvárosban! (Görgey utca)
Iskolastaféta – általános iskolák (10 fős csapatok) számára
Iskolastaféta középiskolák (10 fős csapatok) számára
Egyéni nyílt futóverseny (0-100 év)
Díjak: kiegészítő és sport felszerelések, könyvek, pólók, láthatósági mellények és eszközök, stb.
15:00 – 16:30 Utcafórum a Miskolcon belvárosát érintő, jelenleg megvalósulás alatt lévő közlekedésfejlesztési programokról (Miskolc belváros rehabilitációja, Zöld Nyíl – Miskolc városi villamosvasút fejlesztése, Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése), Vélemény és ötlet fal Miskolc közlekedésszervezéséhez.
16:30 BioHarmónia, a Tai Chi Közhasznú Egyesület bemutatója
17:00 CRITICAL MASS – Autómentes napi kerékpáros felvonulás (jelmezverseny és a bicaj szépségverseny)
17:50 – 20:00 Zenés esti levezető a "Kétkerekes teázóban" a Sportcsarnok előtti sátorban, Fair Trade teák, zsíros deszka, alma
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Szervezők:
Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány – Környezeti Tanácsadó Iroda
F. Nagy Zsuzsanna, Darvas Katalin
3525 Miskolc, Kossuth u. 13. 46/505-077, 46/382-095,
Helyszíni információk: 70/236-6618

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás