Természetvédelem katonai területeken - nemzetközi természetvédelmi konferencia

2014. május 14. - 2014. május 16.

Veszprém

„Természetvédelem katonai területeken” címmel kerül megrendezésre 2014. május 14-16-án a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatala és partnerei által szervezett nemzetközi konferencia Veszprémben.

A konferencián elsősorban a LIFE+ „Természet” alprogramjában nyertes Keleti-Bakony (LIFE07 NAT/H/000321) és Kisalföldi Homokpuszta (LIFE08 NAT/H/000289) projektek eredményeiről számolnak be a partnerek. A konferencia tervezett létszám kerete már az előzetes jelentkezések alapján betelt, nemcsak a hazai szervezetek munkatársai, hanem a külföldi természetvédelmi és katonai projektek, szervezetek képviselői is nagy érdeklődést mutattak a téma iránt. Ennek köszönhetően a közel 100 fős konferenciára több mint 10 országból érkeznek szakemberek, előadók: többek között Németország, Franciaország, Lengyelország, Litvánia, Görögország, Portugália, Csehország és Szlovákia területéről.

A rendezvény első napján a délelőtti plenáris ülésen az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának képviselője beszél a LIFE Program 2014-2020-as programozási időszakban bevezetett változásairól, majd a LIFE+ Program nemzeti kapcsolattartója mutatja be a magyarországi eredményeket, különlegességeket, valamint az Európai Bizottság mellett működő kommunikációs csoport szakértője is beszél a LIFE+ projektek nemzetközi jellemzőiről.

A 2014 júliusában záruló Keleti-Bakony projekt bemutatásában az 5 éve kezdődött természetvédelmi rekonstrukció eredményeit prezentálják a partnerek. A projekt fő célkitűzése a Várpalotai lőtér természeti értékeinek és biodiverzitásának megőrzése.
A Kisalföldi Homokpuszta projekt – bár még több mint másfél év áll rendelkezésre a vállalt feladatok végrehajtására – látványos előrehaladást ért el az elmúlt egy évben. Az eddigi eredményekről szóló előadásban a kisalföldi meszes homokpuszta katonai használatú területeinek természetvédelmi célú helyreállítási és megőrzési feladatairól számolunk be.

A plenáris ülést követően a honvédelmi és természetvédelmi szekciók előadásaiban a Keleti-Bakony és a Kisalföldi Homokpuszta projektek mellett más hazai és külföldi projektek képviselői, szakértői is prezentálják eredményeiket annak érdekében, hogy a legjobb gyakorlatok tapasztalatcseréje a leghatékonyabban valósuljon meg.
A konferencia teremben töltött nap után terepbejárásokon is megismerkedhetnek a résztvevők a szervező projektek területén elért eredményekkel, azaz a várpalotai és a győr-győrszentiváni lőtérrel, helyszíni előadásokban tájékozódhatnak a terepen végzett munkákról.

A konferencia programja, az előadások listája, és a későbbiekben egy részletes beszámoló a konferenciáról, elérhető a projektek honlapján, a www.keletibakony.hu és a www.kisalfoldilife.hu weboldalakon, illetve a konferencia számára létrehozott LinkedIN szakmai közösségi oldalon, „Nature protection in military areas” címen.

Kulcsszavak természetvédelem

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés