Közösségi közlekedési eszközök építőkockákból

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2017. január 11. - 2017. február 12.

Helyszín: Földalatti Vasúti Múzeum Budapest Deák-tér

A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Közlekedési Zrt. 2016 novemberében pályázatot hirdetett fővárosi közösségi közlekedési eszközök készítésére építőkockákból. A nyertes alkotásokból rendezett kiállítást Dr. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója és Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg a Deák Ferenc téri aluljáróban található Földalatti Vasúti Múzeumban. A díjátadóval egybekötött kiállításmegnyitón Dr. Dabóczi Kálmán elmondta, hogy a pályázat kiírásának ötletét a Gerliczky Bence által készített CAF villamos méretarányos modellje adta, amelyet tavaly év végén ki is állítottak a BKK székházában. Ekkor vetődött fel, hogy biztosan vannak még olyan tehetségek, akik otthon hasonlókat alkotnak. Őket szerette volna megmutatni a BKK, ezért nagy öröm volt, hogy minden korosztályból jelentkeztek résztvevők, és nagyon sok szép munka született. Beszéde végén a BKK vezérigazgatója gratulált a díjazottaknak és megköszönte a játékban való részvételüket. Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója is köszöntötte a díjazottakat, és elmondta, hogy aki ilyen szép alkotásokat készít, az bizonyára szereti is a közösségi közlekedést, majd hozzátette, hogy örömmel látja a szép új alkotásokat a Földalatti Vasúti Múzeum kiállításainak kínálatában.

A pályázatra 12 éves kor alatti és 12 év fölötti kategóriában lehetett nevezni, csak olyan épített járművekkel, és azokról készített fényképekkel, amelyek a fővárosi közösségi közlekedési eszközök valósághű másai, és amelyek egyedüli és kizárólagos készítője maga a pályázó. A beküldött pályaműveket a BKK-s és BKV-s tagokból álló zsűri bírálta el. Az 1-12 éves korosztályban az első helyezett építőkocka-ajándékcsomagot, a második helyezett plüssvillamost, a harmadik helyezett BKK-s ajándékcsomagot nyert.

A 12 éven felüliek korosztályában az első helyezett CAF makettet, a második helyezett plüssvillamost, a harmadik helyezett BKK-s ajándékcsomagot kapott, illetve minden díjazott átvehetett egy 1000 darabos BKV-s puzzle-t. Díjazottak 1-12 éves korosztály: 1. helyezés: Kisdi Emánuel 2. helyezés: Mihálffy Gergely 3. helyezés: Jurásek Dávid Különdíjasok: Schimó Ferenc Pál Piros Nimród Kemele-Vandlik Márk István 13 év feletti korosztály: 1. helyezés: Raáb Donát, 2. helyezés: Farkas Balázs 3. helyezés: Fekete Bence Martin Különdíjasok: Györök Orsolya és Horváth Márk A pályázatot nagy érdeklődés kísérte. A zsűri által legjobbnak ítélt húsz – villamos, troli, metrókocsi és sikló – járművet

2017. január 11. és 2017. február 12. között a Földalatti Vasúti Múzeumban lehet megtekinteni.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás