Mi köze a demokráciának a fenntarthatósághoz?

2017. február 18.

Kishantos

AZONNAL HAGYJUK ABBA! műhelybeszélgetések a fenntarhatóságért - 5. rész

KISHANTOS 2017. február 18-án, szombaton 11.00 órától   DEMOKRÁCIATANULÁS A FENNTARTHATÓSÁGÉRT Joggal tehetik fel a kérdést, hogy: Mi köze a demokráciának a fenntarthatósághoz? Mit kell azonnal abbahagyni? A választ D.Meadows-J. Randers-D.Meadows. A növekedés határai - Harminc év múltán*című könyvében találjuk, melyben az emberiség fennmaradásához, a szörnyű katasztrófa elkerüléséhez vezető útra 4 fontos dolgot tartanak alapvetően szükségesnek:
TANULÁS, HÁLÓZATÉPÍTÉS, IGAZMONDÁS, SZERETET
Tehát egy olyan emberi társadalomnak van esélye fennmaradni, melynek tagjai sokrétű és naprakész tudással rendelkeznek fenntarthatóság megvalósításához, képesek a közös gondolkodásra és cselekvésre alkalmasak hálózatok kiépítésére, és kapcsolataik az igazmondásra és a szeretetre épülnek. Hogy erre tanított Jézus Krisztus is? IGEN… az egybeesés nem véletlen, bár a szerzők nem vallásos emberek, józan belátással ugyanide jutottak. Számítógépes szakemberek, akiknek érvei között szerepel például az az informatikai alaptézis, hogy jó döntést, csak valós információk alapján lehet hozni. DE HÁT MIT IS KÉNE AZONNAL ABBAHAGYNI? A napjaink emberi kapcsolataiban eluralkodó szeretetlenséget, igazságtalanságot, a másik ember leigázását, kifosztását, a hazugságot. MEGGYŐZŐDÉSÜNK, hogy a jövő biztonsága, az emberhez méltó élet csak a szabadságra és demokráciára épülő egészséges társadalomban lehetséges.

ÉS BIZONY A DEMOKRÁCIA TANULHATÓ, SŐT NEM LEHETSÉGES DEMOKRÁCIA a szükséges szemlélet és képességek nélkül. Erről beszélgetünk sorozatunk következő részében a Magyar Népfőiskolai Társaság vezetőivel Szigeti Tóth János elnökkel és Mihályfi Márta főtitkárral.

A műhelybeszélgetések alkalmai megteremtik az együtt gondolkozás lehetőségét tudósok, érdeklődők, civil szervezetek és diákok részére. Célunk többek között az is, hogy rendszerbe foglaljuk a fenntarthatóság komplex ismereteit, melyeket jelenleg egymástól elkülönült szakterületeknél találunk.  

Szervezők: Mezőföld Népfőiskolai Társaság és Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft.
Minden alkalom 11.00-től 17.00-ig tart ebéddel és kávészünetekkel A program részvételi díja alkalmanként 2.500 Ft, mely tartalmazza az ebédet, kávét, ásványvizet is. Kedvezményes részvételi díj: 1200 Ft, Támogatói részvételi díj: 5000 Ft

A programba bejelentkezni az adott programot megelőző csütörtök délig lehet az alábbi elérhetőségeken: Tel: 25/506-020, 30/514-5274, 30/3850-379, Fax: 25/506-021, E-mail: kishantos@datatrans.hu A program változás jogát fenntartjuk.
Kishantos telep megközelítése: Fejér megyében Hantos és Mezőfalva települések között helyezkedik el, Hantostól 3 km-re balra (pontosan a 22. km kőnél) egy tujasor vezet be a központhoz.

Részleteket ITT: Azonnal hagyjuk abba részletes program (186 KB pdf.)

Szeretettel várjuk rendezvényünkön!
Ács Sándorné

*D.Meadows-J. Randers-D.Meadows. "A növekedés határai - Harminc év múltán" című könyve arról szól, hogy: Mi történik, ha a népesedés korlátlanul folytatódik? Milyen környezeti következményekkel jár a gazdasági növekedés? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség? Merre haladunk: egy fenntartható jövő vagy az összeomlás felé? – ezekre a kérdésekre keresett választ 1972-ben a Massachusetts Institute of Technology (MIT) négy fiatal kutatója a Római Klub felkérésére. Kutatásaik eredményét A növekedés határai című könyvükben tették közzé. Üzenetük az volt, hogy többféle lehetőség áll az emberiség előtt, és igenis lehet összhangot teremteni az ökológiai és a gazdasági stabilitás között. A mostani, átdolgozott, bővített kiadás áttekinti az elmúlt harminc év globális fejlődési tendenciáit, ismerteti az eredeti elemzés lényeges részeit, továbbá összefoglalja mindazt az ismeretet, adatot és felismerést, amelyekre az elmúlt harminc év alatt szert tettünk e témával kapcsolatban. A helyes út kiválasztása a szerzők szerint alapvetően tőlünk függ: ha a növekedés határait, a fenntarthatóság kívánalmait végre nem korlátnak és fenyegetésnek tekintjük, hanem iránymutatásnak egy jobb világ felé, akkor még időben tudunk cselekedni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés