Fenntartható építészet Budapesten – A Green Walk legjobb fotóiból nyílt kiállítás

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2017. március 10. - 2017. április 04.

Helyszín: FUGA 1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 5.

Március 10-én este nyílt kiállítás a 2016-os Green Walk Fotópályázat legjobb 15 alkotásából a FUGA Építészeti Központban Budapesten. A fotók április 4-ig tekinthetők meg. A Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) 2016 őszén a Green Walk elnevezésű, szervezett épületbejárások keretében mutatta be a hazai fenntartható építés 17 kiváló példáját az érdeklődőknek. A sétákon részt vevők számára az egyesület fotópályázatot is hirdetett. A 16 alkotó 107 beérkezett pályaműve közül szakértő zsűri választotta ki a nyerteseket. A közönség is szavazhatott a kedvencére. A kiállításon most a 15 legjobbnak tartott alkotást láthatja a FUGA közönsége 4 héten át.

A megnyitón Beleznay Éva építész, a HuGBC alelnöke, a szűri elnöke elmondta: „A szinte művészeti alkotásként készült fotók mellett az épületlátogatások élményei is megjelentek. A Green Walk célja, hogy be tudjuk mutatni környezettudatos szemlélettel épített épületeket, és megismertetni az érdeklődőkkel a részleteket. Örülünk, hogy a fotópályázattal is a részletekre tudtuk a figyelmet fordítani: a készült képek sok érdekes látványt, részletet mutattak be".

A kiállításon szereplő alkotók:
Jäger Krisztián (II. hely),
Jámbor Istvánné, Könözsi Szilvia, Orosz Máté (III. hely és Közönségdíj),
Póllai Attila (I. hely) és Vanyó Alida

A zsűri tagjai voltak: Beleznay Éva építész, a HuGBC alelnöke; Danyi Balázs építészeti fotográfus; Pásztor Erika Katalina az Építészfórum.hu főszerkesztője; Tornóczky Mónika az Alukönigstahl Kft. termékmenedzsere, építész és Sebestyén Diána, a Kinnarps Hungary Kft. üzletfejlesztési vezetője

A Green Walkról A HuGBC célja, hogy hazánkban is egyre többen felismerjék, hogy a jövő útja nem lehet más, mint energiatakarékos, környezetkímélő épületeket létrehozni. A Green Walk elnevezésű kezdeményezésük célja, hogy minél szélesebb körben elterjedjen a hazai zöldépítés gyakorlata, a szakemberek és a nagyközönség is megismerhesse a hazai példaértékű épületeket. A különleges nyílt hét sorozatot 2013-ban a HuGBC találta ki és szervezi a Nemzetközi Zöld Építészet Hetén, szeptember utolsó hetében. Az érdeklődők olyan, máskor nem látogatható, különleges helyszínekre juthatnak be mint nemzetközi minősítést elnyert hightech irodaház, energiatudatos épület-felújítás, biológiai szennyvíztisztító, autonóm szalmaház vagy éppen egy környezettudatos működésű iroda. Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) Az egyesület 2009 óta fogja össze az ingatlanszektor, az építőipar és az építésgazdaság szereplőit, hogy közreműködésükkel részt vegyen a környezettudatos és fenntartható építést előmozdító építészeti szabályozás szakmai kidolgozásában, valamint a környezettudatosság kellő súlyú érvényesítésében. A HuGBC a zöldépítés témakörében szakmai ismeretterjesztő és társadalmi szintű kommunikációt is folytat, emellett szoros kapcsolatban áll felsőoktatási intézményekkel az új technológiák megismertetésének érdekében.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás