Ifjú Kócsagőröket keres a Természetvédelmi Őrszolgálat!

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2017. március 15. - 2017. április 22.

Helyszín: országos

Az Y-Triász, melynek tagjai a 30Y zenekar, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, 2013-ban elhatározta, hogy létrehozza az „Ifjú Kócsagőr” programot, tekintettel a fiatalok kiemelkedő szerepére a természetvédelemben. A programban – a Földművelésügyi Minisztérium, a 10 Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Főváros Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság együttműködésének köszönhetően – a jelentkezőkből kiválasztott gyakornokok megismerkedhetnek a gyakorlati természetvédelem titkaival.

A fődíjat megtestesítő külföldi tanulmányutat a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. finanszírozza.
2017-ben 5. alkalommal ismét itt a LEHETŐSÉG!

Jelentkezz a programra, vegyél részt a megmérettetésben! Legyél Te a legjobb 2017-ben, és kiemelkedő munkádat, a programhoz illő szakmai díjjal jutalmazzuk!
Részvételi szándékodat jelezd, ha 18 és 24 éves életkor közt vagy és elhivatott vagy a természetvédelem iránt és szívesen tanulnál gyakornokként egy természetvédelmi őr mellett!

Jelentkezési határidő: 2017. április 22.

További információk, jelentkezés! Kattints ide, és töltsd ki a jelentkezési űrlapot!

 További információ:

Kiskunsági Nemzeti Park  Krnács György, természetvédelmi őrkerület-vezető, tel.: +36 30 445 8293, e-mail: krnacsgy@knp.hu

Hortobágyi Nemzeti Park  Kánai Edina tel: +36 30 6307544 e-mail: kommunikacio@hnp.hu

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás