Egy este Jane Goodall társaságában

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2018. május 17.

Helyszín: Budapest Pázmány Péter sétány 1/A

Egy este Jane Goodall társaságában- beszélgetőpartner Frei Tamás

Dr Jane Goodall – elismert főemlőskutató, ENSZ-békenagykövet – akinek köszönhetően megtudtuk, hogy a csimpánzok sokkal közelebbi rokonaink, mint valaha gondoltuk volna. Afrikában, természetes környezetükben figyelte őket, míg el nem fogadták jelenlétét, és feltárták előtte az emberéhez oly hasonló viselkedésüket.

Dr Goodall évtizedes csimpánzkutató munka után figyelt fel a környezeti problémák súlyosságára. Azóta évi 300 napot utazva dolgozik azon, hogy felhívja a figyelmet az élőhelyek pusztulásra, fogyasztási szokásaink környezetkárosító hatásaira, közös felelősségünkre.

Frei Tamás, akit a világutazó riporterként ismertünk meg, mára több sikeres könyv írója. A televíziós karriert maga mögött hagyva, létrehozta saját vállalkozását, a mára kontinenseken átívelő kávézóláncot. Az utazásai során megismert világ megőrzése érdekében, vállalkozását az etikus kereskedelem szellemiségében építette fel.

Mit látott Dr Jane Goodall, ami arra késztette, hogy a számára oly sokat jelentő afrikai esőerdőt maga mögött hagyva, a természetvédelem szószólójává váljon?

Mit tapasztalt Frei Tamás, a világ kávéültetvényeit bejárva? Miként lehet a fejlődő világ termékét közvetítve, annak kizsákmányolása nélkül, jól működő üzleti vállalkozást létrehozni?

Hol találkozik a csimpánzkutató és az üzletember értékrendje?

Hogyan befolyásolhatja távoli élőhelyek virágzását vagy pusztulását egy ebéd mellé elfogyasztott sültkrumpli vagy egy telefonhívásunk?

Milyen hatással lehet életünkre itt, Európa közepén, egy kiirtott esőerdő vagy az élőlényeik hiánya?

Hogyan befolyásolhatjuk – mit sem sejtve – fogyasztási szokásainkkal csimpánzok, gorillák, orángutánok és akár emberi közösségek fennmaradását?

Mit tehetünk értük és magunkért is, amikor hétköznapi helyzetekben döntünk?



A rendezvényen a beszélgetés angol nyelven kerül lebonyolításra, de magyar szinkrontolmácsolás igénybe vehető. A 7500 Ft-os jegy a belépő mellett tartalmazza az egy főre szóló tolmácsfejhallgató bérleti díját, mely a helyszínen vehető át.

JEGYVÁSÁRLÁS>>>



Kérjük, érkezzenek időben, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. A helyszín kapuit 18:00-kor nyitjuk meg a közönség számára. A tolmácsberendezések átvételére kérjük, szánjon időt, munkánkat segítse a személyiségét igazoló dokumentum időben történő előkészítésével. Kérjük, készítse ki érkezéskor jegyét vagy vásárlást igazoló utalványt.

A rendezvényen fényképezni szabad, de kizárólag vaku nélkül. 



2018 május 17 19.00.




Helyszín: ELTE Egyetemi Konferencia Központ (Gömb Aula) 1117 Budapest Pázmány Péter sétány 1/A

Megközelítés:

Villamos 4,6: Petőfi híd, budai

Busz 12: Petőfi híd, budai hídfőig

Az épület parkolója 300 személygépkocsi befogadására alkalmas, melyet a rendezvény ideje alatt vendégeink számára fenntartunk.

Rendező: Jane Goodall Intézet és az Élet Katedrális

Lebonyolító: Borbáth Rendezvényszervezés és a nádairendezvény.hu

Információ: Borbáth András 06 20 35073 56 borbath.andras@ibs-oc.hu



További infromációk a Jane Goodall Intézet Facebook oldalán.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás