RUSDELA eszköztár bemutatása

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2018. június 28.

Helyszín: Magnet Ház Budapest, Andrássy út 98

Szeretettel meghívjuk a RUSDELA eszköztár bemutatása VIDÉK, FENNTARTHATÓSÁG, VIDÉKFEJLESZTÉS KAPCSOLATA című szakmai találkozóra.
IDŐPONT: 2018 június 28 (csütörtök) 10 – 16 óra
HELYSZÍN: Magnet Ház (Budapest, Andrássy út 98)

Mi is az a RUSDELA? Egy betűszó, mely az angol RUral SUStainableDEvelopment for Local Actors cím szavaiból tevődik össze.
A RUSDELA eszköztár, melyet nemzetközi partnereinkkel közösen hoztunk létre, egy olyan oktató anyag, amely vidéki szereplők, kistelepülések lakói, döntéshozói számára hozza közelebb a fenntarthatóságot, ezzel is elősegítve annak megvalósítását, terjesztését.

Az ENSZ 2015-ben fogadta el a Fenntartható Fejlesztési Célokat, melynek célja, hogy a jelenlegi működési rendszeren változtassunk, azt élhetőbbé, fenntarthatóbbá tegyük, mindannyiunk közös jól-léte érdekében. Már tudjuk, hogy csak egyetlen és nem két Föld áll a rendelkezésünkre, most már „csak” tennünk kell annak érdekében, hogy ezt a takarékosabb létmódot meg is valósítsuk.
De mit is tegyünk?
Mit jelenthet ez a sürgetés egy Magyarországi vidéki közösségben?
A fenntarthatóságért mindnyájan tehetünk egyéni és nemzetközi szervezetek, országos, nagyvárosi szinteken is. RUSDELA Rural Sustainable Development for Local Actors A Pillangó Fejlesztések a RUSDELA eszköztár létrehozásával, nemzetközi partnereivel közösen, azt tűzte ki célul, hogy – a 17 fejlesztési célt bemutassa, – a vidék és fenntarthatóság kapcsolatára felhívja a figyelmet, – ösztönözze kisebb és nagyobb vidéki településeken fenntarthatóságot elősegítő cselekvések beindítását.

A Rusdela Nap során
● bemutatjuk a Rusdela eszköztárat (hogy és miért készült, mi, hol található benne, mire való, és hogyan használjuk?)
● felkért előadók – dr. Réthelyi Miklós, Unesco Nemzeti Bizottság elnöke, Szabó Mátyás, Földművelődésügyi Minisztérium értékelik a Rusdela képzési anyagot
● A Rusdela oktatási anyag a helyi cselekvések tükrében. Beszámolók eddig helyi programok megvalósításáról – 1.
● Kerekasztal beszélgetés a Kajner Péter (Élő Tisza elnöke, ELTE TáTK Humánökológia Mesterképzés oktatója) vezetésével: Hogyan segítheti a Rusdela eszköztár a fenntarthatóság valós vidéki megjelenését, beágyazódását?

A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Ezen a linken várjuk a regisztrációt június 25-ig.

Részletes programot később küldünk. A projekt megvalósításán hat ország (Magyarország, Görögország, Olaszország, Bulgária, Portugália, Spanyolország) dolgozott, a Rusdela program a Pillangó Fejlesztések ötlete és kezdeményezése alapján és az ERASMUS + támogatásával valósult meg.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás