OKINAWA MI AMOR − SZERELMEM OKINAWA dr. Korsós Zoltán fotókiállítása

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2018. augusztus 24. - 2018. november 04.

Helyszín: Magyar Természettudományi Múzeum Kupolacsarnok

A Riukiu-szigetvilág, hivatalos nevén a Délnyugati-szigetek (japánul Nansei shoto), a 120 milliós Japán legszegényebb, perifériális, 47-ik tartományát, Okinawát alkotja. A mintegy 140 kisebb-nagyobb szigetből álló terület gyöngyfüzérszerűen köti össze Japán déli nagy szigetét, Kyushut Tajvannal. Négyszázötven éven át különálló királyság volt, lakosai inkább a csendes-óceáni népekre hasonlítanak, más a zene, a tánc, a természethez való viszony, s az emberek jókedvűek, derűsek, lazák, kicsit lusták; ahogy „Főjapánban” mondják: „ott még a buszok is késnek…”

Dr. Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum zoológusa, jelenlegi főigazgatója három évet töltött a csodálatos szubtrópusi szigetvilágban, 53 szigeten járt a 60 lakottból, ahol a talajlakó ízeltlábúak biológiáját tanulmányozta.

A történelemre, a helyi viszonyokra, az emberi kapcsolatokra nyitott szemmel és folytonos kíváncsiságtól hajtva járta a szigeteket. A szigetekre tett látogatásait, egyedülálló élményeit tárja Okinawa Mi Amor – Szerelmem Okinawa című tavaly megjelent könyvében az olvasó elé, összesen 116 blogbejegyzéshez hasonlító fejezet formájában, és ismerteti meg a „karosszékben ülő turistát” vagy akár a valódi látogatásra vállalkozó utazót a helyi emberekkel, az elszigetelt, különleges kultúrákkal és az egzotikus, ritka élővilággal.

A könyvben szereplő fotókból készült kiállítást augusztus 24 és november 4. között láthatjuk a Magyar Természettudományi Múzeum Kupolacsarnokában.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás