Május 22.-ig lehet jelentkezni a Pangea Egyesület idei Süni és Sündörgő Táboraiba!

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2018. május 08. - 2018. május 22.

Helyszín: Zádorvár

Mi is az a Süni Tábor?
„Ez egy természetismereti tábor, amely eredeti közegben és a lehető legnomádabb körülmények, vagyis a természethez legközelebbi módon zajlik. Nem elsősorban ismereteket akarunk átadni, neveket adni a körülöttünk élő dolgoknak, hanem az a célunk, hogy a gyerekek jól érezzék magukat ebben a közegben. Nem az a fő cél, hogy néhány elit harcost neveljünk, hanem azok, akik előfordulnak nálunk, részt vesznek a programokban és élvezik annak gyümölcsét, azok kicsit megváltozott gondolkodással menjenek haza.” Sumi, Breuer László szavai ezek, aki a Süni Tábor egyik alapítója.

A több mint 30 éves múltra visszatekintő táborainkat lelkes önkénteseink szervezik.

A Süni az általános iskolás, 8-12 éves korosztályt célozza meg.
Míg a Sündörgő a már idősebbeknek, 13-16 éveseknek szól.

A két tábor a programok jellegében is különbözik. A Süniben hét szakmai napot követhetnek végig a gyerekek, a „kissünök”, az egy-egy szakmában, vagy tudományban jártas „nagysünök”, a „szakik” vezetésével, „sünmamájuk, vagy „sünpapájuk” kíséretében. A kirándulások alatt a gyerekek a természetben tanulhatnak növényekről, madarakról, rovarokról, megismerkedhetnek a geológia vagy a néprajz alapjaival. A táborokban nagy hangsúlyt fektetünk a közösségépítésre, a fiatalok szociális kapcsolatainak erősítésére. És a Sündörgő? Itt két-három napos hosszú túrák során ismerkedhetnek meg a „sündörgők” az általuk választott tudományterülettel, botanikával, ornitológiával, geológiával behatóbban egy szaki segítségével. Reményeink szerint a gyerekek annyi élménnyel térnek haza, hogy az kitart a következő táborig. Célunk, hogy környezettudatosabb szemlélettel járjanak-keljenek. Olyan gondolkodásmóddal igyekszünk felruházni őket, ami segít a környezetvédelmet és a természet szeretetét átültetni mindennapjaikba. Hiszünk benne, hogy minél érzékenyebbé válnak a természeti értékek, természet védelme iránt, később részt vesznek megőrzésükben.

Jelentkezés: http://sunitabor.hu/jelentkezes

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás