Nyílt Nap az MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézetben

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2018. július 06.

Helyszín: Tihany Klebersberg Kunó út 3.

Az MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézete ismét megtartja Nyílt Napját, melyre Tihanyban várjuk a Balatont szerető, a Balaton kutatása iránt érdeklődő látogatókat.

A rendezvény a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt kínál érdekes látnivalókat. Az intézet parkjában terepi bemutatókat tartunk, ahol a Balaton élővilágából a parti öv halait, és a makrogerinctelen szervezeteket (a szemmel látható gerincteleneket) ismerhetik meg a tátogatók. Emellett a terepi vizsgálatok és mintavételek során használt eszközöket is bemutatjuk. Az intézet laboratóriumaiban a szerves mikroszennyezők vizsgálati módszereit a látogatók "tudományos túra" keretében ismerhetik meg.
Emellett a tó mikroszkopikus növényi és állati szervezeteit is bemutatjuk, illetve geomorfológiai, paleolimnológiai valamint "jeges" bemutatóval is várjuk az érdeklődőket.

A Nyílt Nap keretében két ismeretterjesztő előadásra is sor kerül majd. Délelőtt tíz órától megismerhetjük a Balaton madárvilágát, míg délután kettőtől a Balaton vízminőségének analitikai módszerekkel való vizsgálatáról tudhatnak meg többet az érdeklődők. A kisebbeket rajzversennyel, kiskeresővel; a nagyobbakat kvíz kérdésekkel várjuk. A legszebb rajzokat, helyesen kitöltött kvízlapokat sorsolás után ajándékokkal jutalmazzuk

Intézetünk munkatársai szeretettel várják a Balaton élővilága és kutatása iránt érdeklődő látogatókat a rendezvényre, amelynek
időpontja: 2018. július 06. (péntek) 9:00 – 16:00
Helyszíne: A Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet, Tihany, Klebelsberg Kuno utca 3. (a hajóállomás mellett)

TEREPI BEMUTATÓK az intézet parkjában
terepi műszerek
vízinövények
makroszkopikus gerinctelen szervezetek
a parti öv halai

LABORATÓRIUMI BEMUTATÓK az épületekben
fénymikroszkópos fitoplankton bemutató
zooplankton bemutató
geomorfológiai bemutató
paleolimnológia árvaszúnyogokkal
jeges bemutató

Tudományos „túra” „Az emberi eredetű szennyezések kimutatása, majd az azonosított hatóanyagok élettani hatásainak komplex vizsgálata vízi gerinctelen szervezeteken”

ELŐADÁSOK a Vendégház előadójában

10:00 – 10:30 Preiszner Bálint: A Balaton madárvilága
14:00 – 14:30 Molnár Éva: A Balaton vízminőségének analitikai szempontú vizsgálata

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás