A rovat kizárólagos támogatója

Megújuló Energia Tárolási Klaszter

Dátum: 2012. március 30.

Helyszín: Tatabánya

Ismerve azt a tényt, hogy régiónkban a megújuló energiák terjedésének az egyik legnagyobb akadálya, a rendszer szabályozásához szükséges kiegyenlítő energia, az energia tárolás hiánya, tájékoztatjuk Önöket, hogy ezen akadály, illetőleg a hiány feloldására 2011-ben Magyarországon megalakult ELSŐ MAGYAR ENERGIATÁROLÁSI KLASZTER NONPROFIT Kft. (rövid nevén: EMEK nonprofit Kft.)

Párhuzamosan ezzel, hasonló célzattal Szlovákiában bejegyzésre került a GREEN–ENERGY STORAGE CONSULTING (rövid nevén: GESC n.o.) cég.  A két cég közösen nyújtott be pályázatot 2011-ben “A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttmőködési Program” keretében azzal a határozott céllal, hogy a pályázati kiírásban megfogalmazott prioritással összhangban – klaszter és üzleti partnerségek, valamint hálózatok létrehozásával – az energiatárolással kapcsolatos műszaki tudományos és üzleti információ áramlás javításában részt vállaljon, elősegítse azt minél szélesebb körben. A Pályázat sikeres volt. A projektet működteti a két – magyar és szlovák – fél által aláírt Együttmőködési Megállapodás és a VÁTI-val kötött szerződés alapján kerül sor a leendő magyar és szlovák klaszter tagok első
nyilvános összejövetelére:

A megalakulóban lévő “Megújuló Energia Tárolási Klaszter” (Renewable Energy Storage Clusters (RES-Clu) nyitó konferenciája
Időpont: 2012. március 30-án péntek 9.30-14 óra. Helyszín: Tatabánya, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának Nagyterme  2800.Stúdium tér

Az értekezleten mód és lehetőség adódik a Klaszterbe történő tagi felvételre. Az eseményen a részvétel ingyenes, de előzetes írásos jelentkezéshez kötött, ezért a jelentkezéseket az alábbi címek valamelyikére várjuk!

A Nyitóértekezlet szervezője Balogh Ernő energetikai szakértő.
e-mail címe:b31@t-online.hu  postai címe : Budapest XII. Csaba u.18.b. 1122

a fent említett magyar kft. e-mail címe : emekkft2011@gmail.com
illetőleg postán: Guzli Piroska, EMEK nonprofit Kft., 2094 Nagykovácsi, Tücsök utca 10.

A nyitó értekezlet előzetes programja :

9.30-10.00 Regisztráció
10.00-10.20 Köszöntő: Bencsik János országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Energetikai Albizottságának elnöke

10.20-10.30 Bemutatkoznak a projekt partnerek, a megújuló energia tárolási klaszter céljának ismertetése Guzli Piroska, EMEK nonprofit Kft. és Horváth Adrián, GESC s.r.o

10.30-11.00 Összefoglaló a Megújuló energiák terjedésének jelenlegi helyzetéről Tófalvy Zsolt

11.00-11.15 A megújuló energia felhasználás jelenlegi helyzete Szlovákiában Martha Holczheiová

11.15-11.35 Új típusú nap és szél energia hasznosító technológiák ismertetése dr. Prof. Hajtó János

11.35-11.50 Kávészünet

11.50-12.20 Az energiatárolás szükségessége és legújabb technológiák összefoglaló ismertetése Balogh Ernő

12.20-12.35 A hidrogén szerepe az energia tárolásban Dőry Zsófia

12.35-12.50 Rövid kérdések és válaszok

12.50-13.00 Klaszterba való belépések adminisztrációja magyar és szlovák oldalon külön

13.00-14.00 Ebéd és egyéni beszélgetések

Köszönjük jelentkezését és részvételét!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás