A rovat kizárólagos támogatója

Nyílt nap a Váci és a Beremendi Cementgyárban szept. 20, 27

Dátum: 2016. szeptember 20.

Helyszín: Vác, Beremend

A Duna-Dráva Cement Kft. a környezetkímélő cementgyártás bemutatására idén is nyílt napokat szervez. A Váci Cementgyárban 2016. szeptember 20-án, a Beremendi Cementgyárban pedig szeptember 27-én kerül megrendezésre az esemény, amely kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes és szórakoztató programot kínál.

A gyárat, a modernizációt és a technológiát bemutató prezentáció után a vendégek gyárlátogatáson, illetve bányalátogatáson vehetnek részt. A DDC célja, hogy a látogatás során érdekes és interaktív programokon keresztül mutassa be vendégeinek a cementgyártás folyamatát, az anyagok felhasználási módját, valamint a cég környezetbarát tevékenységét, a gyerekeknek pedig további meglepetésekkel készül a vállalat. Az egész napos programsorozatot kiegészítve színes és változatos feladatok is várják a látogatókat, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy megismerjék a fenntartható fejlődés fontosságát, valamint közelebb hozzák a cementgyártást a vendégekhez.

A DDC minden érdeklődőt szeretettel vár a Váci és a Beremendi Gyárába szeptember 20-án, illetve 27-én.
A látogatás előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni a www.duna-drava.hu/nyilt-nap linkre kattintva lehet.

A Duna-Dráva Cement Kft. hazánk egyik meghatározó építőanyag-gyártója, amely cementet, transzportbetont, valamint kavics és beton-adalékanyag termékeket állít elő és szolgáltatásai a betontechnológia teljes spektrumára kiterjednek. Cement, Beton és Kavics üzletágai, valamint a Beton Technológia Centrum Kft. közel 500 alkalmazottat foglalkoztatnak, éves konszolidált árbevétele 2015-ben meghaladta a 43 milliárd forintot. A Duna-Dráva Cement Kft. jelenleg két cementgyárban folytat termelést, Beremenden és Vácott.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás