Sajtótájékoztatók, bemutatók

Az elsőfokú vörösiszap-ítélet értékelése
2017.01.12.
Helyszín: Budapest, Egyetem tér 1–3.
Ismertető:

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete tisztelettel meghívja Önt és kollégáit Az elsőfokú vörösiszap-ítélet értékelése című pódiumbeszélgetésre.

A tíz halálos áldozatot követelő és jelentős anyagi kárt előidéző, 2010-ben bekövetkezett katasztrófa kapcsán büntetőeljárás és számos polgári peres eljárás indult, utóbbiak elsősorban a lakhatatlanná vált ingatlanok tulajdonosai részéről. A büntetőeljárásban a Veszprémi Törvényszék előtt valamennyi vádlott esetében felmentő ítélet született 2016 januárjában. Az elsőfokú, nem jogerős ítélet ellen az ügyész fellebbezést jelentett be, így az ügy másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.

A rendezvény időpontja: 2017. január 12. (csütörtök) 10.00 óra
Helyszíne: ELTE ÁJK Kari Tanácsterem (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3.)

A beszélgetés résztvevői:
Hollán Miklós – moderátor, az MTA TK JTI tudományos főmunkatársa
Sándor Zsuzsa, nyugalmazott bíró, volt bírósági szóvivő, az „Elsodortak – a vörösiszap-katasztrófa utóélete: a per” című könyv szerzője Tóth Mihály – büntetőjogász, az MTA TK JTI tudományos tanácsadója
Fodor László – környezetjogász, egyetemi tanár (DE ÁJK)
Kecskés Gábor – nemzetközi (környezet)jogász, az MTA TK JTI tudományos munkatársa

A beszélgetés nyilvános. Kérjük, részvételi szándékát előzetesen jelezze Kecskés Gábornak. E-mail: kecskes.gabor@tk.mta.hu

Forrás: http://jog.tk.mta.hu/esemeny/2016/12/podiumbeszelgetes-az-elsofoku-vorosiszap-itelet-ertekelese

Kulcsszavak vörösiszap jog

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés