A rovat kizárólagos támogatója

Bemutatjuk új ökológia tankönyvünket

Dátum: 2017. február 09.

Helyszín: MTA Székház Kisterem, Budapest V. Széchenyi István tér 9.

A hagyományok és perspektívák jegyében, "Theory based ecology" című könyvünk megjelenése kapcsán február 9-én, csütörtökön előadó ülés lesz az MTA kistermében. Erre a rendezvényre szeretnélek meghívni Benneteket.

Könyvünk mélyen beágyazódik az ökológia, az evolúcióbiológia és a fizika hagyományaiba, egyúttal tágítja az ökológia perspektíváit. A szerzői team többsége, Meszéna Géza, Czárán Tamás és jómagam a hetvenes évek második felében voltunk diákok az ELTE-n. Akkoriban Marx György, aki atomfizikát tanított nekünk, pártfogolta az egységes természettudományos képzés bevezetését a középiskolákban, elindíttatta a biofizikus képzést az ELTE-n és előadásain ékesszólással képviselte, hogy nekünk, biológusoknak szükségünk van a fizikusok gondolkodásmódjára és tudására, tudományunk egzakttá tétele érdekében. Ugyanekkor Vida Gábor és Juhász Nagy Pál egyszerre vittek genetika, evolúciógenetika, illetve ökológia és biometria kurzusokat, emellett elindították egységes populációbiológia előadásaikat is, és együtt írtak tanulmányt "Szupraindividuális organizáció" címmel a Csaba György által szerkesztett "A biológiai szabályozás" kötetbe.

Az evolúciós és az ökológiai problémák egységes kezelésének igénye és az elmélet központú kutatás megfelelt az akkori legfrissebb nemzetközi trendeknek is. Csak az volt a kérdés, hogy ezt hogyan is lehet – kellene – csiná Most, csaknem negyven évvel később, egy fizikusból és négy biológusból álló teamként mutatunk egy lehetséges megoldást. Kitágítva az evolúció szintetikus elméletét Darwin eredeti, ökológiai, megközelítésével, sikerült egységesen tárgyalnunk allélok, klónok és fajok együttélési feltételeit, versengését és szelekcióját. Az alapelvekhez és az azokat demonstráló matematikai elméleti maghoz kapcsolódva változatos példákat kerestünk arra, hogy hogyan juthatunk el a gének tulajdonságaitól a társulások ökológiájáig, s vissza. Igyekeztünk az evolúciógenetika elméletéhez hasonlóan rugalmas, ugyanakkor egzakt keretet biztosítani a fajok elterjedését és abundanciáját vizsgáló kutatók számára.

Az MTA előadó ülésén elhangzó előadások betekintést nyújtanak az elmélet alapú kutatás izgalmas világába. A rendezvényt Vida Gábor nyitó és Scheuring István záró megjegyzései keretezik majd. A könyv szerzői mellett Barta Zoltán viselkedés-ökológus és Szathmáry Eörs evolúcióbiológus kollégáink tartanak előadást. A könyv megtekinthető és megrendelhető lesz, minden előadás után lehetőséggel kérdésekre és hozzászólásokra.
Gyertek!
Pásztor Erzsi

Elmélet alapú ökológia és evolúcióbiológia: hagyományok és perspektívák: a Theory-based ecology: A Darwinian approach*
című könyv bemutatója és a témához kapcsolódó tudományos ülés 

Helyszín: MTA Székház Kisterem, Budapest V. Széchenyi István tér 9.
Időpont: 2017. február 9., csütörök, 10h
Program

Elnök: Padisák Judit, az MTA Ökológiai Tudományos Bizottságának elnöke

10.00:  Vida Gábor: Nyitó megjegyzések
10.10:  Pásztor Erzsébet: Csak egy elmélet? A populációbiológiától a társulás ökológiáig
10.40:  Magyar Gabriella: Az ökológia egységes darwini elméletének tankönyve
11.10:  Czárán Tamás: Együttélés térben és időben – egyszerű vagy talányos szabályozási probléma?
11.40:  Botta-Dukát Zoltán: Hasonlítani vagy nem-hasonlítani? Jelleg alapú társulási szabályok

Szünet

Elnök: Scheuring István, az MTA doktora
12.45:  Barta Zoltán: Az idő fogságában: hogyan viselkedjünk szezonális környezetben?
13.15:  Szathmáry Eörs: Van-e ökológiai memória?
13.45:  Meszéna Géza: Együttélés, adaptív dinamika, fajképződés: A konzisztens gondolkodás öröme
14.15:  Scheuring István: Záró megjegyzések 

*: Pásztor L., Botta-Dukát Z., Magyar G., Czárán T. & Meszéna G. (2016) Theory-Based Ecology: A Darwinian approach, Oxford University Press. A könyvet kísérő weboldalt ide kattintva tekintheti meg.
Itt érhető el az esemény oldala a MTA Rendezvény naptárában.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás