Sajtótájékoztatók, bemutatók

Halak napja
2017.03.20.
Helyszín: 1124 Budapest, Korompai u. 17.
Ismertető:

Először rendezik meg a halak napját március 20-án a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHoSZ) székházában, ahol konferenciát rendeznek, de emellett más, közönségcsalogató programokat is szerveznek. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter köszöntőt mond az I. „Halak napja” nyitórendezvényen és ágazati konferencián.

Időpont: 2017. 03. 20. (hétfő) 10:20 óra
Helyszín: MOHOSZ székház 1124 Budapest, Korompai u. 17.

Az esemény keretében a MOHOSZ és a Ma-HAL stratégiai együttműködési megállapodást ír alá.
Ezt követően, 11:20 órakor interjúk készítésére nyílik lehetőség.

Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság elnöke elmondta: a halak napjáról a Földművelésügyi Minisztérium horgászati és halgazdálkodási főosztálya, a MOHoSZ, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, valamint az Akvaristák Magyarországi Egyesülete hozott közös döntést. 

A kezdeményezők elsődleges szándéka a halak további népszerűsítése, mert megítélésük szerint ez az állatcsoport ma sem mindig kapja meg azt a figyelmet, amelyet megérdemelne - fogalmazott.

Az elnök jelezte: választásuk azért esett március 20-ra, mert ez a csillagászati tél utolsó napja. Jelentős halaink közül az elsőként szaporodó csuka ívása ekkor ér a csúcsra, ezt követően pedig hamarosan a többi faj ivadékai is megjelennek. Egy olyan időszak veszi tehát kezdetét, amelynek sikeressége meghatározó vizeink halállománya szempontjából.

Harka Ákos közölte: a halak napja idei központi eseménye az a konferencia lesz, amelyen a halak jelentőségéről és a népszerűsítésüket célzó akciókról lesz szó. Az alkalomhoz kötődő programok közül példaként említette, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park élőben fogja bemutatni a Börzsöny patakjaiban élő halakat Királyréten, míg a Magyar Haltani Társaság kétnapos tudományos konferenciát szervez Debrecenben.

Szólt arról is, hogy terveik szerint ezen a napon, illetve ennek naptári környezetében valamennyi érintett szervezet a saját profiljának megfelelő módon hívhatja fel a figyelmet a halak megbecsülésére, valamint az élőhelyükkel kapcsolatos általános és aktuális témákra, feladatokra. A civil szféra képviselőin túl szeretnének partnereket találni a jelentős hagyományokkal és tudományos háttérrel rendelkező, őshonos fajokra fókuszáló magyar halgazdálkodás, a kutatás-fejlesztés, haltermelés és akvakultúra, a horgászsport, horgászturizmus és akvarisztika szereplői, továbbá az egészséges halfogyasztást is népszerűsítő, minőségi halas gasztronómia vagy éppen a táplálékkiegészítők gyártói között - tette hozzá.

Kulcsszavak mohosz Halak napja

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés