A rovat kizárólagos támogatója

A sokoldalú Nap – a Nap éltető és pusztító ereje

Dátum: 2017. március 28.

Helyszín: Budapest V. ker., Arany János utca 1.

A Magyar Szociológiai Társaság Holisztikus Ökológiai Szakosztálya egy új ökológiai fórumot indított el 2015-ben „Változó világ” címmel az MTA Könyvtár és Információs Központban. E fórum keretében indul el „A sokoldalú Nap” című sorozat.

A múlt évben jelent meg „A Nap szerepe a társadalom életében” című könyv az Argumentum Kiadó gondozásában, amelyben különböző szakterületek képviselő (napfizikus, csillagász, meteorológus, orvos, antropológus, művészettörténész, zeneszerző, geográfus és szociológus) írtak tanulmányokat a Napról. Ebben az évben – a könyv folytatásaként, már a következő Napról szóló könyv megírására készülve – arra teszünk kísérletet, hogy a különböző szakterületek közötti párbeszéd segítségével egységes egész képet alakítsunk ki a Napról. A kötetben megjelent hat tanulmányról mondják el a véleményüket a szerzőtársak, felkért szakemberek és mindazok, akik elfogadják meghívásunkat erre a beszélgetéssorozatra.
Feltételezésünk, hogy a szakterületek közötti határok átjárhatóvá tételével, és a „sokoldalú Napról” szóló tudásunk szintetizálásával megismerhetjük a Napban azt, ami kortól, kultúráktól és szakterületektől függetlenül mindig ugyanaz.

Helyszín: MTA Könyvtár és Információs Központ Konferenciaterme (Budapest V. ker., Arany János utca 1. II. emelet)
A programok minden este 17.30-kor kezdődnek és 19.30-ig tartanak.

Március 28. A Nap éltető és pusztító ereje  Párbeszéd Dr. Páldy Anna (orvos): A Nap gyógyító és káros hatásai és Tóth Róbert (meteorológus): Egy eredményes válasz az erős napsugárzás kockázatainak csökkentésére: a Montreali Jegyzőkönyv című tanulmányairól.
Felkért hozzászólók: Tóth Róbert és Grandpierre Attila az első tanulmányhoz, Páldy Anna és Antal Z. László a második tanulmányhoz.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás