A rovat kizárólagos támogatója

Őszi nagytakarítást tartott a NÉBIH Állami Halőri Szolgálata

Dátum: 2017. december 01.

Helyszín: Budapest, Tábornok u. 2., B épület

A NÉBIH Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) az elmúlt hetekben két térségben is „őszi nagytakarítást” tartott. A vízi akciók során számos jelöletlen, nem az előírások szerint lerakott halászati eszközt szedtek fel a szakemberek, illetve több, a jogszabályi előírásokat be nem tartó halásszal szemben indult hatósági eljárás.

A NÉBIH sajtótájékoztatón ismerteti az akciók részleteit, és a helyszínen megtekinthetik majd a lefoglalt eszközöket is. A rendezvény bemutatjuk továbbá az ÁHSZ tevékenységét és megalakulása óta elért eredményeit is. 

A rendezvény időpontja:  2017. december 1. (péntek) 10 óra 

A rendezvény helyszíne:   NÉBIH Földművelésügyi Igazgatóság   1143 Budapest, Tábornok u. 2., B épület 

A rendezvényen megszólal:

Zsigmond Richárd, a NÉBIH Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy részvételi szándékukat legkésőbb november 30-án déli 12 óráig jelezzék a nebih@nebih.gov.hu e-mail címen! 

Megjelenésére számítunk! 

Üdvözlettel, 
Frum Zsuzsa  sajtóreferens

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Élelmiszerbiztonsági Kockázatértékelési Igazgatóság
Fogyasztói Kommunikációs Osztály
1024 Budapest, Kitaibel Pál utca 4.
06-70/436-0384

nebih@nebih.gov.hu

portal.nebih.gov.hu

http://www.facebook.com/nebih.hu

NÉBIH kampányok

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás