Sajtótájékoztatók, bemutatók

Közvilágítás és fényszennyezés
2018.07.30.
Helyszín: Répáshuta
Ismertető:

LAKOSSÁGI FÓRUM - KÖZVILÁGÍTÁSI REKONSTRUKCIÓ RÉPÁSHUTÁN A „NEMZETKÖZI KUTATÁSI KÖRNYEZET KIALAKÍTÁSA A FÉNYSZENNYEZÉS VIZSGÁLATÁNAK TERÜLETÉN CÍMŰ PROJEKT KERETÉBEN

Az ELTE Savaria Egyetemi Központjának vezetésével, az Eszterházy Károly Egyetem és a Kaposvári Egyetem közreműködésével egy tudományos konzorcium fényszennyezéssel kapcsolatos kutatásokat kezdett meg 2017 szeptemberében. Az EFOP-3.6.2-16-2017-00014 azonosító számú "Nemzetközi kutatási környezet kialakítása a fényszennyezés vizsgálatának területén" című projekt keretén belül melyhez 979,99 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatást nyert el az Európai Uniótól támogatásával. A projekt jelentős egyik fő eleme mintaszerű világítási környezet kialakítása két kistelepülésen, melyek egyike Répáshuta. A tervezett rekonstrukciós munka megkezdése előtt lakossági fórumot tartunk, ahol tájékoztatjuk a lakosokat a tervezett fejlesztés pozitív hatásairól.

Az eseményre ezúton szeretettel meghívjuk, és megjelenésére feltétlenül számítunk!
HELYSZÍN: RÉPÁSHUTA KÖZSÉGHÁZA,
2018.07.30, 17:00

PROGRAM:

17:00 - 17:05 ERDŐS TAMÁS, RÉPÁSHUTA KÖZSÉG POLGÁRMESTERE: KÖSZÖNTŐ

17:05 - 17:20 PROF. DR. KOLLÁTH ZOLTÁN SZAKMAI VEZETŐ (ELTE-SEK): AZ EFOP-OS PROJEKT BEMUTATÁSA, ÉS NÉHÁNY GONDOLAT A FÉNYSZENNYEZÉSRŐL

17:20-17:35 PÉNZESNÉ DR. KÓNYA ERIKA, DÉKÁN (EKE-TTK): A PÁLYÁZAT EKE-S SZAKMAI TARTALMÁNAK BEMUTATÁSA ÉS A TERVEZETT ÖKOLÓGIAI FELMÉRÉSEK, KÍSÉRLETEK RÉPÁSHUTA KÖRNYÉKÉN ÉS A BÜKKBEN.

17:35-17:50 NOVÁK RICHÁRD, KUTATÓ (EKE): A BÜKKI CSILLAGOSÉGBOLT- PARK MÚLTJA JELENE ÉS JÖVŐJE

17:50-18:00 SZALAI ANDRÁS (HUNGARO LUX LIGHT KFT): A TERVEZETT REKONSTRUKCIÓS MUNKA POZITÍV HATÁSAI, MENETE ÉS HASZNOSSÁGÁNAK INDOKOLTSÁGA

18:00-18:15 KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

18:15-18:30 SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

További információ: Prof. dr. Kolláth Zoltán szakmai vezető,ELTE Savaria Egyetemi Központ, 9700 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.
e-mail cím: kollath.zoltan@sek.elte.hu

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés