A Samsung gödi gyárában már eddig is komoly vita zajlott arról, hogy mennyi a vízgőzzel kibocsátott N-metil-2-pirrolidon (NMP) mennyisége. 2020-ban a gyári dokumentáció a vízgőzzel együtt 349 tonna évi NMP-kibocsátásról számolt be (forrás: Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer, Bodnár Zsuzsa in litt.). Ez a közelben élőket bizonyosan érinti, vagyis Göd lakosságát.
Az országos környezetvédelmi adatbázis ennél rendszerint jóval kisebb értékeket tartalmaz, de 2021-re kiugró értéket mutatott a pár hónappal ezelőtti adatfrissítés. Az NMP visszanyerésénél is kikerülhet ez az oldószer a levegőbe, de a regenerálást végző külső cégekkel a hatóságok nem foglalkoznak. Ehhez társulnak a gyakori akkumulátorgyári tüzek esetén a magasan fluórozott vegyületek (polivinilidén-fluorid, PVDF) égésekor felszabaduló PFAS nevű gázok. Ezeket a gyári dokumentációk nem említik, pedig a robbanásokkal és gyári tüzekkel igen gyakran keletkeznek, mérgezve a környezetükben élőket (címábra – tűzesetkor a képződő PFAS miatt a környezet veszélyeztetettségének távolságát mutatja; a belső kör 3 km sugarú).
A CATL, épülő debreceni akkumulátor cellagyár dokumentáció hiánypótlása (35900/8170-1/2022 számú) 47 ezer tonna/év NMP felhasználásról számol be. Ezt nem lehet teljesen regenerálni, a legkorszerűbb technológiával (Mitsubishi) visszanyert NMP aránya sem haladja meg a 95%-ot. Minimum 5% NMP a vízgőzzel távozik a gyárból. A szigorú éves anyagmérleg elkészítése tehát valamennyi gyár esetében méréseken kell, hogy alapuljon.

Az NMP károsítja a fejlődő magzatot, ha vemhes állatokon tesztelik. Mérgező a hím és nőstény kísérleti állatok reproduktív rendszerére. Az NMP számos vizsgálatban késleltetett növekedést okozott a vemhesség alatt kitett állatok utódaiban. Az NMP csökkentette a hímpatkányok termékenységét is, és növelte a nősténypatkányok vemhességének idejét. Az NMP reprodukciós hatásait embereken nem vizsgálták, az állatkísérletek alapján az NMP-t mint potenciális humán reprotoxikus vegyületet tartják nyilván. Az NMP túlzott expozíciója irritálja a szemet, a bőrt, az orrot és a garatot. Az NMP könnyen felszívódik a bőrön keresztül. Széles körben használják a metilén-klorid és más klórozott oldószerek helyettesítésére, amelyek károsítják a környezetet és az egészséget.
Az NMP-t például a következő folyamatokban használják: festés (oldószer), festék eltávolítás, graffiti eltávolítás, félvezető gyártás, szitanyomás, építési ragasztók és oldószerek, laboratóriumi reagensek, gyógyszerészeti oldószerek, polimer anyagok gyártása, petrolkémiai oldószerek extrakciója, rovarölő (pl. Compell – bifenthrin, Decis –deltamethrin – a hatóanyag a hazai szúnyogirtásból ismerős lehet) és gyomirtó (Hoegrass 500 – diclofop-methyl, Jaguar – quizalofop-p-ethyl, Tigrex – diflufenican + MCPA, Viper – 2,4-D + MCPP + dicamba) szerek.
Az NMP feloldja a természetes védőolajokat a bőrön, és dermatitis-t okozhat (száraz, durva, vörös vagy repedezett bőr). Egy jelentésben a munkavállaló NMP-expozíciója a terhesség első trimeszterében a magzat rendellenes növekedésével (méhen belüli növekedési retardáció) és halvaszületéssel volt összefüggésben. Az NMP, mint más szerves oldószerek, befolyásolhatja az agy működését is. A túlzott mennyiségű lélegzetvétel rövid ideig fejfájást, hányingert, szédülést, ügyetlenséget, álmosságot és egyéb hatásokat, például részegségi tüneteket okoz. Az alkoholfogyasztás az expozíciót követő néhány órán belül növeli ezeket a hatásokat, és hosszabb ideig tart, mivel az alkohol és az oldószerek hatásai összeadódnak. A rövid távú expozíció tünetei általában az expozíció megszűnése után néhány órán belül megszűnnek. Az NMP és más oldószerek ismétlődő, gyakori túlzott expozíciója hónapokon vagy éveken keresztül hosszan tartó és esetleg tartós hatással lehet az idegrendszerre. Ezeknek a hosszú távú hatásoknak a tünetei közé tartozik a fáradtság, álmatlanság, rossz koordináció, koncentrációs nehézség, rövid távú memória elvesztése és személyiségváltozások, például depresszió, szorongás és ingerlékenység.

forrás: 2018-2028 között gigawatt órában
Az NMP valószínűleg nem okoz máj- vagy vesekárosodást, ha nincs észrevehető hatása az idegrendszerre. Más oldószerekhez hasonlóan azonban az NMP hosszú távú expozíciója és az alkoholfogyasztás növelheti a májkárosodás kockázatát. Az NMP nem okozott rákot, amikor állatokon tesztelték és számos tesztben sem okozott genetikai mutációt (Ez fokozná a rosszindulatú betegségek előfordulásának valószínűségét.).
A helyi elszívó szellőzés a leghatékonyabb óvintézkedés. Laboratóriumokban füst-elszívókat kell használni. A CAL/OSHA (Kaliforniai Munkavédelmi Ügynökség, Occupational Safety and Health Administration) csak akkor engedélyezi a légzőkészülékek használatát a káros expozíciók kivédésére, ha a szellőztetés és más ellenőrzési módszerek nem hatékonyak vagy nem kivitelezhetők. A szerves gőzpatronokkal ellátott fél arcvédő légzőkészülék csökkentheti az expozíciót. A permetezési műveletek során ezt köd előszűrővel kell kombinálni. A sima pormaszk nem távolítja el az NMP gőzöket a levegőből, és nem védi a munkavállalókat. Célszerű vegyvédelmi kesztyűt, például butil-gumit vagy laminált polietilén kesztyű viselése NMP-t tartalmazó termékek használatánál, mert az NMP átmegy többféle anyagon, például a természetes gumiból, nitrilből vagy sima polietilénből készült kesztyűkön. A munka során gyakran kell a kesztyűt cserélni. Tanácsos vegyvédelmi ruházat, például kötény, csizma, valamint fej- és arcvédő használata, ha az NMP a kézen kívül más területeken is érintkezhet a bőrrel. A CAL/OSHA a megengedett expozíciós határértéke (PEL – Permissible exposure limit) 1 ppm (parts per million) a dolgozók légterében. Ez a korlát 8-órás kitettségre vonatkozik.

kép forrása: Zesheng New Materials Technology Co., Ltd
Az NMP környezet-egészségügyi hatásairól a potenciális veszély oldaláról beszélünk, hiszen környezeti tanulmányokban a legrosszabb esettel való kalkulálás a szokásos. A veszély bekövetkeztének valószínűsége egy másik fogalom. Ez, értékeit illetően csökkenthető elővigyázatos kezeléssel, a munkaegészségügyi szabályok szigorú betartásával, a környezetbe való kibocsátás monitorozásával, a helyben lévő lakosság kitelepítési gyakorlatozásával. A hivatali határozatok szerint a gyárak eddigi előéletében sok a baleset és tűzesetek száma, haláleset is előfordult. Az engedélyező hatóságok nem tehetnek úgy mintha minden rendben lenne, hiszen például az említett CATL dokumentáció-kiegészítés sem számol be világosan a tervezett anyagforgalomról. Az anyagmegmaradás elvéhez azért tartani kellene magunkat, az NMP-t tekintve ilyen formában szerintünk nem lenne elfogadható ez a hiánypótlás. Nem látszik hitelesnek a CATL tervezett NMP-kibocsátása és az sem, hogy ez hogyan aránylik a közelben élők esetében az 1 ppm PEL értékhez. Különösnek tartjuk, hogy a civilszervezeteknek kell a dokumentációk hiányosságait feltárni, mert a hazai hatóságoknál kevés a szakértelem vagy engedékenyen kiszolgálják a rövidtávú gazdasági célokat. A monitorozás jelentős megszigorítása és független alkalmazása elkerülhetetlen, s ennek finanszírozását a gyáraknak kellene biztosítani.
Darvas Béla és Éltető Andrea