2025 május 2-án a VálaszOnline felületén Lányi András “tollából” megjelent az “Ellopott ország” című esszé. Az esszé célja a társadalmi vita generálása és mivel jómagam a környezetvédelemmel foglalkozó 5. fejezet megírásában részt vettem, úgy gondoltam a fejezet egyes részeit megpróbálom részletesebben kifejteni.
Számomra, mint tájépítész mérnök, talán a legfontosabb elem a tájhasználathoz kapcsolódó kérdéskör. Hivatalosan az 1996-os természetvédelmi törvény határozza meg a táj fogalmát: “A táj a földfelszín térben lehatárolható, jellegzetes felépítésű és sajátosságú része, a rá jellemző természeti értékekkel és természeti rendszerekkel, valamint az emberi kultúra jellegzetességeivel együtt, ahol kölcsönhatásban találhatók a természeti erők és a mesterséges (ember által létrehozott) környezeti elemek.” Hétköznapi nyelvezettel én úgy fogalmaznám ezt meg: a táj az életünk kerete.
Az ország jelenlegi vezetése többek között a tájhasználathoz kapcsolódva az alábbi vállalásokat tette:
- az ország területének mintegy 30%-át természetvédelmi kezelés alá vonjuk, ezen belül 10%-ot (a védett területek harmadát) fokozottan védjük
- az EU Természet Helyreállítási Jogszabály keretében elkezdjük a leromlott állapotú élőhelyek helyreállítását
- a klíma semlegesség elérése érdekében növelni fogjuk a tájhasználati szektorban a szénmegkötési kapacitásokat
Ezek a vállalások azt mutatják, hogy a döntéshozóink tisztában vannak az ökológiai és klíma probléma (um. vészhelyzet) mértékével, és egyelőre (nem kívánok tippeket adni a kormánynak) fel sem merült, hogy kilépjünk sem az ENSZ klíma keretegyezményéből sem a biológiai sokféleséggel foglalkozó egyezményből. A fenti vállalásoknak jelentős hatása lesz a jelenlegi tájhasználatra, elsősorban azáltal, hogy a jelenlegi kultúrtáj természetességét jelentős mértékben növelnünk kell.
Ezzel szemben országszerte teljes erőből folyik a zöldterületek beépítése! A kormány meghirdette a 100 új gyár programját, amire később a nemzetgazdasági miniszter még rá is licitált és már 150 új gyárat vizionál a kormány. Továbbra is zajlik a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások keretében a zöldmezős beruházások előtérbe helyezése, amivel a helyi önkormányzatok építési szabályzási jogkörét, véleményem szerint alaptörvény ellenesen, elvonja a kormány.
Ahogy azt az “Ellopott ország” esszében is megfogalmaztuk, a település tervezési jogköröket teljes egészében vissza kell adni a települési önkormányzatok kezébe, ezeket nem lenne szabad felülírni álságos, indokolatlan nemzetgazdasági szempontokkal. A fővárosi agglomeráció területén, a Balaton környékén, valamint a mezőgazdasági művelésre szánt, illetve természetvédelmi védettséget élvező területekre nézve azonnal építési moratóriumot kell elrendelni. Az érvényes építési szabályzattól/szabályozási tervtől eltérő beruházás engedélyeztetésére csak az adott település teljes szabályozási tervének módosítása keretében kerülhessen sor, a beruházó költségén. Új épületek és utak építésével szemben élvezzen előnyt a meglevő állomány korszerűsítése. A jövőben bárhol egy újabb négyzetmétert kívánnak leburkolni, akkor arra csak akkor lenne lehetőség, ha legalább ugyanakkora területen burkolat bontás történik a beruházó költségére. Új utakat csak azután lehessen építeni, ha a jelenlegi utakról az összes kátyút jelző táblát sikerült eltüntetni.
Ezekre az első olvasatra talán radikálisan hangzó lépésekre azért van szükség, mert észre kell vennünk, hogy tévedtünk amikor a fenntarthatóságot egy háromlábú széknek gondoltuk, ahol a lábak – a gazdaság, a társadalom és a bioszféra – azonos fontosságúak. Az ENSZ fenntarthatósági céljainál is már azt hangsúlyozzák, hogy a fenntarthatóságot úgy kell elképzelni mint egy 3 emeletes, esküvői tortát: mindennek az alapja az egészséges bioszféra, amin kialakulhat egy egészséges társadalom, és csak erre lehet egy versenyképes gazdaságot építeni. Vagyis tulajdonképpen a bioszféra a szék amire a társadalom ülhet és gazdasági tevékenységet folytathat. Jelenleg ennek a széknek a lábait rugdossuk ki, aminek a végén nem a földre zuhanunk, hanem a semmibe.
Mi lehetne az első lépés a bölcs tájhasználat irányába?
Ki kell dolgozni egy 2050-ig szóló tájhasználati jövőképet aminek a keretében figyelembe vesszük az egyes igényeket. Véleményem szerint persze a legfontosabb, az Alaptörvény P cikkéből eredeztethető jövő generációk iránt vállalt felelősségünk arra, hogy egészséges környezetet hagyjunk magunk mögött. Minderre lehetőséget nyújt az Európai Tanács Táj Egyezménye, amit hazánk is kihirdetett a 2007. évi CXI. törvénnyel. A jövőkép kidolgozására példát mutathat nekünk Svájc tájhasználati koncepciója, amit először 1997-ben fogadtak el, majd 2020-ban frissítettek.
Nyitókép Erdei tájaink is jelentős túlhasználatot mutatnak, Kőszegi hegység, Kun Zoltán
