Hirdetés

A növénytermelésben alkalmazott, könnyített engedélyezésű, termésnövelő adalékanyagokat számtalan kritika érte már. A fejlesztések egy részének változatos mellékhatásait senki sem vitatja. Az állattenyésztésben a gyógyszerezést (főként antibiotikumhasználatot), a paraziták elleni védekezést (főként neonikotinoid-tartalmú nyakörvek) és a hozamnövelők használatát éri súlyos kritika. Valamit valamiért – mondjuk hasonló helyzetekben.

A környezetvédelmi célok egyik másikának megoldása sem kivétel ez alól és a Green Deal túlbuzgásait éri ezért megítélés.

A kérődzők metánkibocsátása jelentős. A Bovaer kifejlesztését 2010-ben kezdte meg a holland DSM-Firmenich. A projekt célja az állattartásból származó metánkibocsátás kezelése volt, amely az üvegházhatást okozó gázok egyik fő forrása. A kutatás 2008-ban kezdődött és egy nemzetközi közösség 2015-ben hozta nyilvánosságra az eredményeket. Az első országok, amelyben 2021-ben engedélyezték a takarmányozási adalékot Brazília és Chile. Az Európai Unió 2022-ben engedélyezte (az EFSA nem mutatta ki azt, hogy kockázatot jelentene) a termék szarvasmarha-állományokban való használatát. Németországban, Svájcban és Ausztriában már elérhető, továbbá Svédország is nyitott erre a technológiára. Jelenleg világszerte több mint 55 országban legális a használata.

A szarvasmarha mikrobiális metántermelése

forrás

A Bovaer hatóanyaga a 3-nitrooxi-propanol (3NOP) a metil-koenzim M-reduktáz (MCR) enzimet célozza meg, amely katalizálja a metanogenezis utolsó lépését a kérődzők emésztőrendszerében élő mikrobákban. A Bovaer (10% 3NOP) ~30%-kal csökkenti a metánkibocsátást. Az Egyesült Államokban az Elanco várhatóan 2024 harmadik negyedévében kezdi meg a Bovaer forgalmazását a tejelő szarvasmarhák számára.
A szarvasmarhák (bivalyok, juhok, szarvasok, őzek stb.) kérődzése/böfögése felelős a metán távozásáért, amit microorganizmusok termelnek a bontó tevékenységük alatt.

Az üvegházi gázok (CO2, NH4 és N2O) termelődésének helyei és aránya az Egyesült Államokban 2023-ban

(az ábra forrásadatai)

Az Egyesült Államokban az ipar, kommunális szektor és mezőgazdaság 5 : 3 : 2 arányban felelős az üvegházi gázkibocsátásért. Míg az ipar és kommunális szektor elsősorban CO2-ot bocsát ki, addig a növénytermesztés N2O-ot, míg az állattenyésztés (kiemelkedően a kérődzők) CH4-et. Az állattenyésztés által kibocsátott metán a teljes üvegházi hatású gázok jó 8%-a. Bovaer készítmény ezt csökkentheti 2,4%-kal. A metán 28-szor erősebb üvegházhatású mint a szén-dioxid, s így már tetemes valóban a hatása. Mindent beleszámítva az állattenyésztés 14,5%-os érintettségét említik az ezzel foglalkozó szakemberek.
Tényleg érdemi tételt oldunk meg az egész ügy szempontjából, vagy egy terület fölösleges buzgóságának vagyunk tanúi? Én valószínűleg nem itt és nem így kezdeném el a mezőgazdasági technológiák megregulázását. Csak pusztán a szállítás optimalizálásával, a helyi termékek fogyasztásával lényegesen nagyobb eredményt lehetne elérni. Miért nem ezt célozzuk vajon? Miért tetőzzük a problémát egy továbbival?

A mezőgazdaság üvegházi gázok (GHG) kibocsátásának vázlata

forrás

Térjünk vissza a 3-nitrooxi-propanol adalékanyagként való etetésére.
Semmilyen vegyi anyag nincs mellékhatás nélkül. Mik ezek az aggályok?
Szabó Csaba a magyar gyógyszerészeti tudományok területén legismertebb orvos azt írta nekem (pontosabban inkább a környezetvédőknek –, bár én azért erre nem vagyok egyszerűsíthető) e-mailben, hogy egyszer majd magyarázzam el, hogy mi lesz, ha minden tehén takarmányába elkezdik belekeverni a Bovaer adalékot, hogy csökkentsék a kibocsátott metánt. Ez a 3-nitrooxi-propanol nevű szer vagy a metabolitjai a tejben és az emberekben kötnek ki. Az előző megfontolások alapján már most mondhatom, hogy üvegházi gáz kibocsátása területén szerintem semmi lényegi javulás nem következik majd be. Maradnak viszont az esetleges problémák az állat- és humángyógyászat területén.
Az FSA (Food Standard Agency) tavalyi jelentése megállapította, hogy a 3NOP szem- és bőrirritáló, belélegezve potenciálisan károsnak tekintendő az azt kezelő emberekre. A szakértők azonban hangsúlyozták, hogy a Bovaer vagy a benne lévő vegyületek nyomai nem találhatók meg a tejben (a NOPA viszont igen) vagy más termékekben, mivel a tehén gyomrában lebomlanak. A kritikusok rámutattak arra, hogy a 3NOP rákot okozhat (genotoxikus hatásuk vizsgálati eredményei ellentmondásosak), de az Egyesült Királyság szabályozói elutasították az aggályokat, miután elvégezték az értékelést, amely arra a következtetésre jutott, hogy az adalékanyag nem rákkeltő az ajánlott felvételi arány mellett.

Ausztrália partjainál élő természetes metánképződést gátló Asparagopsis taxiformis vörösalga (Rhodophyta) természetes környezetében és ellenőrzött kultúrája. Blue Ocean Barns Inc.

Fotó: Blue Ocean Barns Inc.

Magyar hírforrás szerint a 3NOP-nak a Japán Élelmiszer-biztonsági Bizottság (FSCJ) által végzett kockázatértékelése aggasztó eredményeket is hozott. Egereken, patkányokon és kutyákon végzett szubakut toxicitási vizsgálatok során megállapították, hogy úgy a herék, mint a mellékherék abszolút és relatív súlya csökkent. Csökkent spermatermelést és -aktivitást is megfigyeltek. Ezek az eredmények kérdéseket vetnek fel a 3NOP-nak az állatok reproduktív egészségére gyakorolt hosszú távú hatásaival kapcsolatban. Az FSCJ viszont a magyar hírforrás által elhallgatott módon engedélyezte a készítmény használatát 2023-ban. A hithű környezetvédők és hithű ellenzőik között lassan folyamatos lesz a tényektől független összetűzés?

A fogyasztónak a takarmányozási újítás semmilyen hasznot nem hoz, viszont egy új eddig nem fogyasztott vegyületet és bomlástermékeit (HPA és NOPA; ez utóbbi két nappal a kezelés után is kimutatható volt a tejben) kell innia kicsit drágábban. Úgy gondolom nem a fogyasztóknak kell megfizetni ezt terméket, hanem a támogatási rendszeren keresztül érvényesíteni a környezet számára mutatkozó hasznot. Bill & Melinda Gates Alapítvány 2022 novemberében 3,5 millió US$-t ajánlott fel a DSM-Firmenich AG számára.
Én – nem kertelek – elterjedés esetén inkább biotejet veszek majd (most is hajlanék rá, ha Budapesten lenne jó minőségű), amely a szerintem fölösleges adalékanyag használatának (amellyel kapcsolatban számos zavaros hír kering, de tény, hogy a hosszú távú használatának következményei nem ismertek) elhagyásával, a kereslet növekedésével érhet el magasabb hasznot. Abszurd ugye?
Darvas Béla

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás