A klímaváltozás és vízügyi helyzet tekintetében hazánkban a döntéshozók úgy tűnik még mindig nem értik az előttünk álló kihívások mértékét és a szakmai érvek sokszor süket fülekre találnak. Előfordul, hogy a legmagasabb szinten vízfeleslegről beszélnek, ami véleményem szerint nem létező fogalom. Az emberi használat szempontjából előfordulhat egy-egy helyszínen egy adott időpontban fel nem használt vízmennyiség, de a klíma modellek alapján ezt nem elvezetni, hanem tárolni, bölcsen hasznosítani kellene országunkban.
2025 május 2-án a VálaszOnline felületén Lányi András “tollából” megjelent az “Ellopott ország” című esszé. Az esszé célja a társadalmi vita generálása és mivel jómagam a környezetvédelemmel foglalkozó 5. fejezet megírásában részt vettem, úgy gondoltam a fejezet egyes részeit megpróbálom részletesebben kifejteni. A táj visszaszerzése és az erdők után, most a vizes élőhelyekről, vízügyről írok.
A víz kritikus erőforrás, aminek hiánya a történelemben már eredményezett háborúkat is, elég ha az India és Pakisztán közti idén tavaszi konfliktusra tekintünk, amikor India korlátozta a víz átadást a Chenab folyón. Magyarország tekintetében, ahogy Lányi András cikkében is megjelent, a “Duna és a Tisza nem csatorna, hanem a természet alkotása: a folyók és árterek revitalizációja során a cél a természetközeli állapot helyreállítása legyen. Gondoskodni kell a kiszáradástól, túlhasználattól és sokféle szennyezéstől fenyegetett felszín alatti vízbázisok fokozott védelméről: a tiszta ivóvíz a legnagyobb kincsünk.”
Sajnos politikai vezetőink jelenleg még nem hallgatnak a tudományos modellekre, a tapasztalatok és a mérések ellenére inkább az elutasítás (denial) stratégiáját követik. Orbán Viktor 2024. február 17-i beszédében az állította, hogy “…mindenki tudja, hogy kis Magyarország egy nagy medence. A folyóink vize szinte beömlik az országba, és csak rajtunk múlik, mennyi vizet tartunk itthon, sőt még a szomszédjainknak is jut bőven.” Ennél sokkal rosszabb módon 2023. Szeptember 25-én az Országgyűlés őszi ülésszakának kezdetekor arról beszélt, hogy Magyarországon vízfelesleg van és ezt a vizet a meglévő csatorna rendszeren keresztül oda tudjuk kormányozni ahova csak akarjuk.
Ez tévedés! Elég megtekinteni a HungaroMet honlapján az aszállyal kapcsolatos aktuális információkat, hogy nyilvánvalóvá váljon: úgy fordulunk rá a nyárra, hogy az ország területének mintegy felén 2025. május 19-én aszályhelyzet van, amin a május 6-án látszat intézkedésként létrehozott Aszályvédelmi Operatív Törzs megléte természetesen nem változtat A Vízválasztó Szövetség honlapján helyesen szerepel, hogy a „táji vízvisszatartás” eszközeit kell használnunk a Kárpát-medence kiszáradása és a klímaváltozás hatásai ellen. Helyesen írják, hogy “a tájat mozaikosan fel kell tölteni vízzel, a felszíni vízborítottságot lépésekben például az Alföldön ~10%-ra kell növelni,” mivel a jelenlegi állapot alapján a vízborította területek aránya 1% környékére csökkent.
A 2024-ben elfogadott Természet Helyreállítási Jogszabály alapján a degradált élőhelyek, ideértve természetesen a vizes élőhelyeket is, 20%-át helyre kell állítanunk 2030-ig. Ez a vállalás különösen fontos Magyarország számára, ahol egy a Nature-ben megjelent nemzetközi kutató csapat által vezetett kutatás eredménye azt mutatja, hogy a vizes élőhelyek 84% tűnt el 300 év alatt.
A vizes élőhelyek helyreállítása olyan cél, amelyek nem csak a nemzetközi közösség felé tett vállalásunk, de megfelel a jövő generációi iránt érzett felelősségünknek. Persze egyúttal a jelen generációk érdekét is szolgálják, hiszen az egészséges környezet az emberi egészség számára is fontos. Meg kell változtatni azt a szemléletet, hogy ikonikus tavainkat és folyóinkat pusztán turisztikai célállomásnak tekintjük.
Ezeknek a területnek a természet- és klímavédelmi szempontú megőrzése kulturális, társadalmi és lássuk be gazdasági érdek is. Az Európai Bizottság becslése szerint a természet helyreállításába történő beruházások minden elköltött 1 euróra 4-38 euró közötti megtérülést biztosítanak, köszönhetően az élelmiszer biztonságot, az emberi egészséget és jólétet, valamint az éghajlatváltozás mérséklését és az ahhoz való alkalmazkodást támogató ökoszisztéma-szolgáltatások révén nyújtott szélesebb körű előnyöknek.
Szerencsés helyzetben vagyok mert a vízügyi kérdések tekintetében a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége által 2024 szeptemberében szervezett EU Vízügyi Ellenállóképességi Konferencia tökéletesen összefoglalta a tennivalóinkat. A teljes nyilatkozatból, ami itt olvasható, cikkem zárásaként csak a 3 legfontosabbat emelem ki:
- Az elsivatagosodás és a klímakatasztrófák elkerülése érdekében olyan nemzeti földhasználati és földgazdálkodási stratégiákat dolgozzanak ki, amik a tájak összefüggő hálózatán alapulnak, és figyelembe veszik a víztöbblet befogadását elősegítő, természetalapú megoldásokat (mint például a “hódgazdálkodás”);
- Állítsák le a tavaink, mint ikonikus édesvízi ökoszisztémák körüli beépítéseket, a természetes élőhelyek pusztítását a természeti értékekek megőrzése érdekében, és a helyi önkormányzatok megerősítése révén valósítsák meg a “balatoni zöld minimumot”. Erősítsék a szubszidiaritás elvét a források elosztása, a vízügyi projektek végrehajtása és nyomonkövetése tekintetében;
- Valósítsák meg a felszíni és felszín alatti vízkészleteket érintő projektek teljes átláthatóságát, és tiltsák be az édesvízkészleteket károsító projektek nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá való kijelölését;
2025. június 5-én a szövetség Tatára szervezett szakmai napján bemutatom, hogy a nyilatkozatban az Európai Unió felé megfogalmazott 14 ponttal, és a Magyarország kormánya felé megfogalmazott 15 ponttal kapcsolatban milyen előre- és visszalépések történtek.
