A Climate Action Tracker (CAT) független tudományos projekt, amely a kormányok klímapolitikáit és kibocsátáscsökkentési vállalásait követi nyomon, és értékeli azokat a globálisan elfogadott Párizsi Megállapodás célkitűzéseihez képest, amelyek célja, hogy a globális felmelegedést jóval 2 °C alatt tartsák, illetve törekedjenek annak 1,5 °C-ra korlátozására.
2009-ben két nemzetközi intézet hozta létre: a Climate Analytics, amely klímatudományi és politikai intézet, és a New Climate Institute, amely az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekre fókuszál. Fő céljai: (i) kibocsátáscsökkentés; (ii) hőmérséklet-emelkedés előrejelzés; (iii) globális és szektorális elemzés. Az ebbéli eredmények elemzése vezetett el az alábbi térkép készítéséhez, amely az országok ebbéli eredményeit minősítette.
eredmények a CAT szerint
Csak Gambia, aki a szigorúan vett klímacélt talán teljesíti. Bhután, Chile, Costa Rica, Etiópia, Kenya, Marokkó, Nepál, Nigéria és Norvégia, akik a majdnem elégséges kategóriába tartoznak. Közülük csak Norvégia csak iparilag fejlett, környezettudatos ország. Most azt vegyük szemügyre, hogy kik teljesítménye kritikán aluli.
A nagy mulasztók
– Argentína
A 2030-ra kitűzött nemzeti cél (349 MtCO₂e) nem csökkenti, hanem növeli a kibocsátásokat, ami 3-4°C-os globális felmelegedéshez vezethet. A jelenlegi politikák alapján Argentína kibocsátásai 2022-ben meghaladták a 2019-es szintet, és előrejelzések szerint 15%-kal túllépik a 2030-as célt. A fosszilis tüzelőanyagokba, különösen a Vaca Muerta gázmezőbe történő beruházások hosszú távon rögzíthetik a magas kibocsátást. A 2050-re kitűzött nettó zéró kibocsátási cél nem tartalmaz részletes terveket vagy átlátható számításokat, így megvalósítása kérdéses. A földhasználatból és erdőgazdálkodásból származó kibocsátások 2020-ban ismét emelkedtek, elérve a teljes kibocsátás 22%-át, ami rontja az ország klímacéljainak teljesítését. Az új kormány alatt a környezetvédelmi minisztériumot lefokozták, és a klímapolitikák folytonossága bizonytalanná vált. A klímaváltozással kapcsolatos intézkedések hiánya és a fosszilis energiahordozók előnyben részesítése miatt Argentína távolodik a globális klímacéloktól. A nemzetközi klímatárgyalásokon való részvétel visszavonása és a klíma-szkeptikus álláspontok gyengítik Argentína nemzetközi klíma-elkötelezettségét.
– Indonézia
A 2030-ra kitűzött nettó negatív 140 MtCO₂e kibocsátási cél elérését veszélyezteti a földhasználatból és erdőgazdálkodásból származó kibocsátások növekedése, amelyek 2020-ban elérték az évi egy gigatonnát. A jelenlegi politikák alapján Indonézia kibocsátásai 2030-ra 1114-1320 MtCO₂e/év között alakulhatnak (erdőgazdálkodás nélkül), ami 351-415%-kal magasabb az 1990-es szinthez képest. A szénenergia dominanciája továbbra is fennáll, az ország villamosenergia-termelésének 60%-a szénből származik, és új széntüzelésű erőművek építése is folyamatban van. A 20 milliárd dolláros Just Energy Transition Partnership (JETP) kezdeményezés ellenére a megújuló energiaforrások kihasználása csak 12%-os, és a finanszírozás lassan halad. A JETP keretében Indonézia célja, hogy 2050-re elérje a nettó zéró kibocsátást az energiaszektorban, de a szükséges 2,4 billió (1012) dolláros beruházás jelentős kihívást jelent. A klímaváltozás tagadása is akadályozza az előrelépést; egy 2019-es felmérés szerint Indonéziában a legmagasabb a klíma-szkeptikusok aránya a világon (18%). A kormány által bevezetett erdőirtási moratóriumok ellenére az illegális fakitermelés és a pálmaolaj-ültetvények terjeszkedése továbbra is jelentős problémát jelent. Indonézia energiafogyasztása várhatóan megháromszorozódik 2050-re, ami további nyomást gyakorol a fosszilis tüzelőanyagok felhasználására és nehezíti a klímacélok elérését.
(forrás)
– Irán
Irán 2015-ben vállalta, hogy 2030-ig 4%-kal (feltétel nélküli) vagy 12%-kal (feltételes) csökkenti kibocsátásait az üzleti forgatókönyvhöz képest, azonban ezek a célok túlzottan magas kibocsátási előrejelzésekre épülnek, így a valós csökkentés minimális. Irán még nem ratifikálta a Párizsi Megállapodást, és kijelentette, hogy nem hajtja végre a kibocsátáscsökkentési célokat, amíg a nemzetközi szankciók érvényben vannak. A gazdasági szankciók és az infláció miatt Irán prioritása a gazdasági fellendülés, ami háttérbe szorítja a megújuló energiaforrásokba történő beruházásokat és a klímavédelmi intézkedéseket. Irán energiaellátása nagymértékben függ a fosszilis tüzelőanyagoktól, és a világ egyik legnagyobb fosszilis tüzelőanyag-támogatási rendszere működik az országban, ami akadályozza a megújuló energiaforrásokra való áttérést. A 2023-2027 közötti időszakra szóló Hetedik Ötéves Fejlesztési Terv nem tartalmaz semmilyen kibocsátáscsökkentési vagy megújuló energiaforrásokra vonatkozó célt, kizárólag a gazdasági kihívások kezelésére összpontosít. Irán 2021-ben 7%-kal növelte kibocsátásait az előző évhez képest, részben a gazdasági fellendülés és a fosszilis tüzelőanyagok hazai fogyasztásának növekedése miatt. Az országban nincs nettó zéró kibocsátási célkitűzés, és a jelenlegi politikák alapján a kibocsátások továbbra is emelkednek, ami több mint 4°C-os globális felmelegedéshez vezethet.
– Mexikó
A 2020-ban frissített nemzeti hozzájárulás (NDC) nem növelte az ambíciót, sőt, a kibocsátási előrejelzések emelésével csökkentette a valós csökkentési vállalásokat. A fosszilis tüzelőanyagokhoz való ragaszkodás, különösen a Pemex állami olajvállalat támogatása, akadályozza a megújuló energiaforrásokra való áttérést. A megújuló energiaforrások aránya az ország villamosenergia-termelésében mindössze 22%, messze elmaradva a 2030-ra kitűzött 43%-os céltól. A szövetségi kormány előnyben részesíti az állami tulajdonú energiatermelőket, mint a CFE-t, ami hátráltatja a magánszektor megújuló energia beruházásait. A korábbi elnök alatt a megújuló energia projektek támogatása csökkent, és a fosszilis tüzelőanyagokra helyeződött a hangsúly. Mexikó nem rendelkezik hatékony elszámoltathatósági mechanizmusokkal a klímacélok teljesítésének nyomon követésére, ami megnehezíti a célok elérését. A klímaváltozás hatásai, mint a szárazság és a vízhiány, már most is súlyosan érintik Mexikót, különösen a mezőgazdasági termelést és a vidéki közösségeket.
– Orosz Föderáció
A 2020-ban frissített nemzeti hozzájárulás (NDC) nem növelte az ambíciót, sőt, a kibocsátási előrejelzések emelésével csökkentette a valós csökkentési vállalásokat. Oroszország célja, hogy 2060-ra elérje a nettó zéró kibocsátást, de stratégiája nagymértékben támaszkodik az erdők szénelnyelő kapacitására, amely az erdőtüzek és az erdőgazdálkodás problémái miatt csökkenhet. A fosszilis tüzelőanyagok, különösen a szén, olaj és földgáz továbbra is dominálnak az energiaellátásban, és a megújuló energiaforrások aránya elhanyagolható. Oroszország a világ legnagyobb metánkibocsátója, és az elhagyott olaj- és gázlétesítmények jelentős metánforrások, amelyek kezelése hiányzik. Az ország klímastratégiája nem tartalmaz konkrét intézkedéseket a kibocsátáscsökkentésre, és a jelenlegi politikák alapján a kibocsátások stagnálnak vagy növekednek 2030-ig. A megújuló energiaforrások fejlesztése lassú ütemben halad, és a meglévő kezdeményezések is akadályokba ütköznek a politikai és gazdasági környezet miatt. Az éghajlatváltozás hatásai, mint a permafroszt olvadása és az erdőtüzek, már most is súlyosan érintik Oroszországot, de a kormány válasza elégtelen.
kép forrása: olaja
– Szaúd-Arábia
Az ország 2030-ra kitűzött célja 278 millió tonna CO₂-egyenértékű kibocsátáscsökkentés, azonban a jelenlegi politikák alapján a kibocsátások 800-830 MtCO₂e-re emelkedhetnek, ami 15-19%-os növekedést jelent a 2021-es szinthez képest. A 2060-ra kitűzött nettó zéró kibocsátási cél nem rendelkezik világos ütemtervvel vagy jogi kerettel, és nagymértékben támaszkodik a szén-dioxid-leválasztásra (CCS), miközben nem veszi figyelembe az olaj- és gázexportból származó kibocsátásokat. Szaúd-Arábia továbbra is a világ egyik legnagyobb olajexportőre, és a fosszilis tüzelőanyagokból származó bevételek jelentős részét képezik gazdaságának, ami akadályozza a megújuló energiaforrásokra való áttérést. A megújuló energiaforrások aránya az ország energiaellátásában elhanyagolható, és a tervezett 50%-os megújuló részarány 2030-ra nem tűnik reálisnak a jelenlegi beruházási ütem mellett. Az ország nem nyújtott be hosszú távú stratégiát az ENSz Éghajlatváltozási Keretegyezményéhez, és a klímacélok megvalósításához szükséges részletes tervek hiányoznak. A 2034-es labdarúgó-világbajnokság megrendezésére irányuló tervek, beleértve új stadionok és infrastruktúra építését, jelentős szén-dioxid-kibocsátással járnak, ami ellentmond az ország klímacéljainak. Szaúd-Arábia gyakran akadályozza a nemzetközi klímatárgyalásokat, és a fosszilis tüzelőanyagok védelmében fellép, ami aláássa a globális klímavédelmi erőfeszítéseket. A klímaváltozás hatásai, mint a hőhullámok és a vízhiány, már most is súlyosan érintik az országot, de a kormány válasza elégtelen, és nem tükrözi a probléma súlyosságát.
– Thaiföld
A 2030-ra kitűzött kibocsátáscsökkentési célok, még a feltételes 40%-os csökkentés is, nem elegendőek ahhoz, hogy Thaiföld a 2°C-os vagy 1,5°C-os globális felmelegedési célokkal összhangban legyen. A jelenlegi politikák alapján Thaiföld üvegházhatású gázkibocsátásai továbbra is növekednek, és ha minden ország hasonló megközelítést alkalmazna, a globális felmelegedés meghaladná a 4°C-ot. Bár Thaiföld 2050-re karbonsemlegességet és 2065-re nettó zéró kibocsátást tűzött ki célul, ezek a hosszú távú célok nem rendelkeznek világos ütemtervvel vagy jogi kerettel, ami megkérdőjelezi megvalósíthatóságukat. A megújuló energiaforrások aránya az ország energiaellátásában elhanyagolható, és a tervezett 50%-os megújuló részarány 2050-re nem tűnik reálisnak a jelenlegi beruházási ütem mellett. A biomassza-alapú energiaforrások kihasználása elmarad a tervezettől, mivel a bioenergia-ellátási lánc hatékonysága nem megfelelő, ami hátráltatja a megújuló energiaforrásokra való áttérést. A klímaváltozás hatásai, mint a hőhullámok és a tengerszint emelkedése, már most is súlyosan érintik Thaiföldet, különösen Bangkokot, de a kormány válasza elégtelen, és nem tükrözi a probléma súlyosságát. A légszennyezettség, különösen Bangkokban, súlyos egészségügyi problémákat okoz, és bár a Tiszta Levegő Törvény tervezete előrehaladott állapotban van, még nem került elfogadásra, ami késlelteti a szükséges intézkedések bevezetését.
– Törökország
Törökország 2030-ra kitűzött kibocsátáscsökkentési célja 695 MtCO₂e, amely a 1990-es szinthez képest 355%-os növekedést jelent, és nem tükrözi a globális éghajlatvédelmi erőfeszítésekhez való méltányos hozzájárulást. Az ország célja, hogy a kibocsátások 2038-ban tetőzzenek, ami túl késői időpont a 2053-ra kitűzött nettó zéró kibocsátási cél eléréséhez, és rendkívül meredek csökkentést igényelne egy rövid időszak alatt. Törökország jelenlegi politikái és intézkedései alapján a kibocsátások továbbra is növekednek, és ha minden ország hasonló megközelítést alkalmazna, a globális felmelegedés meghaladná a 3°C-ot, akár elérheti a 4°C-ot is. A fosszilis tüzelőanyagok, különösen a szén, továbbra is dominálnak az energiaellátásban, és a megújuló energiaforrások aránya elhanyagolható. Törökországban 2024-ben a fosszilis tüzelőanyag-alapú villamosenergia-termelés miatt az ország lett Európa legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója, megelőzve Németországot. Törökország hosszú távú klímastratégiája nem tartalmaz konkrét intézkedéseket a szén kivezetésére, ami aláássa a dekarbonizációs erőfeszítéseket. A megújuló energiaforrások arányának növelése lassú ütemben halad, és a jelenlegi beruházási ütem mellett nem tűnik reálisnak a 2053-ra kitűzött célok elérése. A klímaváltozás hatásai, mint a hőhullámok és a vízhiány, már most is súlyosan érintik Törökországot, de a kormány válasza elégtelen, és nem tükrözi a probléma súlyosságát.
– Vietnám
Vietnám 2022-ben frissítette nemzeti hozzájárulását (NDC), növelve az ambíciót, de az új célok még mindig nem elegendőek a valós kibocsátáscsökkentéshez, és a jelenlegi politikák mellett is teljesíthetők, ami nem ösztönöz további erőfeszítésekre. A 2023-ban elfogadott 8. Energiatermelési Fejlesztési Terv (PDP8) ugyan hangsúlyozza a megújuló energiaforrásokra való áttérés fontosságát, de továbbra is jelentős szerepet szán a fosszilis tüzelőanyagoknak, különösen a földgáznak, mint átmeneti üzemanyagnak, ami 2030-ra az energiatermelés 25%-át teheti ki. A szénalapú energiatermelés továbbra is jelentős, 2030-ra az energiamix 20%-át teszi ki, és Vietnám tervezi a szénimport növelését, ami növeli az energiafüggőséget és a kibocsátásokat. A Just Energy Transition Partnership (JETP) keretében Vietnám 15,5 milliárd dolláros támogatást kapott a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, de a források elosztása és a projektek megvalósítása lassan halad, ami késlelteti a klímacélok elérését. Vietnám jelentős potenciállal rendelkezik a megújuló energiaforrások, különösen a nap- és szélenergia terén, de a beruházások és az infrastruktúra fejlesztése nem tart lépést a lehetőségekkel, ami akadályozza a tiszta energiaforrásokra való áttérést. A mezőgazdasági szektor, különösen a rizstermesztés, jelentős metánkibocsátással jár, és bár vannak kezdeményezések a kibocsátás csökkentésére, ezek még nem elég elterjedtek ahhoz, hogy érdemi változást hozzanak. A klímaváltozás hatásai, mint a tengerszint emelkedése és a szélsőséges időjárási események, már most is súlyosan érintik Vietnámot, különösen a Mekong-deltát, de az alkalmazkodási intézkedések nem elégségesek a hatások mérséklésére. A klímaaktivisták elleni fellépések, beleértve a letartóztatásokat és a megfélemlítést, akadályozzák a civil társadalom részvételét a klímapolitika alakításában, ami gyengíti a társadalmi támogatást és az átláthatóságot a klímavédelmi intézkedések terén.
(Fotó: Xiaolu Chu washingtonpost)
A globális felmelegedés legfontosabb okozói
A klímavédelem szempontjából stratégiailag fontos országok azok, amelyek: (a) nagy kibocsátók – jelentős hatással vannak a globális üvegházhatásúgáz-szintekre; (b) gyorsan fejlődnek – energiaigényük és kibocsátásaik rohamosan nőnek; (c) nagy megújuló potenciállal rendelkeznek – kulcsszereplők lehetnek a tiszta energiára való globális átállásban; (d) szimbolikus vagy politikai súllyal bírnak a nemzetközi tárgyalásokon.
– Kína: A világ legnagyobb CO₂-kibocsátója (~30%). Kulcsszereplő a megújuló technológiákban (pl. napelemek, akkumulátorok). Döntései globális trendeket határoznak meg.
– Egyesült Államok: Második legnagyobb kibocsátó. Meghatározó szereplő az energiatechnológiákban és a nemzetközi klímapolitikában. Politikai ciklusok erősen befolyásolják a klímavállalásokat.
– Európai Unió (különösen: Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Lengyelország): Kiemelkedően ambiciózus klímacélok. Jelentős támogatási és szabályozási rendszer (pl. ETS, Green Deal). Kulcsfontosságú klímafinanszírozó a Globális Dél számára.
– India: Gyorsan növekvő energiaigény, jelentős szénhasználat. Alacsony egy főre jutó kibocsátás, de abszolút értékben 3-4. legnagyobb kibocsátó. Megújuló energia szempontjából óriási potenciállal bír.
– Indonézia: Óriási erdőirtások és gyors urbanizáció jellemzi. A világ egyik legnagyobb szénexportőre. A délkelet-ázsiai régió klímapolitikai iránytűje lehetne.
– Brazília: A világ legnagyobb esőerdejének (Amazonas) őrzője – kulcs a globális szénmegkötéshez. Erdőirtások és agrárérdekek ütközése kritikus.
– Oroszország: Óriási fosszilis energiaexportőr. Hatalmas boreális erdők birtokosa. Geopolitikailag instabil tényező, klímapolitikája gyakran lassító szerepet játszik.
– Szaúd-Arábia (és Öböl-menti országok): A világ vezető olajexportőrei. Energiapiaci befolyásuk miatt stratégiai jelentőségűek a globális átállásban.
– Dél-Afrika: Afrika legnagyobb kibocsátója, de megújuló energia szempontjából is kulcs. A globális Észak–Dél együttműködés mintapéldája lehetne (pl. JETP).
A klímapolitika globális kudarcának közvetlen áldozatai
A klímapolitika kudarcának legnagyobb áldozatai jellemzően azok az országok és közösségek, amelyek: kismértékben járulnak hozzá a klímaváltozáshoz, alacsony az alkalmazkodóképességük és súlyos, gyors hatásoknak vannak kitéve (pl. tengerszint-emelkedés, vízhiány, hőhullámok).
– Süllyedő szigetállamok (pl. Maldív-szigetek, Tuvalu, Kiribati, Marshall-szigetek): Tengerszint-emelkedés → egész országok válhatnak lakhatatlanná. Talajvíz elsózódása → ivóvízhiány. Élelemhiány, lakosság kitelepítése = klímamenekültek
– Afrika szubszaharai része (pl. Szomália, Csád, Niger, Etiópia, Szudán): Szélsőséges aszályok és vízhiány. Termőföldek pusztulása, élelmiszerhiány. Állattartó közösségek megélhetésének összeomlása. Fegyveres konfliktusok (pl. vízért, földért)
– Dél- és Délkelet-Ázsia (pl. Banglades, Vietnám, Fülöp-szigetek): Tengerszint-emelkedés és áradások (pl. Gangesz-delta, Mekong-delta). Trópusi ciklonok pusztítása. Halászat összeomlása, élelem- és ivóvízhiány. Tömeges belső migráció.
– Andok- és Himalája-régió (pl. Nepál, Bhután, Bolívia, Peru): Gleccserek gyors olvadása → vízkészletek eltűnése. Hirtelen árvizek, földcsuszamlások. Hosszú távon vízhiány a mezőgazdaságban és a városokban.
– Északi-sarki őslakos közösségek (pl. eszkimók Kanadában, Alaszkában, Szibériában; lappok Észak-Skandináviában): Permafroszt olvadása → lakóhelyek, infrastruktúra összeomlása. Vadászati lehetőségek megszűnése. Közlekedés, táplálékszerzés hagyományos módjainak eltűnése. Kulturális identitás veszélybe kerülése.
– Nagyvárosi szegény közösségek (pl. Lagos, Jakarta, Dhaka, Manila): Hőhullámok + rossz infrastruktúra = halálos kockázat. Szennyezett levegő, betegségek terjedése. Megélhetési lehetőségek csökkenése. Sűrűn lakott nyomornegyedek különösen sérülékenyek.
– Mezőgazdasági munkások világszerte: Terméshozamok csökkenése, csapadék kiszámíthatatlansága. Hőstressz → csökkenő munkaképesség, egészségügyi kockázatok. Éhínség, jövedelemkiesés → vidéki elszegényedés.
Magyarország szerepe
Klímavédelem szempontjából nem globális kulcsszereplő, de regionálisan fontos és erkölcsileg kötelezett ország, amelynek hozzájárulása, felkészültsége és politikája egyaránt meghatározza, mennyire tudja betölteni a maga helyét a globális átmenetben.
Magyarország az EU kibocsátásainak ~1,2%-ért felel, globálisan kb. 0,1% alatti. Az egy főre jutó CO₂-kibocsátás: kb. 5,5 tonna/év – magasabb, mint a globális átlag (~4,7). EU-s kötelezettségek alapján 2050-re el kell érnünk a karbonsemlegességet. A 2030-as cél: –55% EU-s szinten, de Magyarország nem ambiciózusabb az előírtnál. Az éghajlatvédelmi törvény létezik (2020), de nincs világos szektorális végrehajtás.
A megújulók aránya 2023-ban ~14–16%, főleg biomassza (kérdéses fenntarthatóságú). Napenergia nő, de szélenergia gyakorlatilag betiltva (2009 óta nem épült új turbinapark). Az atomenergia és a Paks II projekt klímaszempontból vitatott, de a kormány klímabarátként kezeli. A Duna – Tisza közének kiszáradása, hőhullámok, vízhiány és árvizek → növekvő kockázatok. Magyarország EU-n belül gyakran blokkoló szerepet játszik (pl. közlekedési, szélenergia- és energiahatékonysági szabályozások terén). A lakosság körében nő a klímatudatosság, de az ismeretek és cselekvési szándék korlátozott. A zöld civil szervezetek munkája elismerésre méltó, de politikailag gyakran marginalizált.
A megvalósulás kritikája súlyos. Úgy tűnik a döntéshozók nem hisznek abban, hogy a gazdaságpolitika oka az éghajlatváltozásnak, illetve, ha hisznek is benne, annyira nem gondolják komolynak. Nem találják a feladatainkat. Sodródunk, hát valahányan, ahogy megszoktuk.
Darvas Béla (szerk.)
Ps. A cikk összeállításában, az anyaggyűjtésben a ChatGTP 4o volt segítségemre, amely változatos forrásokat használt fel a CAT információinak vezetésével.
