Budapest Orbán Viktor szempontjából renitens. Nem a kormányára szavaz, nem akar felvonulni mellette, és a fővárost ezért gazdaságilag támadja. A budapesti listás vita nekem tanulságosra sikeredett. Szentkirályi Alexandra aranykalászos fűkaszás nem vállalta azt (talán brownie-t sütött éppen, mint március 15-re), és Magyar Péternek sincs Budapest-programja. Mindketten azért úgy gondolták, hogy nekik a főváros grátisz jár. Ungár Péter versenyzője Vitézy Dávid, szintén ebből a tollasklubból érkezett.
Ezen a ponton most elértünk az LMP kormánypárti átállásához, ami a folyamatosan hamvadó pártocska végét jelenti majd, hiszen törzstámogatói budapestiek (akik most is csalódtak) és elkötelezett zöldek, akik számára a környezeti ügyeket szőnyeg alá söprő Orbán-adminisztráció teljesen alkalmatlan benyomást kelt, hiába díszíti halas sormintával Áder spori alapítványi vircsaftja. Ezek a választók azért megmaradnak és láthatják, hogy most sem volt jó a választott útirány. Ebben persze a Fidesz-KDNP teremtésvédelmi párt nem is kevéssé ludas. Harminc éve nem sikerül kitalálni a többszintes labirintusból. Sebaj, a jégkorszaki motkány (címkép) sem boldogult a makkal, mégis vannak ma mókusok.

kép forrása
„Az előző ciklusban 358 milliárd forintot vont el a kormány a fővárostól, ami nagyságrendileg egy metróvonal építéséhez lenne elég – mondta Soproni Tamás. Az ATv-ben rendezett vitának egyetlen érdekes momentuma volt Vitézy Dávid és Ungár Péter (LMP) ellentmondásos és mégis összekapaszkodó kapcsolata. Karácsony Gergely az alábbit mesélte a leizzadó Vitézy Dávidnak: „…a pártnak azért vagy te a jelöltje, mert ennek a pártnak a társelnöke … milliárdos és ő finanszírozza a kampányodat, és ez a párt azért indít, azért beszélt rá téged a főpolgármester jelöltségre Dávid, hogy valahogy a politikai térképre visszalopakodjon […] Ungár Péter, amikor utoljára találkoztam tavaly decemberben egymással beszélgettünk, egyszer csak megjelent az étteremben, ahol beszélgettünk Orbán Viktor, és akkor azt gondoltam, hogy szerintem nincs már miről beszélgetnünk. Szerintem ez egy fontos kérdés. Dávid neked volt lehetőséged arra, hogy tisztázd a viszonyodat a saját múltadhoz. Mindenkinek van egy esélye, és minden hibát meg lehet bocsátani, amiért elnézést kérnek. Ezt elmulasztottad és szerintem ez súlyos hiba a részedről. Én arra kérlek, hogy tisztázd a viszonyodat ahhoz a 14 évhez, ami ezt az országot egyébként rosszabb hellyé tette, és főleg ahhoz az öt évhez, ami az önkormányzatiságot, amit te vezetni akarsz a földdel akarta egyenlővé tenni

Az ATv-én rendezett budapesti pártlista-vita szubjektív értékelése (Megjegyzések: balra a felvetett témák tartalmi átlaga, jobbra az előadásmódra és a hitelességre adott kivitelezés értékelése látható)
Nézzük akkor meg a Partizán vitáját (Vasas székház), hogy ott mi hangzott el előzetesen Karácsonytól. „A fő szövetségesed és szponzorod nyilván, hiszen elmondtad, hogy az Ungár Péter, aki éppen azt hiszem pár napja vett ki ötmilliárd forint osztalékot az egyik cégéből finanszírozta a kampányodat. Szóval az a párt, amelynek a jelöltje vagy annak az elmúlt években két várospolitikailag fontos megállapítása volt […] Az egyik az, hogy mélységesen ellenzik a déli körvasút megépítését. A másik, hogy mélységesen ellenzik a Galvani híd megépítését. Súlyos szakmai érveik is voltak, ezekről tudunk beszélgetni, de én most elsősorban azért hozom föl, mert az, hogy mennyire nettó pártpolitika, ami miatt te jelölt vagy. Elmondtad azt, hogy ők beszéltek rá erre a feladatra. Egy olyan pártnak a jelöltje, aki a legalapvetőbb várospolitikai kérdésekben veled nem ért egyet […] Amikor ez megtörtént és háborgott Budapest, akkor te a Kata-tüntetéssel egyidőben éppen egy teraszon ücsörögtél Mészáros Lőrinc egyik legnagyobb cégének az ügyvezetőjével, amely cég 338 milliárd forintért építi meg a déli körvasutat… […] Azt szeretném mondani, hogy lehet, hogy Dávid neked viszonylag kevés közöd volt ennek az elmúlt 14 évnek a bűneihez, de mivel annyi bűne van ennek a rendszernek, ebből nagyon sok a te válladon is ott van […] …politikai kötelességed azzal kapcsolatos, hogy tisztázd a viszonyodat az elmúlt 14 évhez, és egyféleképpen tudod ezt megtenni […] Azt mondtad: én nem szeretnék az az ember lenni, aki Észak-Koreából átszökött Dél-Koreába és hátulról lövik le. Milyen szép kép ez kedves Dávid. Azt szeretném mondani, hogy ha valaki azt gondolja, hogy Észak-Koreát szolgálta és Dél-Koreában elindul a választáson, akkor tartozik egy dologgal: belenéz a kamerába, meg ezeknek az embereknek a szemébe, akik itt vannak és azt mondja. Elnézést kérek…”
Vitézy Dávid viszont a kamerába kukkolás helyett a szabadon választott programpontban megtért zöldként mutatkozott be: „Budapest számos, a klímaváltozással összefüggő válsággal néz szembe […] …fel kell készítenünk a várost, hogy minél alkalmasabb legyen arra, hogy elviselje ezeket. Éppen ezért fontos az, hogy minél több olyan zöld területünk legyen, ahol az aszfalt helyett zöld van, ahol árnyék van a túl meleg nyári napok ellen, és olyan zöldfelületek, amik be tudják szívni a hirtelen lehulló nagy mennyiségű esővizet… […] …az új csepeli közpark és egy új rákos rendezői közpark terve […] …vasútvonalak mentén lineáris parkokat kell létrehoznunk, bővítenünk kell Budapest zöld hálózatát…” Nem is vitás, hogy szem nem maradt ettől szárazon. El is képzeltem, ahogy az üde lineáris parkban andalgok éppen a napernyős Arankával a Téglásbodzás felé kivezető sínek mellett. „Csitt balga szív, s te dőre ajk, ki ne magyarázd a sóhajt…” Prána, nadik és csakrák.
A vita előtt talán Vitézy volt a favoritom, de a viták (Partizán, ATv) megfordították az elképzelésem. Erdős Ágnes csipkelődő fia nálam Ungár Péter menedzserével együtt valahogy most elszállt, ahogy a lufik szoktak.
A kormánysajtó szerint Vitézy lemosta Karácsonyt a színről. Nyilván más vitát néztünk. Gondolom, szerintük Karácsony Gyurcsány Ferenc maszkja. Kapcsolatuk azonban nem titok. Vitézy esetében a valódi bábjátékos szerintem nincs még a színen. UP szerintem csak túlmozgásos közvetítő. Elképzelhetjük (kormánypártiak itt kiszállhatnak) Ungár Péter vállalkozót, LMP-oligarchát, aki Vitézyvel ott áll az egyik hídfőnél és a másik oldalon ott lengeti a mami a narancsszínű keszkenőjét. Fiákerrel jött.

A Vitézy – Ungár alakítás legnagyobb vesztese nekem az LMP, akit Ungár Péter frissen-fiatalosan lestrapált. Most utolsó esélyként a nem vér-szerinti Orbán-rokon Vitézyvel kel majd át túloldalra, ahonnan a fiáker egyenesen Viktor bácsihoz viszi Hatvanpusztára a Tiszti-lakba.
A fővárosi közgyűlésben megvalósul a Vitézy – Szentkirályi-tengely; „a homok a gépezetben, a tüske a köröm alatt és a bot a küllők között”. Ehhez az érkezéshez már az LMP sem kell, hiszen ott van Vitézy saját civilszervezete, amit a megbízható embere vezet. A ’Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület’ a cégbírósági bejegyzés szerint 2024. márciusában jött létre. A pillanat kedvéért. Nem közhasznú! Öt évre vezetője: Nagy Levente Béla (Exemplo Kft. tulajdonosa – korábban a MÁV Zrt. és BKK Zrt. vezetői között is megtalálhatjuk, aki 2010 óta Vitézy Dávid László (Közlekedési Kutató Bt. majd Kft. tulajdonosa, BKV Zrt., BKK Zrt.) szolgálatában áll. Szentkirályi a budapesti Fidesz-KDNP szimpatizánsok, Vitézy a budapesti szakmaiságra szomjazók szavazatait szedi össze, aztán a közgyűlésben egyesülve megbénítják Karácsony fővárosát. Én így láttam a zárt körű vetítést, amiben megjelent egy collectionneur de merde de cheval is. Ja, a régi szép idők, ahol még világos volt, hogy mi az igazi érték.
Darvas Béla