Barion Pixel

A Föld napján egy új tájfajtával üzennek a biológiai sokféleség megőrzéséért

A korábbi évekhez hasonlóan idén is nagy munkába fogott az ÖMKi csapata, hogy májusban bio paradicsompalánták kerülhessenek a vásárlókhoz. Immár 7. éve munkálkodnak azon, hogy minél több hobbikertész és háztáji gazdálkodó ültethesse el kertjében a méltán népszerű, hazai tájfajta paradicsompalántákat. Új tájfajta paradicsom kerül idén a kínálatba: jön a befőzők kedvence.

Sokszínű sorköztakarás szőlőben és gyümölcsösben – Friss kutatási eredményekkel indulhat a tavaszi vetés

A tavaszi vetések idején egyre több helyen alkalmazzák a hazai termelők azokat a speciális magkeverékeket, amelyek nyárra virágzó rétként óvják és táplálják a talajt a szőlő sorközeiben, a gyümölcsösökben, vagy akár a szántóterületek szegélyében. Borvidékeink általában hegyvidéken találhatóak, ahol kiemelkedő jelentőségű a talajtakarás szerepe az erózió elleni védekezésben.

Hosszú távú génmegőrzés Tápiószelén

A Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ (NBGK) július 10-én átadott új épületében két olyan mélyhűtőkamra telepítése valósult meg, mely megfelelő előkészítést követően 100 évig is képes eltárolni az ott őrzött magmintákat.

Változatos talajtakarással a biológiai sokszínűségért 

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete szerint a  kevesebb mint 200 élelmiszertermelésre használt jelentősebb növényfajból pusztán 9 adja a globális növénytermesztés több mint 66%-át. Ezek a kultúrnövények, a genetikai változatosságuk elvesztésével párhuzamosan sérülékennyé válnak az éghajlatváltozás egyre szélsőségesebb és kiszámíthatatlanabb hatásaival szemben.

Az ökoszisztéma-szolgáltatások értékelésének jogrendszerbe való beépítését segítő javaslatot adott ki a jövő nemzedékek szószólója

Az ökoszisztéma-szolgáltatások értékelésének jogrendszerbe való beépítését segítő javaslatot adott ki a szószóló, mely az utóbbi két évben e témában megrendezésre kerülő 3 alkalmas konferenciasorozat, magas szintű tudományos és szakmai egyeztetések összegzéseként, az Alaptörvényből és vonatkozó stratégiákból, jogszabályokból fakadó alapjogi keretek elemzése alapján született.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.