Barion Pixel

Újabb pofon a jogállamnak: az iparügyi miniszter dönthetné el, hogy hol dolgozzák fel az akkuhulladékot

Holnap egy olyan hazai és nemzetközi joggal szembemenő törvényjavaslatról szavaznak a Parlamentben, amely az akkuipar egyik legyszennyezőbb iparágát segítené. A törvényjavaslat szerint az országban létesülő akkumulátor-hulladék feldolgozó üzemek helyszínét ezentúl az iparügyekért felelős miniszter, most Nagy Márton már a környezeti hatásvizsgálati eljárás előtt kijelölhetné. Ha elfogadják a javaslatot, a nyilvánosság nem juthatna információhoz és nem…

Akkumulátorgyári tájkép VI. – Szerves rákkeltők (No13)

A nikkel- és kobaltsók rákkeltésén túlmenően kisebb mennyiségben használt egyéb szerves-alapú rákkeltők fordulnak elő a gyártás során. Ezek kifejezetten a munkásokat veszélyeztetik. Világosan kell látnunk, hogy a veszély önmagában potenciális. Bekövetkezte annak valószínűségétől függ, azaz védőruhákkal, légzésvédő maszkokkal, gépesített kezeléssel ezen sokat lehet javítani. Ezért nagyon fontos a környezetanalitikai monitorozás (kibocsátás gyakori ellenőrzése, esetleges tűz-…

Rákkeltő méreg ömlött a Salgó-patakba egy akkuhulladékot kezelő cég telephelyénél

A Greenpeace legújabb mérései bizonyítják, hogy rendkívül veszélyes, rákkeltő vinil-kloriddal szennyezett víz folyt ki az Éltex Kft. salgótarjáni telephelyéről a Salgó-patakba a március 15-i hosszú hétvégén. Megengedhetetlen, hogy a hazai akkumulátorhulladékok jelentős részét kezelő cég telephelyéről ilyen kritikus szennyezés juthat ki, mérgezve a környezetet, súlyosan veszélyeztetve az emberi egészséget és az élővilágot.

A Li-ion alapú akkumulátorgyártás néhány hulladékgazdálkodási neuralgikus pontja

Az elmúlt időben több hír is napvilágot látott az ország különböző pontján megtalált, nagy mennyiségben tárolt, Li-ion alapú akkumulátor gyártásból származó vagy azzal összefüggésben keletkezett hulladékokról Évi több mint 150 millió kilogramm hulladékot fognak termelni csak a már engedéllyel rendelkező akkugyárak is, ez napi több mint 400.000 kg hulladék egyetlen gyártási szegmensből, melynek átlagosan több…

Az akkuipar több selejtet termel, mint amit fel tud dolgozni

Több mint 2000 tonna akkumulátor-hulladék engedély nélküli raktározásáról számoltak be néhány hete az Átlátszóban. Ikladon, egy elhagyott ipartelepen és Abasáron, egy használaton kívüli laktanya raktáraiban is akku-cellákkal teli, vegyszer-szagtól bűzlő hordókat és egyéb veszélyes hulladékot tároltak. A magyarországi akkumulátor-ipar több selejtes akkumulátort termel, mint amit fel tud dolgozni.

Mi lesz a rengeteg veszélyes akkuhulladékkal Magyarországon?

Nemrég Ikladon és Abasáron is illegális akkulerakatokat találtak. A szabálytalan tárolás mögött feltehetőleg a feldolgozók kapacitáshiánya áll. De mennyivel lehetünk nyugodtabbak, ha a szabályos utat járják be a hibás vagy régi akkuk, főleg, hogy néhány év múlva a kifejezetten akkuhulladékok feldolgozására létrehozott telepek is nehéz helyzetben lesznek, hiszen nekik kell majd feldolgozniuk a Magyarországon előállított,…

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.