Emberi szerveket utánzó, mikrochipeken kialakított mesterséges szövetek vizsgálatán dolgoznak magyar kutatók egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. A jövőben akár egyéni betegekből származó mintákon végzett kísérletek segíthetik a gyógyszerek hatékonyságának biztonságosabb és gyorsabb tesztelését.
állatkísérlet
Gyorsabbá, olcsóbbá és állatkísérlet-mentessé teheti a gyógyszerkutatást egy új műanyag eszköz, ami több emberi szervet is képes utánozni.
Több szempontból is forradalmi lehet a skót Edinburghi Egyetem által fejlesztett, 3D-nyomtatással készített eszköz: amellett, hogy a segítségével gyorsabban férhetnek hozzá a betegek egy új gyógyszerhez, még az állatkísérleteket is szükségtelenné teheti.
New York államban betiltották az állatokon tesztelt kozmetikumokat
New York állam betiltotta az állatokon tesztelt kozmetikumok értékesítését, és ezzel az Egyesült Államok tizedik állama, ahol állatvédelmi okokból korlátozzák a megvásárolható termékek körét.
Kevesebb kísérleti állatot használ az EU a kemény szabályozás miatt
Az Európai Bizottság friss felmérése alapján hatékonynak tűnik az Európai Unióban hét éve bevezetett, állatkísérletekre vonatkozó szabályozás, azóta ugyanis egyértelműen csökkent a kísérleti állatok száma a korábbi állapothoz képest.
23 millió állatot öltek le az Unióban tudományos célból
Az Európai Unió tagországaiban 10,7 millió állatot használtak fel állatkísérletekben 2017-ben, és további 12,6 millió állatot neveltek és öltek meg tudományos célból anélkül, hogy végül felhasználták volna őket állatkísérletekben
Állatkísérletek után: daganat vagy immunterápia
A kezelt 90 limfómás egérből 87 tíz napon belül meggyógyult. Emlő- és vastagbélrákban szenvedő egereknél hasonlóan jó eredményeket értek el. Jelenleg 15 limfómás pácienssel kezdtek vizsgálatokba. A rágcsálókon végzett vizsgálatok eredményei ugyanis gyakorta nem alkalmazhatók közvetlenül emberen. Tegyük az ujjunkat keresztbe! Hátha most.
Jane Goodall is a kozmetikai állatkísérletek ellen
Több, mint 100 döntéshozó, befolyásos személy, tudós és üzleti vállalkozás mellett Ricky Gervais, Pixie Geldof és Dr Jane Goodall is csatlakozik a Cruelty Free International felhívásához a kozmetikai állatkísérletek egész világon való beszüntetéséért.
Gázos majom- és emberkísérletek
A német kormány elítéli a dízelüzemű autók kipufogógázával majmokon és embereken végzett kísérleteket, és a történtek azonnali kivizsgálását követeli.
Majmokon tesztelte a VW a kipufogógázt
Éppen, hogy talán kiheverte a Volkswagen az elmúlt évek egyik legnagyobb autóipari botrányát, amikor kiderült, hogy a csalnak a dízelmotorjaikkal és azok valójában a megengedett szennyezés sokszorosát pöfögik az atmoszférába, most itt egy újabb kínos sztori a dízelmotorokkal kapcsolatban.
Lush Prize 2017 Díj az állatkísérletek kiváltását célzó kutatásokra
Hat évvel ezelőtt indult a Lush és az Ethical Consumer Research Association által alapított díj, mely a kozmetikai iparban végzett állatkísérletek kiváltásán dolgozó kutatók ill aktivisták tevékenységét kívánja jutalmazni, akik jelentős eredményeket érnek el ezen a területen.