Barion Pixel

A kritikus szintet közelíti Paksnál a Duna hőmérséklete

– A Duna hőmérséklete Paksnál 26-27 fok között mozog, az atomerőmű alatti szakaszon pedig közelíti a 30 fokot. „Csak azért nem érte még el, mert karbantartás miatt le van állítva a 4-es reaktor, így kevesebb hővel terheli az erőmű a Dunát. Várhatóan július 10-én indítják újra a reaktort, két hét múlva pedig az 1-es blokkot…

Módosítana a paksi szerződéseken a Roszatom

„Azért, hogy a Paks II. projekt ne jusson zsákutcába, módosítani kell az építésről szóló szerződés egyes rendelkezéseit” – jelentette ki a Roszatom Atomsztrojekszport alelnöke a Portfoliónak adott interjúban.

Paksi atommutyi: Szijjártó többet is fizetne az oroszoknak, pedig máshol inkább lemondtak a dráguló atomerőművekről

Szijjártó Péter előterjesztésére nyújtotta be azt a törvényjavaslatot Semjén Zsolt, ami lehetővé tenné a Paks II beruházás eredeti árának növelését. Azt viszont nem tudni, hogy mekkora áremelkedésre számítanak. Az Eurostat által nemrég közzétett 2023-as adatok szerint nagyon megdrágult az építési alapanyagok gyártása és a nyersanyagok kitermelése Európában.

2027-től a franciák szállítják a paksi sugárzást

A Paksi Atomerőműbe üzemanyagot (fűtőelemet) szállít 2027-től a francia Framatome cég, az erőmű üzemanyag-ellátásáról a két társaság között tegnap létrejött szerződésről az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára számolt be Budapesten sajtótájékoztatón.

Orosz rulett a paksi üzemidő további hosszabbítása

Módosítaná a kormány az atomtörvényt, tovább könnyítve az üzemidő-hosszabbítás engedélyezési feltételeit. A javaslatból kiderül, hogy újabb szeizmikus vizsgálatokat is végeznének – ezek szerint még sincs minden rendben a telephely földrengésbiztonságával –, és indirekt módon az is: már ők sem számolnak azzal, hogy a tervezett paksi bővítés értelmezhető időn belül megvalósul.

Radioaktív áramvámpír a Microsoft

Annyi áram kell a Microsoft mesterséges intelligenciájának, hogy visszakapcsoltak a hálózatra egy atomerőművet. Az USA-ban újraindítják a Three Mile Island atomerőmű egy reaktorát azért, hogy a Microsoft MI-adatközpontjainak biztosítsanak áramellátást. Az erőmű üzemeltetője, a Constellation Energy bejelentése szerint 20 éven keresztül biztosítanak majd elektromos áramot a Microsoft számára.

Vállalhatatlan atommutyi

Magyarországon aligha létezik atompártibb közszereplő Aszódi Attilánál, a BME Nukleáris Technikai Intézetének egyetemi tanáránál, aki bővítési kormánybiztosként is szolgált, amíg politikailag tolerálhatónak érezte. Ezek az ő szavai a Forbes magazinban 2022 márciusából, amikor Putyin hadserege háborús helyszínné tette a csernobili és a zaporizzsjai atomerőmű területét is:

70 éve helyezték üzembe a világ első atomerőművét

Hetven évvel ezelőtt az oroszországi Obnyinszk városában helyezték üzembe a világ első atomerőművét. Noha az 5 MW nemcsak mai, de akkori mércével mérve is kis teljesítménynek számított, a világ első atomerőművének elindítása korszakos jelentőségű volt, miután először állították a világon az atomenergiát az energiatermelés szolgálatába.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.