A globális autópiac éppen olyan irányt vesz, mint 15 éve az okostelefonoké. Ez annak is köszönhető, hogy Európában kevés a mérnök, a legjobbakat pedig Ázsiában fizetik meg. Ázsia előretörése megállíthatatlan az autóiparban, és ennek évtizedeken átnyúló hatása lesz. Így lehetne összefoglalni a 61. Közgazdász-vándorgyűlés pénteki beszélgetését.
autóipar
Szijjártó Péter két újabb zöld szempontból kérdéses kínai beruházásról állapodott meg
Két újabb kínai vállalati beruházásról született megállapodás összesen 35 milliárd forint értékben, és a kormány célja, hogy továbbra is Magyarország legyen a kínai cégek első számú beruházási célpontja a térségben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap a kínai Tiencsinben.
Orbánék is ellenzik a károsanyag-kibocsátását csökkentő uniós kezdeményezést
Magyarország is csatlakozott a járművek károsanyag-kibocsátását csökkentő uniós kezdeményezés ellenzőihez. Rajtunk kívül még 7 tagállam, pl. Franciaország és Olaszország is az ellenzők között van. Az Euro 7 nevű kezdeményezés 2025-től szigorítaná a járművek szennyezőanyag-kibocsátási határértékeit, a 8 uniós tagállam kormánya azonban úgy véli, ehelyett inkább a nulla károsanyag-kibocsátású járművek fejlesztésébe kellene már befektetni.
Felvillanyozódott autótrend
Minden harmadik eladott új autó elektromos lesz 2030-ra az Egyesült Államokban. Ezzel párhuzamosan az olaj iránti kereslet mintegy 5 %-kal csökken 2030-ra.
Európát célozta be a kínai autóipar, de mitől növekszik ilyen rohamosan?
A kínai autóipar mára globálisan kiemelt jelentőségű lett, ugyanis Kína exportban 2022-ben lekörözte Németországot: utóbbi 2,61 millió autót exportált, míg Kína 3,11 milliót, így csupán Japán előzi meg.
Keményen lobbizik a német autóipar
Németország kérésére az Európai Unió Tanácsa elhalasztotta az új gyártmányú benzin- vagy dízelmotoros autók értékesítésének 2035-től való betiltásáról szóló végszavazást − tájékoztatott ma az uniós tanács elnökségét januártól fél éven át betöltő Svédország illetékes diplomatája.
Erőteljes előzésben az elektromos és plug-in hibrid autók
Négy éven belül átveszik a vezetést az elektromos járművek Európában. A hagyományos motorú autók eladásai pedig alig egy százalékra zsugorodnak az évtized végére az Ernst & Young friss tanulmánya szerint.
Több száz millió kocsival túllövik a klímacélokat.
A jelenlegi autóipari tervezés nincs összhangban a 1,5 Celsius-fokos klímacéllal, ennek pedig az lehet a vége, hogy az autógyárak több millió benzines és dízeles kocsit nem fognak tudni eladni, írja a Greenpeace egy friss elemzése. A vizsgált gyártók közül a Toyota végzett a legrosszabb helyen.
Hogyan hat a klímaváltozás a hazai cégekre?
Viszonylag kevés információ van arról, hogy a magyarországi cégek miként vélekednek a klímaváltozásról, illetve, hogy tesznek-e valamit az elkerülhetetlen hatások kivédésére. Az Európai Befektetési Bank (EIB) 2020-as felmérése szerint a magyar vállalatok az uniós átlag alatt foglalkoznak a környezeti problémákkal.
A szankciók miatt padlón az orosz autópiac
Májusban összesen 24 268 új autót adtak el Oroszországban. Ez éves összehasonlításban 83,5 százalékos zuhanást mutat, vagyis az autópiacnak ez a szegmense gyakorlatilag leállt.