Lecsökkent forgalom mellett is ugyanolyan nitrogén-oxid szinteket mérnek Németországban, mint a vírus kitörése előtt, egy cikk szerint mindebből arra lehet következtetni, hogy az Euro 5-ös dízelautóknak nincs sok ráhatása a levegő minőségére.
autóipar
Magyarország lesz Európa Detroitja
Az autóipar egy technológiai váltás, a világgazdaság pedig egy válság küszöbén áll. Az Orbán-kormány a német autógyárak összeszerelő üzemévé változtatta a magyar gazdaságot, ami bármikor bedőlhet.
Eddig 50 ezer áldozata van az e-autóknak Németországban
Az eddigi bejelentések alapján összesen mintegy 50 ezer embertől válhatnak meg az autóipari cégek Németországban. Eddig tehát nagyjából ennyi áldozata van az elektromos autókra való átállásnak. A német autóiparnak ugyanis komoly kihívást okoz, hogy úgy kell megoldania egy soha nem látott technológiai kihívást, hogy hátrányból indult, és a gazdasági klíma is egyre kedvezőtlenebb körülötte.
Több mint 200 ezer állás szűnhet meg a német autóiparban
Több mint 200 ezer állás szűnik meg a német autóiparban a következő évtizedben a legismertebb német ágazati elemző szerint.
Klímagyilkos autóipar. Fel van adva a lecke az autógyártóknak
A globális üvegházgáz-kibocsátás közel tizedéért az autóipar felelős. A globális autóipar üvegházgáz-kibocsátása 2018-ban nagyobb volt, mint az egész Európai Unióé együttvéve. Jövőre tovább szigorodik az új személygépkocsikra, kisteherautókra vonatkozó széndioxid-kibocsátási korlát az Európai Unióban. A Volkswagen-csoport a legfőbb klímagyilkos.
Jó hír a német e-autó vásárlóknak
A német kormány meghosszabbítja az elektromos meghajtású autók vásárlását ösztönző programját, amellyel akár 4000 euró (1,3 millió forint) támogatást lehet szerezni új elektromos autó vételéhez – jelentették be Berlinben.
A dízelbotrány miatt drágább lesz az aranynál a 46-os elem
A palládium eddig is drága, ritka nemesfém volt, de az arany árával sokáig nem versenyezhetett. Az utóbbi napokban viszont nagyon közel került hozzá- írta a HVG.
Szijjártó Péter: a német autóipar támogatása fontosabb a klímacéloknál
Az Orbán-kormány pofonja a klímaváltozás elleni harcnak. Magyarország soha nem fog olyan javaslatokat támogatni Brüsszelben, amely rontaná a német, és ezen belül a bajor autóipar helyzetét – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma Münchenben.
Trump ölheti meg az elektromos autózást
A Trump-adminisztráció enyhített a motorok károsanyag-kibocsátási, és üzemanyagfelhasználás-hatékonysági szövetségi előírásain. Miközben az iparág a világon mindenhol az egyre gazdaságosabb járművek felé tolódik, az USA épp az ellenkező irányba lépne, ami versenyhátrányba hozhatja a helyi márkákat. Már ha a piac követi az állami irányt. Ha követi, Kína lehet a nagy nyertes.
Dízelbotrány? A VW köszöni, remekül van
Rekordszintet értek el a Volkswagen csoport eladásai az első félévben.