A Balaton Vízparti Tervének második véleményezésére 2025. március 31-ig van lehetőség. Tegye meg észrevételeit, ehhez kívánunk néhány szempontot adni cikkünkben.
Balaton
A NER polip lenyúlta a Balatont
„A Balatonról nem a hivatalos szervezeteknél születnek a döntések, hanem egy bizonyos, a kormányfő lányával, Orbán Ráhellel jó viszonyt ápoló vállalkozói kör berkein belül” Noha a tó térsége adja a turizmus gerincét, a régió településeinek, összefogásainak alig hallható a szava: rendre elnyomja őket a kabinet és egy sokak szerint létező befolyásos NER-kör akarata.
Volt egyszer egy Balaton
Talán még korai, de kezd összeállni a fejekben a mérleg, hogy mit hagy maga után a rezsim, ha egyszer lelép(tetik) a színről. Hirtelenjében egyetlen olyan terület sem jutott az eszünkbe, amelyet, mint a 15 évük társadalmi-gazdasági-kulturális lenyomatát, büszkén kitehetnének a kirakatba, de amit a Balatonnal műveltek, az még ebből a gyászos mezőnyből is lefelé lóg… Read more »
Így hazudik az agrárminiszter a Greenpeace szerint
Az élővilág védelmében a magyar kormány mintatanuló, legalábbis ha magát osztályozza. Nagy István agrárminiszter a kolumbiai Caliban, az ENSZ biodiverzitás konferenciáján mondott beszédet. Bár ez magyarul hangzott el, a Greenpeace segített a fordításban. Úgy tűnik ugyanis, hogy nem egy nyelvet beszélünk, és nem ugyanazt a magyar tájat látjuk.
A ’80-as évektől kezdve hatszor gyorsabban melegednek természetes vizeink, mint annak előtte
Az elmúlt 150 év felszíni vízhőmérsékletének változásait vizsgálták a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai a Pannon Ökorégióban. A legnagyobb mértékben tavaink melegedtek, közülük is leggyorsabban a Velencei-tó hőmérséklete emelkedett, évtizedenként 0,7 °C-ot. A melegebb sekély vizek az invazív fajoknak kedveznek.
Egyre sósabbá válik a Balaton
Az édesvizek sótartalmának növekedése (szalinizációja) világjelenség, amely a XXI. század első évtizedeiben került az érdeklődés homlokterébe. Elsődleges kiváltó oka a bányászat, a kőolaj- és gázkitermelés, az utak sózása, a műtrágyahasználat, és a tájhasználat változása. Amennyiben a sótartalom növekedésének tendenciája nem változik, néhány évtizeden belül átalakulhat a Balaton élővilága.
Tizedannyi mikroműanyag van a Balatonban a legszennyezettebb hazai természetes vizünkhöz képest
Ezer liternyi Balaton-vízben 21 mikroműanyag található, a Kis-Balatonban 7-8 körül van ez a szám. Európai viszonylatban ez nem kirívóan magas, de pl. a nagy szemétszedésen nemrég átesett Bodrogban több mint 200 műanyagszemcsét számoltak össze a szakemberek. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének kutatói pedig a vízibolhákat vizsgálva jutottak érdekes megállapításra.
A Balaton panasza – a Republikon legújabb elemzése
Az elmúlt években számos Balaton-menti település közélete a városban vagy községben megvalósuló nagyberuházások köré szerveződött. Elég a szántódi Balalandre, az egyes tihanyi és keszthelyi beruházásokra vagy a balatonvilágosi Club Aliga kikötőre gondolni. Ezeknek a beruházásoknak sok esetben már a híre elég volt ahhoz, hogy valamiféle civil ellenállás kezdjen létrejönni.
Zöld hét 2024/15 Egyre messzebb Párizstól. Irreális álom a magyar olimpia
Beton és Balaton – ezer sebből vérző Balatoni Vízparti Terv. Luxuslakóparkok és a felmelegedő tó. Mennyire fürdővíz a Duna? Milyen áron fenntartható egy olimpia? Mit tanulhatna Párizstól Budapest? Irreális álom a magyar olimpia. Óriási bajban Orbán túltolt akkuipara.Kiszáradó alföldi folyóink – sivatagosodó Debrecen. Győrffy Balázs, egy agresszív politikai gengszter távozik a közéletből. Az LMP a… Read more »
Ellentmondásos és pontatlan a Balaton Vízpari-terv egyeztetési anyaga
A Balatonhoz a hazai lakosság nagyobb része érzelmi szállal kötődik, sokak szeretnének akárcsak néhány napot is eltölteni a tónál. Vízpartjának területhasználata ezért is kiemelt közérdek. Így a Balaton vízparti területeinek területfelhasználási követelményeiről szóló kormányrendelet tervezet (BATÉK-tervezet) véleményeztetésére nem az augusztus lenne a legoptimálisabb időpont, de az már évek óta szándékosnak tűnik, hogy a társadalmi konzultációkat… Read more »